Századok – 2012

TANULMÁNY - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban I. VI/1265

1274 ZAKAR PÉTER ségszerűen lefolytatandó csődper megindítása érdekében a polgári hatóságok­hoz utasította.6 5 Baross még július közepén kérte áttételét egy harctéren állomásozó zász­lóaljba, ami meg is történt. 1849. július 5-én a makói szentszék saját kérésére igazolást állított ki számára, amely szerint Baross László, aki Bányai álnéven az 5. honvédzászlóaljban őrmesteri tisztet visel, egyházi szolgálatban állt és eredetileg Barossnak hívták.6 6 Később áthelyezték a 92. honvédzászlóaljba, és hadnaggyá léptették elő.6 7 A fegyverletételt követően, Aradon a kirendelt cs. k. katonai bizottmány a hadi szolgálat alól fölmentette, ennek következtében a térparancsnokság ellátta útlevéllel, és szeptember 6-án Makóra utazott a nagy­bátyjához.6 8 Mind Baross, mind pedig Makra Imre makói esperes-plébános értesítette a szentszéket az egykori honvédtiszt megérkezéséről. Közben Baross nagybáty­jától időnként ellátogatott Földeákon élő nővéréhez.6 9 A szeptember 18-án tar­tott szentszéki ülés tárgyalta ügyét, ahol tekintettel fegyveres szolgálatára, amivel szabálytalanságot (irregularitást) követett el, felfüggesztették papi hi­vatásának gyakorlása alól. A szentszéki jegyzőkönyv szerint: „Miután a folyamodó Baross László múlt 1848. évi július hóban törvényes elöljáróságának engedelme nélkül állomását hűtlenül elhagyván, s e megyéből el­távozván oly életmódot választott, melyet az egyházi törvények minden egyházi egyénnek szabályszerűtlenség terhe alatt szigorúan tiltanak, mely nála annál vétkesebb tett, hogy biztos papi hivataláról örökre lemondani, s számos jó hitű hitelezőinek kielégítését csalárd lelkiismerettel veszélyeztetni nem borzadott, te­kintetbe jővén egyszersmind az is, mely csekély buzgóságot mutatott ő addig is hivataloskodásában, és törekvését egyedül a káplányi állomások válogatására, s kedve szerinti változtatgatására fordítva, s idejét, vagyonát szenvedélyes kártyá­zással vesztegetve, sem magának, sem egyházi rendének örömet s valódi hasznot nem szerzett, hogy ezentúli őszinte igaz megjobbulásáról komolyabban elmél­kedhessék, s magát Isten kegyelmével, melyet csak a megtörődött szívűek, aláza­tosak, s töredelmes bűnbánók nyerhetnek, üdvösséges feltételekre, s életmódjá­nak kellő szabályozására elszánja, s elhatározza, papi rendjétől és annak min­dennemű gyakorlásától felfüggesztettnek és s eltiltottnak nyilváníttatván, múl­hatatlan kötelességül tétetik, hogy a) a szegedi vagy a radnai sz. ferenciek zár­dájába vonulni, és ott tulajdon költségére egy szobát és táplálást fogadván két egész holnapot töltsön, egész idő alatt minden társalgástól megválva, szoros magánosságot még az evés mellett is tartva, egyedül jókor reggel sz. mise hall­gatására a kolostori énekkarba átmehessen, b) ezen egész időt épületes és papi jellem kiképzésére vezérlő könyvek olvasásában, ájtatos elmélkedésekben, s buzgó imádságokban fogja tölteni, c) minden pénteki napot kenyér és víz mel­letti szoros böjtben köteles lesz megtartani, d) minden két hét végével töredel-65 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanádiensis de anno 1848. Nr. 1609. 66 TRKEL Personalien Baross László 1849:241. 67 Bona: Hadnagyok és főhadnagyok i. m. 87. 68 TRKEL Personalien Baross László 1849:315. 69 Ibidem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom