Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bues, Almut: Die Jagiellonen. Herrscher zwischen Ostsee und Adria (Ism.: Wittmann Katalin) IV/1007

1009 TÖRTÉNETI IRODALOM amely a mai napig két táborra osztja a témával foglalkozó történészeket. Az egyik tábor szerint a krewói szerződés tulajdonképpen Lengyelország és Litvánia uniójának alapköve volt, a másik tábor viszont csupán egy házassági szerződést, Ulászló magántárgyalásainak eredményét látja Krewóban, amely Anjou Hedvig és Jagelló Ulászló házasságának részleteit rögzítette egy 1385-ös, a két fél követei között létrejött találkozó után. A helyzetet nehezíti, hogy a fennmaradt oklevél hitelessége sem bizonyított: a szerződés szövege csak egy 1445-ös átiratban maradt meg, és a későbbi lengyel-litván uniók szövegeiben egyszer sem hivatkoznak rá (Lengyelország és Litvánia perszonáluniói az 1596-os reálunióig: 1385/1386., 1401., 1413., 1432., 1499., 1501.). Almut Bues nem foglal állást a kérdésben, csupán felsorolja két vélemény mellett, illetve ellen szóló érveket, majd leírja magát a kérdéses eseményt, amely a Jagelló dinasztia szempontjából sorsdöntőnek bizonyult. 1385. augusztusában Anjou Mária magyar királynő, Anjou Hedvig lengyel királynő és Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem követei találkoztak Krewóban, ahol Jagelló követei megkérték Hedvig kezét nagyfejedelmük számára. A lengyelek missziós okokra hivatkozva meggyőzték a házasságról Hedviget, VI. Orbán pápa felbontotta előző megkötött, de létre nem jött házasságát Habsburg Vilmossal, Jagellónak pedig, aki a házasság érdekében a görög és a latin kereszténység közül végül az utóbbi felvétele mellett döntött mind maga, mint Litvánia számára, a „legkeresztényibb uralkodó" címet adományozta. így, az 1386. március 4-én Krakkóban megkötött házassággal a Jagellók kerültek Lengyelország trónjára. A trónra kerülést tárgyaló hosszabb rész után a szerző több részletben leírja Jagelló Ulászló uralkodásának minden területét, Hedvig udvarának leírásával váltogatva. Ami Ulászló belpolitikáját illeti, kiemeli a jedlnói privilégiumot, amelyben Ulászló 1430. március 4-én, jóval az 1679-es angol Habeas Corpus Act előtt írásban biztosította a lengyel nemességnek a személyes sérthetetlenséget. Jagelló Ulászló uralkodásának értékelő összefoglalása a fejezet végén, amint azt maga a szerző is elismeri, tulajdonképpen az összes későbbi Jagelló uralkodó politikai koncepciójának váza: északi irányban kisebb hódítások, illetve a területi stabilitás fenntartása; Litvánia keleti határainak védelme az orosz fejedelemségek támadásaival szemben; és a legfontosabb a befolyás kiterjesztése és növelése a Duna középső folyása mentén elhelyezkedő országokban, leginkább Csehországban és Magyarországon. Almut Bues ezt még megtoldja azzal, hogy az eddig elmondottak alapján Lengyelország-Litvániát a 14-15. század fordulóján „imperium"-nak nevezi. A III. Ulászló és IV Kázmér uralkodását bemutató harmadik fejezet minden szempontból, és főleg a bevezetőben már ismertetett szerzői koncepció miatt is a könyv központi része, hiszen e két uralkodó idejében zajlott a legintenzívebben az a vetélkedés a Jagellók és a Habsburgok között, amely végül 1526-ban az utóbbiak végleges felülkerekedéséhez vezetett. A magyar olvasó számára azért is érdekes a könyvnek ez a fejezete, mert a szerző részletesen kitér a magyar történelem ide vonatkozó egy-egy problémájára, legrészletesebben a török elleni küzdelem részleteire, illetve a Hunyadiak korának egy-egy személyiségére. Mi több, versrészietet közöl Kodály Zoltán egyik Jagelló vonatkozású művéből - Almut Bues könyvében a versbetétek más fejezetekben sem szokatlanok, általában korabeli nemzeti költők munkáiból idéz egy-két versszakot, esetleg hosszabb részletet eredeti nyelven, német nyelvű fordítással együtt. Ugyanígy abban is következetes, hogy minden tárgyalt uralkodó halálának körülményeit, temetési ceremóniáját és síremlékét is bemutatja. A ceremóniával foglalkozó részletek azonban nem merülnek ki ebben, a megfelelő pontokon a szerző újra és újra ismerteti a lengyel koronázási ordó aktuális formáját és további alakulását. III. Ulászló tisztázatlan körülmények között bekövetkezett várnai halála miatt „az utolsó lovagként" jelenik meg a kötetben, akinek rövid uralkodásához a szerző Lengyelország fekete-tengeri érdekszférájának megteremtését kapcsolja. Utódjának, IV Kázmér uralkodásának vázolásakor (a harmadik és az ötödik fejezetben is) részletesen kitér felesége, Habsburg Erzsébet szerepére, és külön alfejezetekben mutatja be gyermekeik, 6 fiú és 7 leány, sorsának alakulására. A leányok életútjának leírásakor közli a házassági szerződések egyes részleteit, a hozományok nagyságát, néha még az esküvők lefolyását is, ezért Almut Bues könyve hasznos lehet a Közép-Kelet-Európa ceremóniáit és udvar életmódját kutató történészek számára is. Másrészről viszont ezek az alfejezetek arra is rámutatnak, hogy hogyan váltak a Jagellók Habsburg Erzsébet leányain és IV. Kázmér házasságpolitikáján keresztül számos közép-kelet-európai uralkodó dinasztia „ősanyáivá". Ehhez a részhez dinasztikus politika témakörben rövid történelemelméleti eszmefuttatás is csatlakozik, amelyben a szerző tanúságot tesz a magyar szakirodalom pontos ismeretéről, a Hunyadi Mátyást érintő számos ponton a legfrissebb kutatásokra, illetve Kubinyi András nevére hivatkozik. Emellett azonban pontatlanságok is előbukkannak a szövegben, Mátyás király halálát 1490. helyett 1501-re helyezi (139. old.), és a magyar, de litván és más idegen személynevek eseté-