Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETÍRÓK PLÁGIUMVITÁJA 1841-BEN 1385 múlva jelentette meg. Elmondta továbbá, hogy tudja: Cherrier már teológus hallgató korában beszerzett egy egyházjogi kéziratot, aminek talán köze lehet az Enchiridion... kiadásához, tehát jobb lenne, ha csendben maradna, mert könnyen kiderülhet, hogy abban is beigazolódik a plágium gyanúja. Éles szavakkal utasította vissza továbbá Vass László személyének és munkájának Cherrier általi sértegetését, mindenben megvédve előbbi álláspontját. (Például a Cherrier által felhozott kronológia kérdésében is.) Végezetül Cherriernek a saját munkabírásával kapcsolatos érvét elemezte, megjegyezve, hogy minden, a tudományos kutatás mibenlétét ismerő értelmiségi számára nyilvánvaló képtelenség ennyi idő alatt ilyen nagyszabású monográfiát önállóan készíteni. Fejtegetéseit szintén költői képekkel zárta: „Habár a nyíl vesszőtől vérező oroszlán módjára, enyészethez közeledve rémletes hangadással ijesztesz is, én mint tehetetlen erőködőt, s epés veszékelőt, csendes vérrel foglak nézni, míg magadba nem szálsz, s míg magadat kitombolván, lázod megszűntével, mint sírást unta gyermek, el nem csendesedet. " Egy „tanú" hozzászólása Cherrier plagizálását a legterjedelmesebb formában Szabó Alamizsnás János (1800-1857) elemezte illetve utasította vissza névtelen röpiratában.1 7 Szabó elsősorban Cherrier írói rágalmazás... c. védekezése kapcsán ragadott tollat, munkájából úgy tűnik, akkor vetette papírra észrevételeit, amikor még Udvardy Véd-irata nem jelent meg, vagy Szabó nem ismerte. (Következetesen ismeretlennek nevezte az Athenaeumban Cherriert leleplező, Szabó által védelmébe vett szerzőt.) Munkája egyszerre támadás Cherrier plagizálása illetve a megvádolt szerző védekezési kísérlete ellen, méghozzá rendkívül szenvedélyes stílusban, a tudományos vita mellett az etikai kérdéseknek is legalább akkora figyelmet szentelve. Már műve elején „a hetedik parancs ellen vétőnek" titulálta Cherriert, s a tolvajokra jellemzőnek hogy nemcsak mentegetni próbálják, hanem egyenesen tagadják a leleplezett vétküket. Az egyháztörténészt — rendszeresen visszatérő motívumként — közönséges tolvajnak minősítette és ekként is ítélte el. Cherrier — írja egy helyen — bár az egyházi jog és történelem tanára lett, de „írói pályára lépvén, nem maradt, fájdalom!, menten az orzók útaitól, gyengeségétől, írói dicsvágytól, írói név s hír által nyerhető, vagy legalább remélhető hasznok kísértetétől megkísértetett", s megszegte az isteni tilalmat, ráadásul „orzását" nyilvánosan követte el. Majd összehasonlította Cherrier tettét a közönséges tolvajokéval, úgy vélte, az Athenaeum-cikkel a történész lebukott, kiderült, hogy egyszerűen „kizsebelte Vass László és Ruttenstock urak 17 [Szabó Alamizsnás János:] írói orzásnak szemtelen tagadása az az czáfolata az írói rágalmazásnak. H. n., é. n. [Pest, 1841.] Szabó tanulmányait Esztergomban, Pozsonyban és Nagyszombatban végezte, 1824-ben szentelték pappá, 1830-tól a pesti egyetem tanára, több alkalommal a Hittudományi Kar dékánja illetve egyszer az egyetem rektora, halála előtt nagyváradi kanonoki kinevezést kapott. Bár több mint húsz évig tanított az egyetemen héber nyelvet és ószövetségi tárgyakat, jelentősebb tudományos munkásságot kevéssé fejtett ki, viszont ismertté tették a nevét az 1840-es évek elején a vegyes házasságok ügyében Zala, Zólyom és Borsod megyék ellen intézett — az egyház álláspontját konzervatív politikai érveléssel is igazolni próbáló — terjedelmes röpiratai.