Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - B. Szabó János - Sudár Balázs: „Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (1. rész) V/1017
II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 1047 posztot megszerezni kívánó pasákból is: Szúfi Kenán Budára, Szejdí Ahmed Boszniába, majd Budára került.6 8 És ide irányították az 1651 őszén megbuktatott janicsárparancsnokokat is: Musztafa Kara csávus janicsáragát Boszniába, Cselebi Musztafa kethüdát pedig Temesvárra.6 9 Más kérdés, hogy egyikük sem jutott el posztjára, minthogy még útközben kivégezték őket. Kivételes esetben még vezető értelmiségiek is kerülhettek e helyre: Abdürrahím efendi sejhüliszlámot Kara Murád pasa nagyvezír csapta el, s először ugyan még Uszküdár bírói állását kapta, de azután inkább távolabbra (Belgrádba) helyezték át, ahol élete utolsó bő másfél évtizedét eltölthette.70 A listát még tovább bővíthetnénk - de talán felesleges. Ennyiből is jól látszik, hogy a hódoltsági vezetőréteg a 17. század közepén már nem a régi: nem járatosak a helyi viszonyokban, és nem itt keresik a boldogulásukat, minden igyekezetükkel arra törekszenek, hogy valahogy visszakapaszkodjanak a fővárosba. Ettől azután Isztambul és a magyarországi végvidék sokkal „közelebb" került, mint néhány évtizeddel korábban. Könnyen előfordulhatott, hogy egy isztanbuli főméltóságnak adott busás bahsis rövid idő múlva már „csak" egy temesvári pasa személyében „kamatozott". Vagy éppen fordítva: egy jól „megdolgozott" hódoltsági vezető egyik-napról a másikra a legfelső körökben folytatta pályáját. Az értekezés 2. részét a Századok 2013. évi 4. számában közöljük. (Szerk.) "AN INDEPENDENT PRINCE OUTSIDE THE PORTE?" The Ottoman Relations of Prince György Rákóczi II (A Case Study for the History of the Relationship between the Principality of Transylvania and the Ottoman Empire) (1st Part) János B. Szabó - Balázs Sudár Abstract With regard to the last years of György Rákóczi II, prince of Transylvania, the dominant view in both Hungarian and foreign historiography is one of an obstinate and thoughtless politician, who failed to take account of the consequences of Grand Vizier Köprülü Mehmed's takeover* in Istanbul, and thus drew his principality into destruction. The opinion of the authors is that a better understanding of the events and of the motivations of Rákóczi can only be based on a much more detailed analysis of Transylvanian-Ottoman relations than has hitherto been available. In the first part of our study we wanted to offer a basis for the consequent analysis of the events themselves: we have examined the medium and network system within which the prince was moving. Transylvanian diplomacy had long established its positions at Istanbul, the background to which was constituted partly by Hungarians integrated into the top leadership of the Empire - pashas, chiauses, interpreters -, partly by that group of Ottoman leaders which the Transylvanian diplomacy succeeded in attaching to itself through money or the offering of various political advantages. (One of the available techniques was the gesture of adoption as father or brother.) Another factor to be considered is the time and circumstances when and among which the Transylvanians aimed to achieve whatever success. The stormy domestic policies of the Ottoman Empire in the middle of the 17th century put to a very tough test the diplomatic machinery of all states. The present study examines the very actors of this scene, and tries to reconstruct the inte-68 MHHD 23. 126. 69 Kara Çelebi-zâde Abdiilaziz i. m. 95. 70 Uzunçar$ili, 1. H.: Osmanli tarihi i. m. III/2. 467.; Abdurrahman Abdî i. m. 32.
