Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Bilkei Irén: Megyei köznemesi társadalom a Mohács utáni évtizedekben. Zala megye negyedszázada a Habsburg-uralom kezdetén (1526-1550) V/1147
1148 BILKEI IRÉN hács utáni évtizedek kutatói ez ideig nem hasznosítottak kellőképpen, aminek az volt az elsődleges oka, hogy a hiteleshelyi levéltárak 1526 utáni anyagát néhány kivételtől eltekintve nem kutatták és nem is tették közzé. A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárai Mohács utáni okleveleinek szisztematikus feltárása során egyértelműen bebizonyosodott, hogy az országos források adatainak hiányosságai és az egykorú vármegyei kiadványok hiánya miatt ezek ez a forrásanyag sikerrel használható fel egy adott megye birtokos nemesi társadalmának kutatásához.4 A megyei nemesség, mint a hiteleshelyek ügyfélköre Ahhoz, hogy a megyék nemességének kutatásához a hiteleshelyi oklevelek is alapvető forrásul szolgálnak, álljon itt még egy tényező. Fügedi Erik kutatásai alapján úgy vélte, hogy a magyar köznemesség még a 15. században is szóbeliségben élt. Számításai alapján az ország minden tizedik nemesi nagycsaládjában (az ő szóhasználatával élve: klánjában) lehetett egy litteratus műveltségű ember.5 Mivel mindenhol volt a közelben hiteleshely, amit könnyen el lehetett érni, Koszta László kissé túlzó véleménye szerint nem volt olyan külső kényszerítő erő, amely a nemességet az írni-olvasni tudás és ezen túllépve bizonyos szintű „hivatalos" ismeretek elsajátítására ösztönözte volna. Ilyen értelemben a hiteleshelyek egyenesen „hátrányosan" befolyásolták volna a nemesség nagy része írástudásának alakulását.6 Ez a helyzet a Jagelló-korban azonban megváltozott. Ez az az időszak, amikor rohamosan kezdtek szaporodni a saját kezűleg írt levelek (mégpedig magyarul is) és nyugták, vagy legalább a saját kezű aláírások, ami az írás-olvasás gyors terjedését mutatja.7 Ezzel kapcsolatban két dolgot érdemes figyelembe vennünk. Egyrészt a társadalmi különbségek a Mohács körüli évtizedekben is meghatározóak voltak, a magyar arisztokrácia nagy része pedig ekkor már tudott bizonyos szinten írni-olvasni, a nemesség alsóbb rétegei ugyanakkor biztosan nem. Másrészt az írástudás nem feltétlenül jelentette „hivatalos" iratok elolvasásának, értelmezésének és különösen nem fogalmazásának készségét. Annak a nemes embernek, aki el tudta olvasni a Bibliát vagy egy kalendáriumot, illetve képes volt megírni egy magánlevelet, a birtokügyeiben szükséges oklevelek kiállításáért 4 Jelen tanulmány az ELTE-n 2007-ben megvédett doktori disszertációm eredményein alapul. Az értekezés első része megjelent: Bükéi Irén: A zalavári és a kapornaki bencés konventek hiteleshelyi tevékenysége a Mohács utáni évtizedekben. In: Loca credibilia. Hiteleshelyek a középkori Magyarországon. Szerk. Fedeles Tamás - Bilkei Irén. (Egyháztörténeti tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből IV) Pécs 2009. 87-130. 5 Fügedi Erik: „Verba volant..." Középkori nemességünk szóbelisége és az írás. In: Mályusz Elemér Emlékkönyv. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk. H. Balázs Éva et al. Bp. 1984. 118-127. 6 Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenysége (1214-1353). Szerk. Font Márta. (Tanulmányok Pécs történetéből 4.) Pécs 1998. 182. 7 Kubinyi András: írástudás és értelmiségi foglalkozásúak a Jagelló-korban. In: Magyar Herold I. Szerk. Kállay István. Bp. 1984. 186-188.; Uő-. A Jagelló-kori értelmiség. In: Az értelmiség Magyarországon a 16.-17. században. Szerk. Zombori István. Szeged 1988. 7-21.
