Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETÍRÓK PLÁGIUMVITÁJA 1841-BEN 1391 torlással", majd erkölcsi ítéletalkotás helyett inkább fölényesen túllépett az ügyön, Cherriert nem annyira súlyos bűnelkövetőnek, mint inkább nevetséges, pitiáner tolvajnak tekintette: „Mint mondják, egyik várban haragusznak, a másikban nem félnek, az egyikben fenegetnek, a másikban nevetnek." Zárszó Udvardy Ignáctól Vass és Szabó röpiratainak megjelenése után a plágiumvitát elindító egyháztörténetíró még egyszer megszólalt, és röviden összefoglalta, megismételte korábbi Véd-iratában foglalt érveit.20 „Hol a becsület érdeke szólásra int, ott elnémulni gyávaság. E meggyőződés szülte érzetemet követem, midőn a Cherieriana históriában még egyszer, s utoljára fölszólalok" - indokolta újabb hozzászólását, hozzátéve, hogy mivel Cherrier nem ismerte el a plagizálást, sőt durva ellentámadással reagált, nem is látta értelmét folytatni ezt a polémiát. (Cherriert elnémítani ugyanis talán csak a szóban forgó kötetek teljes anyagának egymás mellé másolásával lehetett volna - fejtegette.) Udvardy inkább azzal foglalkozott hosszasan, hogy megindokolja a nyilvánosság elé lépését. Úgy vélte, hogy a közvéleményre tartozik egy ennyire egyértelmű „orzás" leleplezése, akinek pedig (így jelen esetben neki) tudomására jut, annak erkölcsi kötelessége a felszólalás. Elutasította továbbá a „mundér becsületének" papságon belüli védelmét, és úgy gondolta, épp azért kellett lelepleznie a lopást, mert maga is a papi rendhez tartozik, sőt, ugyanolyan egyháztörténész. Cherrierről erkölcsi ítéletet mondott: nemcsak azért kifogásolta magatartását, mert mások fáradtságos munkával összeállított tudományos eredményeit ellopta (ő pedig a könnyebb utat választotta), hanem azért is, mert vitapartnere azok közé tartozott, „kik a szeretet mennyei parancsát, egy oldalúlag véve, akkor pengetik és sürgölik csak, midőn annak teljesítésétől önmagokra haszon árad". Az állásfoglalást — fejtegette Udvardy — az is szükségessé tette, hogy számos magánlevelet kapott, melyek szerzői tiltakoztak a plagizálás ellen, meg kellett előzni a nyilvánosság elé lépéssel egy még nagyobb botrányt. Udvardy nem zárkózott el továbbá az elől, hogy az egyházi elöljárók által, például a pesti vagy bécsi teológiai kar oktatóiból felállított bíráló bizottság előtt adjanak számot mindketten állításaik igazolásáról. A vita tanulságait önmaga számára abban foglalta össze, hogy nem akart többet ilyen stílusban, ilyen felfogású emberrel („ki a tudományos vitában kellő őszinteség és lélekismeretesség szabályait a hát-térben tartja, ki nem látott dolgokat kohol, hazug szavakkal a közönséget ámítgatni, önmagát galádul mentegetni, tapsot aratni igyekszik") tollharcba bocsátkozni. De azért még ebben az utolsó hozzászólásában is párhuzamos hasábokban közölt néhány, Cherrier védekezésében visszautasított fejezetet az ő, illetve másfelől Vass és Ruttenstock műveiből, amely ismét egyértelműen bizonyította, hogy átmásolta a szóban forgó szövegeket, kicserélve egyes szavakat, átrendezve a tagmondatok sorrendjét stb. Udvardy leszögezte továbbá, hogy Cherrier számára más korábbi szerzők 20 Udvardy Ignác: Válasz Cherier Miklósnak Udvardy Ignácztól. H. n. é. n. [Pest, 1842]
