Századok – 2011

KÖZLEMÉNYEK - Molnár András: Deák Ferenc követté választásának ára. Kortesköltségek Zala megyében 1843-ban III/689

704 MOLNÁR ANDRÁS mindenhol" [tudniillik a korteskörúton résztvevő Balaton-melléki nemesek­kel]. Ez a költekezés az ügy megszilárdítása érdekében „elkerülhetlen szüksé­ges lévén, minden áldozatot méltán megkívánt" - vélte Skublics, mivel csak így sikerült meggyőzni a lövői járás nemességét. „Ha a deputáció (Balaton-melléki) ki nem megy közibük, 50 emberünk nincs — írta Csánynak —, és így most, be­csületemre mondom [...], nincs 20 ember, ki Szentgyörgyvölgyén, Nemesnépen, Baksába s a többi ellene volna [az adózásnak], és úgy nyilatkoztak: »Uraim, igen jó, hogy az urak bennünket eljöttek hitbe és lélekbe megerősíteni, mert megint az gondoltuk, hogy az urak, kik itt voltak aláíratni, csak meg akarnak bennünket csalni, azzal, hogy Balaton melléke is aláírt.«" Skublics utóiratként tette hozzá leveléhez, hogy a „Balaton-mellékiek utazása 350 forint váltóba került."85 Skublics László költségelszámolása szerint Balatonfüredről és Köveskál­ról nyolc nemes érkezett két kocsival a lövői járásba. Skublics egyrészt az ő júli­us 10-étől 16-ig tartó, hétnapos fuvarozásuk és teljes ellátásuk, másrészt egy Barabásszegen rendezett nagyobb szabású ebéd és egy népesebb szentgyörgy­völgyi reggeli költségeit fizette ki. A Balaton-mellékiek útközben Szántón uzson­nát, Zalaegerszegen július 11-én, 12-én és 15-én vacsorát, ugyanott július 13-án és 16-án reggelit, Lövőn ebédet kaptak, és fizették a hazamenetelükkor elfo­gyasztott ebédet és vacsorát is. Megtérítették a lovaik által útközben megevett zab árát, a négy köveskáli nemes pedig összesen 28 forint napidíjat kapott az utazás hét napjára. Barabásszegre a 48 személyes, borral leöblített ebéd mellé kivittek még l-l font (0,55 kg) kávét és cukrot, 16 üveg Rohitsch-i (stájerorszá­gi) savanyúvizet és 25 db zsemlét (ami akkoriban még ritkaság volt vidéken). Szentgyörgyvölgyén a helyi lelkésznek fizették ki a 25 személyes ebéd árát, és vettek 24 font (13,2 kg) húst is a helyi nemesek megvendégelésére. Skublics ezeken kívül kifizetett még egy harmadik, Zalaegerszeg, Barabásszeg és Szent­györgyvölgy között (Lövőn át) közlekedő kocsit, valamint egy-egy Zalaegerszeg­ről Barabásszegre és Bükre feladott expressz-küldeményt is. Skublics összes költsége így valamelyest meghaladta a Csány Lászlónak jelzett összeget; 140 ezüstforint helyett 168 forint 46 krajcárra rúgott. A kifizetésekhez szükséges pénzt — amint azt augusztus 7-ei elismervényében írta — Horváth János ka­marás rendelete következtében Kaiser József zsidó kereskedőtől vette fel.86 Mindezeken felül a tapolcai járásban kifizettek még a szentantalfai, ka­polcsi, vászolyi és udvari nemeseknek fuvar előlegre további 55 ezüstforintot. Kováts László uradalmi ügyész az öcsiek számára 50, Márton István pedig az udvariak részére 22 ezüstforintot vett fel fuvarra. Ifjabb Csuzy Pál „Csány László rendeléséből" 85 forintot kapott korteskedésre, augusztus 26-án pedig újabb 400 ezüstforintot adtak ki ismeretlen célra. A tapolcai járás korteskölt­ségei ezek után — a fentieket összesítve — 3077 forint 42 2/5 krajcárra rúgtak ezüstpénzben.8 7 85 MOL H 103. 19. d. Közli: Csány László reformkori iratai 251-253. 86 ZML Főadószedői számadások. Kortesköltségek 1843-1844. Tapolcai járás elszámolása, 17. tétel, 20. számadás. 87 ZML Főadószedői számadások. Kortesköltségek 1843-1844. Tapolcai járás elszámolása, 18-22. tétel és az összesítés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom