Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
102 PÜSKI LEVENTE évi XXVII. tc. számolta fel, amely az új parlamenti ciklussal kezdődően, tehát 1939 közepétől, az igazgatási költségnél is elkülönítette a második kamarára eső részt. A képviselőház számadásai így a II. világháború évei alatt az addigiaktól lényegesen eltérő szerkezetben és összegekkel készültek el, hiszen azok „csupán" a testületre vonatkozó költségrészeket tartalmazták. 1928/29-ben a két kamara személyi költségei az összes kiadás valamivel több, mint felét, 53,7%-át jelentették. Ebből a felsőház csupán csekély résszel képviseltette magát, nem véletlenül. A felsőházi törvényhozók nem részesültek tiszteletdíjban, így a kevéssel több, mint 200 ezer pengő a tisztikar illetményeit és az arra jogosult, tehát nem budapesti tagok költségtérítését foglalta magába. A képviselőház választott tisztviselőinek, valamint a honatyáknak a tiszteletdíjai és lakáspénzei viszont tekintélyes summát — a kiadásoknak legalább felét — tettek ki. Ehhez járult még az önmagában csekély, de az egyén oldaláról nézve éves szinten középosztályi jövedelmet jelentő elnöki reprezentációs alap, melyet a házelnök elsősorban a külföldi vendégek fogadására, nemzetközi kapcsolattartásra fordíthatott. Nem véletlen tehát, hogy a közéleti diskurzusban az illetmények kérdése újra és újra előkerült. Egyrészt a magas díjazás, másrészt a létszám túlméretezettsége okán. 1922-1939 között a magyar törvényhozás 245 képviselőből állt, ami nemcsak a történeti állammal történő összevetésben95 tűnt nagynak, hanem európai szinten is.9 6 Az országgyűlés működéséhez azonban a törvényhozókon kívül komoly infrastrukturális hátérre volt szükség, ami — igazgatási költségek címszó alatt — a kiadásoknak ugyancsak jelentős részét, 30%-át alkotta. Az 1920-as évek végén az országgyűlés különböző hivatalai összesen mintegy 290 embert foglalkoztattak, pénzügyi és műszaki szakemberektől az üléseken elhangzottakat jegyzetelő gyorsírókon át a takarító személyzetig. A személyi kiadások az alkalmazottak illetményeit, valamint a nem állandó alkalmazottak napidíjait foglalták magukba. Az országgyűlés tisztviselői, altisztjei és a szolgák alapvetően azokban a juttatásokban részesültek, melyeket a különböző kormányrendeletek a közalkalmazottak részére előírtak.9 7 Ez a fokozati besorolás alapján kapott fizetést és lakáspénzt jelentette, valamint — bizonyos esetekben — hadi-, illetve családi pótlékot, továbbá különböző jutalmakat és segélyeket. Az országgyűlésnek, mint épületnek és intézménynek a belső fenntartásával kapcsolatos számtalan kiadás — nyomdai és postaköltségek, világítás, fűtés, szellőztetés, tűzbiztonsági, vízvezetéki és csengőberendezések stb. üzemeltetése — a dologi kiadások címszó alatt lett elkönyvelve. A dologi kiadások összege — figyelembe véve az épület méreteit — nem tűnik különösebben nagynak. Főleg annak fényében nem, hogy itt számolták el azt a pénzt, amit a két Ház tagjainak vasúti igazolványaiért az országgyűlés a MÁV-nak fizetett. Ez a váltságösszeg annak 95 Ekkoriban a népesség 46,6 %-a volt a történeti államénak, míg a törvényhozás létszáma a korábbinak 59,3 %-át tette ki. 96 Magyarországon körülbelül 35 ezer lakosra jutott egy képviselő, ugyanez a mutató Ausztriában 39 ezer, Csehszlovákiában 46 ezer, Németországban pedig 132 ezer. Pesti Napló, 1929. május 7. 3. 97 1 92 7-től az országgyűlés alkalmazottaira nézve nem az állami, hanem a részükre annál kedvezőbb MÁV illetményrendszer volt érvényben. KI 1927-31. VII. k. 443.
