Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Szabó András Péter: „De profundis". Nemzeteszmék az 1657 utáni évek erdélyi válságában V/1085
NEMZETESZMÉK AZ 1657 UTÁNI ÉVEK ERDÉLYI VÁLSÁGÁBAN 1127 ajánlását, a visszájára fordítva annak jelentését: „Vérének mellettünk való kiomlását ajánlja, melyet mi nagyságodtól soha is nem kívántunk, azt siratjuk mi mostan is, hogy vérrel kezdé nagyságod tartani ez hazát..."21 5 A gyalui csatát pedig a láthatóan csalódott Vitnyédi István lakonikusan így kommentálta: „így lett szegénynek halála vitézi bolond resolutiója miatt."21 6 II. Rákóczi György esete is azt mutatja, hogy a „magyar vitézség" dicséretéhez mindig hozzátartozik egy exemplumkészlet is, amelynek főszereplői a „nemzeti" királyok és magyar hadvezérek: a Kézai nyomán az első magyar királyként számon tartott Attila,21 7 Hunyadi Mátyás, Hunyadi János, Kinizsi Pál, és — ahogy az imént idézett „Szent had" (1676) jelzi — később maga II. Rákóczi György és Zrínyi Miklós is. A gondolatkörben mintha óhatatlanul ott rejlene egy nemzeti uralkodó eszméje is, de ez a 17. század közepén még nem nyilvánul meg a gyakorlati politizálásban. A többség számára a nagy cél nem a függetlenség, hanem a középkori államkeret helyreállítása, a törökök kiűzése volt.21 8 A normatív „régi jó" magyarokhoz való visszatérés a nyelvhasználatban, nyelvi tudatosságban is megnyilvánul. Valószínűleg ez a szándék magyarázza Zrínyi Miklós prózájának furcsa archaizmusait.21 9 A nyelv régi tisztaságának kívánalma gyakran a latin nyelvvel vagy a latinizmusokkal való szembeállítás formájában jelentkezik. II. Rákóczi György fejedelem írja Pálffy Pál nádornak küldött egyik levele utóiratában: „Deákul nem írhatunk kegyelmednek, mivel magyarok vagyunk, magyarul is tudunk többet, mintsem deákul."22 0 Mások — ahogy Haller János 1682-ben — inkább a két nyelv elegyítésének veszélyeit hangsúlyozták.22 1 A nemesi nemzeteszmével csak felületes kapcsolatban álló Medgyesi Pálnál pedig (Dialógus politico-ecclesiasticus 1650) a nyelvi értelemben vett „igaz magyar" ellentéteként a „tótos magyar" szerepel.22 2 Az iménti szotta - ahogy azt a naplóíró szebeni követ, Andreas Frank is érdemesnek találja megjegyezni. Az üzenet egyértelmű. EOE XII 386. Ennek zenei vonatkozásaival kapcsolatban vö. Király Péter e számbeli tanulmányát. 215 EOR XII. 323. A rendek válasza egyben egy, a református egyházban népszerű képet is felidéz: a pelikán vérével táplálja gyermekeit. 216 MX T xv 153. 217 Zrínyi a Vitéz hadnagyban: „Bizonyára azok az vitéz magyarok, akik annyi vérontással Scitiából kijöttek, azok a királyok, amelyek a magok életét mind alattok valóért annyiszor feltették, hallották volna, hogy mi, elfajzottak, oly rossz véget csinálunk az ő szándékjoknak és magunk örökségének, nem fáradtak volna annyit. Attila Scitiában maradt volna, és az ő maradéki nem lettek volna nemzeteknek csúfjai." Zrínyi M.: Prózai munkák i. m. 73. 218 Nádasdy Ferenc II. Rákóczi Györgynek írott levelében kétségtelenül feltűnik a függetlenség vágyképe is. Szabó A. P.: Esterházy Pál i. m. 80-81. 219 L. Kulcsár Péter bevezetőjében. Zrínyi M.: Prózai munkák i. m. 22. 220 I. és II. Rákóczi György három levele. Kiad. Kovács László. TT 21. (1898) 371-373. (itt 373.) 221 Haller János könyvéből (Békességes tűrés pajzsa 1682.): „annyira felkapták s egyelítik a magyar szót deákkal, hogy alig tudná hirtelen eszében venni az ember [...] melyik nyelven beszél: ezt penig nem szükségből, hanem rész szerént szokásból, rész szerént magok mutogatásokból teszik, deáki tudományukat akarván jelezgetni az olyanok, legfőképpen a köznép között." Idézi: Bán Imre: Apáczai Csere János. Bp. 1958. 547. 222 Bartók István: „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk". Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630-1700 között. Bp. 1998. 257-258., 272.; Medgyesi Pál szintén kikelt a latinizmusokkal túlterhelt nyelv ellen. - Az 1646/47-ben született országgyűlési pasquillus pedig Draskovics
