Századok – 2012

FIGYELŐ - Bereznay András: Egy atlaszról IV/981

990 FIGYELŐ mert nyilvánvaló, hogy Miskolczy elképzelt alternatívája, azaz a három nemzetiség adatainak egy térképen szerepeltetése az adatközlés olyan technikája mellett, amelyet a szerző mindenféle nemzetiségi ügytől függetlenül is alkalmazott, nem is létezett: lehetetlenként szóba sem jöhetett. Arról van szó, hogy bármilyen — szükséges vagy nem, nemes vagy egyéb — szándéktól függetlenül, a dolog természete folytán nem lehet területeket egymástól különböző fedő színekkel egyidejűleg ábrázolni. Ami valóban figyelemreméltó Binder színhasználata kapcsán az annak nagyon meglepő gyakorlatiatlansága, illetve egy pillantással fölismerhető célra nem vezető volta. Egészen szükségtelenül támasztotta ugyanis — úgy látszik — önmagával szemben azt az abszolút követelményként erőltetett elvárást, hogy az egyes térképrevitt információ kategóriáknak az egyes helységekben azonosított, számszerűségben kifejezett fokozatait ugyanannak a színnek különböző változataival adja vissza, hogy ezáltal a kérdéses szín sötétsége a számszerűség magasságát, halványsága pedig az ellenkezőjét közvetítse. Alapvető tévedése itt az, hogy — ez kivehető — úgy fogta föl, mintha fekete-fehér térképek körében mozogna. Pedig amikor színek állnak rendelkezésre, az eszköztár sokkal gazdagabb, így igazán fölösleges volt mintegy gúzsbakötnie magát. Bármennyire azonnal fölismerhetően — és ennyiben szerencsésen — is tudja közvetíteni az általa választott módszer például egy nemzetiség százalékos erejét egy térkép egészére nézve, azaz nagyjából, amikor valaki a pontosabb részletekre kíváncsi zavarbajön, még akkor is ha a megjelentetett adatok éppen hibátlanok. Nehézségbe ütközik a szemlélő már a románság 1850-es százalékos jelenlétét csak hat színnel visszaadó térképen is, ha a jelenlét fokát az egyes falvakra nézve próbálja meg leolvasni a térképről, és vannak térképek, amelyeken még több színárnyalat szerepel. Nem csak az nehézségeinek forrása, hogy az egyes árnyalatok időnként már hat kategória esetén is túl közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy könnyen megkülönböztethetőek, illetve azonosíthatóak legyenek — ha egyáltalán —, de még az is, hogy zavarát bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen optikai csalódások erősítik. Elég könnyen meg lehetett volna oldani pedig mindezt több szín átgondolt igénybevételével. Még ennél is megmagyarázhatatlanabb az előnytelen szín használatok kapcsán, hogy miért nem lehetett a reformátusság 1910-es elterjedettségének térképrevitelekor legalább a társegyházak, valamint a leány- és fiókegyházak kategóriáinak a (meg itt nem is eléggé világított) számszerűségek kategóriáitól mégiscsak különböző információit a számszerűségekre alkalmazott zöld árnyalataitól egészen eltérően megadni? Mintha a szerző eltökélte volna magát, hogy márpedig a reformátusok csak zöldek lehetnek, mindegy, hogy milyen összefüggésben. Az e térkép vonatkozásában korábban említett következetlenségekhez kapcsolódva említhető Bindernek az a bár nem hibás, de nem is világos, hogy miért alkalmazott, a történelmi térképészetben föltétlenül szokatlan gyakorlata, hogy a híveik nemzetisége által az egyes népekhez köthető egyházakra vonatkozó információt e népek nyelvén, azaz magyarul és románul is kiírja. Ez fölösleges — amellett, hogy újabb következetlenség forrása amennyiben a német „Kirche" szó román fordítása (biserica) másként értelmezi a vonatkozó vallásokat, mint a magyar (egy-