Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Balogh Judit: Politikaformáló székely főemberek II. Rákóczi György Erdélyében V/1189
SZÉKELY FŐEMBEREK II. RÁKÓCZI GYÖRGY ERDÉLYÉBEN 1217 len udvarában nevelkedett generáció 1650-re egzisztenciálisan és politikailag is megerősödött, felnőtté vált, láthatóan készen állt a generációváltásra hatalomban is, amit elősegített az idősebb fejedelmi tanácsosok, főkapitányok és főispánok közül többek halála. Az őrségváltás jelentős hatalmi átrendeződéssel járt az országos eliten belül, amit azonban nem a fiatal fejedelem tudott irányítani, hanem az ambiciózusabb főurak, közülük is elsősorban Kemény János. A Bethlen tanítványának tekintett Kemény tudatosan építette fel saját kapcsolati hálóját, amelynek tagjait már az ötvenes évek elején igykezett helyzetbe hozni. II. Rákóczi György a megürült tisztségek adományozása révén remélte, hogy magához kötheti ezt a főúri csoportot, ám az irányítás rohamosan csúszott át Kemény körének a kezébe. A Rákóczi uralmát végigkísérő háborúk ugyan látszólag egy oldalra állították a fejedelmet és a főurakat, de 1657-ig a katonai sikerek tovább erősítették Keményt és körét. A harctól nem idegenkedő Kemény Jánosnak, az erdélyi hadak fővezérének szüksége volt kipróbált katonai vezetőkre, akiket a vele együtt felnevelkedett és szintén komoly hatalmi tervekkel rendelkező új székely elit néhány tagjában, elsősorban Petki Istvánban és Mikes Mihályban talált meg. Az északi háborúra készülő Rákóczi fejedelem, bár próbálkozott a két székely „erős ember" és így Kemény súlyának kiegyenlítésével, például a Mikesek nagy riválisának, Basa Tamásnak a felemelésével, de ezek a próbálkozások országos eredményt nem hoztak, ám erősen beleszóltak a Székelyföldön belüli hatalmi harcokba. Az ekkor már nagyon erős és sikeres Petki sérthetetlennek tűnt, így „birodalma", Csíkszék is zárva maradt a fejedelem előtt. Háromszék nemessége azonban forrongott, és annyit elért a fejedelem, hogy ebben a székben megakadályozta a Mikes-hegemóniát, azaz Kemény hatalmának a Székelyföld egészére való kiterjesztését. Ugyanezt az egyensúlyozást mutatja az Udvarhelyszék főtisztjeivel szemben folytatott fejedelmi politika. A főkapitányságot ugyan megszerezte Kemény saját családjának, a főkirálybíró, vargyasi Daniel Ferenc mégis inkább Rákóczihoz kötődött, mint Keményhez. Különös fintora a történéseknek, hogy a lengyelországi hadjárat kudarca után éppen az a két székely hadvezér tartott ki a legtovább Rákóczi mellett, akik Kemény János kliensi köréhez tartoztak. A székely főemberek felemelkedése a 17. század közepén véglegesítette a székely elitnek a század elején megkezdődött átrendeződését. A széki főtisztségek adományozásának a rendje, a székely főemberek közötti kapcsolatok elemzése talán még jobban hozzásegít egy rendkívül bonyolult korszak változásainak a megismeréséhez, és érthetővé válik az is, hogy a korábban az országos politikában csak mérsékelten jelen lévő székely nemesek hogyan emelkedtek ilyen magasra. A székely társadalom mélyfúrásszerű elemzése mindazonáltal azt mutatja, hogy ezek a változások nem a székely társadalom egészét formálták át (amelynek arányai mindvégig változatlanok maradtak), csupán a nemesség kivételes képességű tagjai tudtak felépíteni egy-egy rendkívüli karriert, amiben azonban remekül felhasználták mind a székely katonaságot, mind pedig a székeken belüli felemelkedés lehetőségét. A fejedelmi székelypolitika ekkorra kibővült a széki főtisztségek választásába való egyre határozottabb beleszólással, amit az Approbatae Constitutiones törvényei közé is felvettek. Az 1653-ban el-
