Századok – 2012
TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293
1302 S ZALAI MIKLÓS A reformkori magyar konzervativizmus nagy publicistája, Dessewffy Aurél is egy külön terjedelmes munkát szentelt ekkor a kérdésnek. A konzervatív politikus a kormányzat és a rendiség szempontjainak egyaránt helyet adva foglalt állást a felsőtáblát illetően. A felsőtáblán az állandó (örökölt) hellyel bíró s így független ítéletre képes elemeknek kívánt döntő szerepet adni - annál is inkább, mert az alsótáblában viszont képviseletet akart teremteni a nem-nemeseknek, a parasztságnak is. Azt azonban ő is tisztán látta, hogy az összes mágnások száma túl nagy ahhoz, hogy — feltéve, hogy valóban gyakorolnák törvényhozói jogaikat, amiről persze szó sem volt — működőképes törvényhozó testületet alkossanak. Ezért a született törvényhozói jogot megszüntetve egy 100 tagú, arisztokratákból álló részt kívánt létrehozni a felsőtáblán, amely az összes tagok kb. felét tette volna ki. Ezt a 100 tagot a nagykorú, birtokkal bíró, s egyéb közhivatalt nem betöltő arisztokraták választották volna saját soraikból, s feladata az lett volna, hogy ellensúlyozza azok szerepét, akiket a király hívott meg a felsőtáblára, vagy valamilyen egyéb okból nem tekinthetőek független tényezőnek. A tényleges főpapi funkcióval bíró egyháziakat nem, de a címzetes püspököket kizárta volna a felsőházból. A nem a király által kinevezett tagokkal szemben alkalmazandó „ötventelkes" vagyoni cenzust azért ellenezte, mert a főnemesek vagyoni viszonyainak állandó változása mellett a házban lévő független elemek száma is állandóan változna, s kényelmes eszköze lenne ez a kormánynak arra, hogy mindig a tőle függő személyek kinevezésével teremtsen magának többséget. Egyébként is igazságtalan lenne az, hogy főnemesek között „kik kisebb vagy nagyobb mértékben mindnyájan birtokosok, ugyanazon rangnak és személyes praerogativáknak örökösei, atyáiktól pedig egyenlő gondolkozási módot, s ha úgy tetszik, egyenlő hívséget és ragaszkodást vettek örökbe, egyedül a birtok mennyiséginél fogva tegyünk különbséget, a személyes érdemnek, tudománynak és characternek pedig semmi becset se tulajdonítsunk."21 Dessewffy reményei szerint az így átalakított felsőtábla visszanyerte volna a nemzetnek — amely a felsőtáblában mindig csak Bécs készséges eszközét látta — a bizalmát. Dessewffy a legfontosabb kérdésnek a táblákon belüli és azok közti egyensúlyt tartotta. Azt kívánta, hogy a két tábla létszámainak arányát úgy határozzák meg, hogy lehetséges legyen a plenáris ülésen történő egyeztetés. Ezzel összefügg az a nézete, hogy az egyes táblákon belül a szavazatok egyenértékűek legyenek. A címzetes püspökök tagsága ellen is a két tábla egyensúlya volt a fő érve. Az 1832-36-os országgyűlésen nem került sor a bizottság munkálatának a megtárgyalására, az udvar is, a rendek is sürgetőbbnek tartottak más kérdéseket. Később sem került erre sor, egyfelől a munkálat igen összetett volt, s elhúzódó vitákat válthatott volna ki, másfelől a tervezet olyan konzervatív-rendies szellemű volt, hogy a reformellenzék kiindulópontként sem fogadta el. A reformországgyűléseken mégis többször szóba került a felsőtábla kérdése. A fő-21 Dessewffy Aurél: Észrevételek az országgyűlés rendezését illető újabb küldöttségi javaslatra. In: Gróf Dessewffy Aurél összes művei. Sajtó alá rendezte, életrajzzal és jegyzetekkel kisérte Ferenczy József. Bp. 1887. 143.
