Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Király Péter: Az erdélyi fejedelmi udvar zeneélete a két Rákóczi György korában V/1227
ZENEÉLET A KÉT RÁKÓCZI GYÖRGY KORÁBAN 1231 rábbi muzsikusoknak — mint például Hegedűs Rigó Mihály és Ciprian — tovább foglalkoztatásával is Bethlent követte. Cáfolják a zenét-táncot ellenző fejedelemről alkotott képet az olyanféle adatok is, mint Brassó bírájának 1632. február 4-én kelt értesítése, hogy „az Pallosos tánczosokatt ki küldöttem",2 1 vagy egy ugyancsak 1632-ben keletkezett krónikabejegyzés, amely szerint a fejedelmi udvarban ebéd után „asztalnál vigan lakván, tánczoltanak négy óráig".2 2 Még ha Rákóczi udvarának forrásai énekesekről hallgatnak is, miként pengetősre vonatkozó adatok sem bukkantak fel eddig, ennek ellenére sem kérdéses, hogy a fejedelem egészében azt vitte tovább, ami elődje, Bethlen Gábor udvarát jellemezte.2 3 Idővel azonban a zenészlétszám megcsappant. Rákóczi uralkodásának második évtizedében a források már az együttes egyszerűsödését mutatják, amely már csak néhány 'muzsikus'-ból (egy-két hegedűsből és egy virginásból) állt. Az utolsó évek kolozsvári és besztercei adatai pedig jószerével már csak a fejedelem fiainak zenészeit említik a városba érkező uralkodócsalád kíséretében. A Farkas utcai templom felavatásával kapcsolatos — alább még tárgyalandó — elszámolások jól jellemzik a helyzetet. Természetesen változatlanul voltak fejedelmi trombitások — ráadásul nem is csökkenő, hanem inkább megnövekedett számban2 4 —, valamint dobos és síposok (töröksíposok) is.2 5 Szembetűnő vonása az 1640-es éveknek a külföldi zenészek szinte teljes eltűnése. Csak elvétve akadnak németek és talán lengyelek.2 6 Nyilvánvaló, hogy az elszegényedő udvari zeneélet az 1630-as évek végétől már nem lehetett dísze az udvarnak. Rákóczi fejedelemségének erre az időszakára már érvényes Szalárdy megjegyzése a szerényebb, „bőköltségü pompás nagy udvar" nélküli fejedelmi udvartarásról. Bizonyára éppen a megfogyatkozott zenészlétszám miatt, amely a mindennapok szükségleteit ugyan még kielégítette, de egy uralkodó rangjának megfelelő, a külvilág által elvárt reprezentációt megkívánó jelentősebb ünnepségekhez az 1640-es években már nem volt elegendő, 21 Beke Antal: Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárott. Bp. 1889. 254. 22 Abaft Lajos: Naplókönyv 1632-ből. Történelmi Tár (1883) 526. 23 A bethleni együttes továbbvitelére következtetett már Bárdos Kornél is a Rákócziak zenéjéről írt rövid összefoglalásában. Bárdos Kornél: Fejedelmi udvar. In: Magyarország zenetörténete II. (1541-1686). Szerk. Bárdos Kornél. Bp. 1990. 113-114. 24 1648. szeptember 16-án a két Rákóczi György kolozsvári tartózkodásakor ellátást adtak: „Iffju Vrunk Trombitassinak 6 p[erso]na [...], Az Trombitasok[na]k 12 p[erso]na [...], Az Vrunk Eo Na[gysá]ga Fü Trombitassanak 2 p[erso]na [...], Fő Trombitasok[na]k 3 p[erso]na". A fejedelmet tehát tizenhét trombitás, címzetes fejedelem fiát pedig hat trombitás kísérte. Kv. szk. 1648. 25b/VII. 678., 682., 685., 690. 25 1647. július 14-én, Besztercén a városi számadás Schalmaierként (vagyis duplanádas hangszert, a korabeli szóhasználat szerint töröksípot fújó zenészként) említi nyilván ugyanazokat, akiket a kolozsvári sáfár magyarul nem sokkal korábban (Kv. szk. 1647. 25a/I. 467., 486.) viszont csak „Síposoknak" nevezett: „den Alte[n] fúrste[n] Schalmaiern fi. 1/50". B. szk. IVc. nr. 633. 146. (MOL mf. 311.) 26 Nem is kevéssé bizonytalanná teszi azonban a fejedelmi és főúri udvarokban alkalmazott külföldiekre vonatkozó következtetéseinket az az egykori gyakorlat, hogy a zenészeket többnyire származástól függetlenül előszeretettel magyarosított keresztnévvel, valamint a foglalkozásukra vagy funkciójukra utaló meghatározással említik. Ritka kivétel az olyanféle adat, mint pl. a 13. jegyzetben hivatkozott: „Trombitás András Német", amely a nemzetiséget tisztázza. A névhasználat problematikáját érinti: Király Péter: Külföldi zenészek a XVII. századi erdélyi fejedelmi udvarban és hatásuk. Erdélyi Múzeum (Kolozsvár) (1994: 1-2. sz.) 1-2. és Uő: 16-17. századi udvari zenénk kutatásának problematikájáról. Magyar Zene 41. (2003: 1. sz.) 80.
