Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Szabó András Péter: „De profundis". Nemzeteszmék az 1657 utáni évek erdélyi válságában V/1085
NEMZETESZMÉK AZ 1657 UTÁNI ÉVEK ERDÉLYI VÁLSÁGÁBAN 1109 János nagyjából hűen kivonatolta a leveleket.) Végül nem szabad elfeledkeznünk a válság során keletkezett nagyszámú pasquillusról sem, amelyek egy-egy aktuális eseményre reagálva nagy hatást fejthettek ki.12 0 A politika egyértelműen világi eszközeinél általában kevesebb szó esik azokról az (Erdély esetében főleg református) prédikációkról és imádságokról, amelyek írott változatai egy manifesztumnál is szélesebb körhöz juthattak el, és legalább akkora hatással bírtak.12 1 A politizáló szentbeszédek az erdélyi válság idején már régi hagyománnyal rendelkeztek, ám igazán meghatározó a puritán jellegű prédikációknak az 1640-es években bekövetkezett térhódítása volt, amelyek elvetették az adott napra megszabott igék gyakorlatát (perikóparendszer). A szabad textusválasztás révén a puritán szemléletű lelkészek sokkal közvetlenebbül reagálhattak az eseményekre, és prédikációjuk hatalmasra nőtt ususa (azaz az ige tanulságának gyakorlati alkalmazását megmutató szövegrész) egyes esetekben már-már klasszikus politikai vagy történelemelméleti művé alakult át. Míg a prédikáció általában többes szám második személyben szólította meg a híveket, csak néha átváltva a gyülekezettel való azonosulás szemszögére, addig az imádságok többes szám első személyt használtak, elősegítve az elmondottak interiorizálását. Mint alább majd látjuk, ezek a szövegek lesznek a nemzeteszme egyik kora újkori változatának legfontosabb forrásai. 120 A pasquillus műfajáról újabban Pénzes Tibor Szabolcs: A paszkvillus műfaj és a váradi Pasquillus rendhagyó vonásai. Studia Caroliensia 10. (2009. 4. sz.) 45-59. (itt 46-52.) 121 A református prédikációk/imádságok (különösen politikai vonatkozásaik) feltárása az utóbbi évtizedekben önálló kutatási iránnyá vált, amelynek fókusza a Debreceni Egyetem. Elsősorban Imre Mihály, Győri L. János, Csorba Dávid., Fazakas Gábor Tamás, Luffy Katalin és a budapesti Petrőczi Eva nevét kell megemlítenünk. A számunkra legfontosabb munkák: Imre Mihály. Nemzeti önszemlélet és politikai publicisztika formálódása egy 1674-es prédikációkötetben. Irodalomtörténeti Közlemények 91-92. (1987-1988: 1-2. sz.) 20-45.; Győri L. János: Mártírium, puritanizmus, retorika. Két XVII. századi magyar református prédikációs kötet tanulságai. Irodalomtörténet 81. (2000: 1. sz.) 51-71.; Fazakas Gergely Tamás: Panasz és vigasztalás Kemény János Gilead Balsamumában. A 17. századi magyar imádságirodalom néhány műfaji jellegű kérdése. Könyv és Könyvtár 26. (2004) 27-63.; Uő: „El-távozott a' mi-magyar Izraélünktül a ' dicsösség. (Köleséri Sámuel panaszimádságai 1666-ból). Uo. 27. (2005) 65-124.; Uő: Técsi J. Miklós Lilium humilitatis-ának (1659) kiadás- és imádságtörténeti kérdései. Uo. 28. (2006) 53-146.; Uő: Nemzet és/ vagy i. m.; Uő: Bűnös-e a fejedelem? Imádságok és versek a Rákóczi-propaganda határain. In: Szerencsének elegyes forgása i. m. 425-450.; Luffy Katalin: Medgyesi Pál és prédikációi. Prédikátori magatartás a Rákócziak udvarában. Irodalomtörténet 82. (2001: 2. sz.) 186-208.; Uő: ,,A' kik életekkel, erkölcsökkel építenek és tanítanak." Puritán elvárások az 1660-68 közötti alkalmi beszédekben. In: Kegyesség, kultusz, távolítás. Irodalomtudományi tanulmányok. Szerk. Gábor Csilla - Selyem Zsuzsa. Kolozsvár 2002. (Sapientia könyvek 12.) 37-68.; Uő: Nemzeti propaganda és publicisztika változatai a XVII. századi Erdélyben. Báthori Mihály Hangos Trombitája. In: Devóciók, történelmek, identitások. Szerk. Gábor Csilla. Kolozsvár 2004. (Sapientia Könyvek 26.) 105-136.; Uő: „Mint valami aczél tükörben élőven láttatom" - a nemzet metaforái Medgyesi Pál műveiben. In: A történetmondás rétegei a kora újkorban. Szerk. Gábor Csilla. Kolozsvár 2005. (Sapientia Könyvek 35.) 35-74.; Petrőczi Eva: XVII. századi puritán szerzőink magyarságképe. In: Religio, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban. Szerk. Bitskey István - Oláh Szabolcs. Debrecen 2004. (Csokonai Könyvtár 31.) 473-486.; Csorba Dávid: ,,A' sovány lelket meg-szépíteni" Debreceni prédikátorok (1657-1711). Debrecen 2008. (Nemzet, egyház, művelődés 5.); Garadnai Erika - Mártis Zsombor: Országtükör és hitvita. (Czeglédi István: Az országok romlásárul írott könyvnek első része) In: Bibliotheca et Universitas. Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére. Szerk. Kecskeméti Gábor - Tasi Réka. Miskolc 2011. 57-70.; A nemzetközi kutatástörténethez vö. még Egyház és kegyesség a kora újkorban. Kutatástörténeti tanulmányok. Szerk. Baráth Béla Levente - Csorba Dávid -Fazakas Gergely Tamás. Debrecen 2009.