Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 erre a napra, mert este kétszer is sikerült bankot robbantania egy játékkaszinóban. „Július 14-én történt, július 14-én! Jól jegyezze meg!" - kötötte a báró lelkére, mintha csak arra szólította volna fel, hogy ezt a tényt jegyezze meg, és ne azt, hogy százezrek jelenlétében misét celebrált, majd megáldotta a nemzetőrök zászlait.5 7 Könnyen lehetséges, hogy semmi sem igaz a kétszeres bankrobbantás történetéből, hiszen ezt Talleyrand egyetlen szóval sem említette meg kedvesének július 15-i levelében.58 Pénzügyi gondok 1790 nyarán Talleyrand már meglehetősen sötét színekben látta a jövőt. „Ijesztő szerencsétlenségeket látok, " írta egyik levelében, „látom, hogy vérözön árad éveken keresztül, hogy elmossa néhány hónap lelkesedését. Látom, hogy a pusztulás ugyanúgy magával ragadja az ártatlant, mint a bűnöst. Bármi is történik, vagy a szabadság ügye kerül veszélybe, vagy Franciaország nyugalma lesz oda... Olyan korban élünk, amelyben az erkölccsel ellentétes doktrínáktól jobban kell óvakodni, mint valaha, mert a törvények erőtlenek, gyámoltalanok, s mert a nép nagy tömege úgy véli, nem kell törődnie velük. Ami pedig ennél is sajnálatosabb, a gyűlésnek érdekében áll fenntartani a nép körében a politikai és morális anarchia szellemét. "59 Ami a személyes szabadságjogokra leselkedő veszélyt, a végrehajtó hatalom tartós gyengeségét, a tömegmészárlásokat és a népi indulatok politikai érdekek szerinti manipulálását illeti, Talleyrand tisztán látta a jövőt. Megérezte, hogy 1790 közepétől éleződni kezdtek a forradalom által felszított társadalmi, politikai, vallási és regionális ellentétek, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés pedig egyre képtelenebbé vált a józan kompromisszumokra. Az ország lakosainak többsége örömmel fogadott némi reformot, de egyre rosszabbul tűrte hagyományos életkörülményeinek teljes felforgatását. A legsúlyosabb következményeket a pénzügyi és az egyházügyi rendeletek vonták maguk után. Talleyrand értett a pénzügyekhez, és nyugtalanul figyelte a vitákat. Sokan vélekedtek úgy, hogy a papírpénz kibocsátása majd fellendíti a gazdaságot, megszabadítja az államot adósságaitól, s valamennyi állampolgárt érdekeltté tesz a forradalom vívmányainak megőrzésében. 1790. április 16-án a nemzetgyűlés kimondta, hogy az assignata, amely idáig egyházi birtokokra beváltható, 5% kamatozású állami kötvény volt, ezután papírpénzként is használható. Ráadásul végleg lemondtak a papi tizedről is (évi több mint 100 millió livre jövedelemről!), pedig Talleyrand eredetileg azt javasolta, hogy a tizedet továbbra is szedjék be, amíg mással nem tudják helyettesíteni. 1789 decemberében 400 millió livre értékű assignata kibocsátásáról rendelkeztek. Az államadósságot a pénzügyi bizottság 4241 millió livre-re becsülte. Lavoisier, a nagy kémikus viszont az 1789 Társasága, a Jakobinus Klubból kivált alkotmányos monarchisták klubja előtt kiszámította, hogy az egyházi birtokok csak 1050 millió livre-1 fognak jövedelmezni. E klubnak Talleyrand is a tagja volt, s egyetértett Lavoi-57 Waresquiel, E. de: Talleyrand i. m. 148. 58 Talleyrand, Ch.-M.: Mémoires. I. i. m. 177-179. 59 Uo. 178.
