Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
A MAGYAR JAKOBINUSOKRÓL 1081 Sándor Lipót főherceg nádor irataihoz írt bevezetés egy részletét Mályusz az iratok megjelenése előtt külön is közölte.6 8 ) Szekfű Gyula sem szerette Martinovics Ignácot, ő is látott veszélyeket a jakobinus mozgalomban, mégsem a vörös terror korai kiadásaként írt 1794/95 eseményeiről a Magyar történet vonatkozó fejezeteiben.6 9 Mályusszal szemben ő egyáltalán nem volt elbűvölve az 1790-es évek rendi teljesítményétől. A rendiség biztosította összes előjogait, de miután II. József reformjai után mégsem lehetett ott folytatni az életet, ahol Mária Terézia alatt megszakadt, — a reformok megvalósítását egyébként éppen ezzel odázva el — bizottságokat küldött ki, amelyek Szekfű szerint nem nyitottak kivételes távlatokat a magyar történeti fejlődésben. Az úrbéri munkálatról szólva például azt jegyezte meg: „felvilágosodás ide, humanizmus oda, a legfontosabb probléma a nemesi adómentesség fenntartása, s ennek rendelendő alá továbbra is milliók élete és fejlődési lehetősége."711 A rendiség meg volt elégedve az 1791. évi törvényekkel, lényegében ott folytatta életét, ahol Mária Terézia korában abbahagyta. II. Lipót ugyan élete utolsó hónapjaiban megpróbálta visszafejleszteni az 1791. évi törvények nemzeti ígéreteit, kímélet és szemérem nélkül használta erre a sajtót, a fizetett írókat és kémszervezetét, de váratlanul meghalt. Ferenc király eleinte jóindulatúan közeledett a magyarokhoz és magyar ügyekben teljesen Sándor Lipótra támaszkodott. A király és a nemzet az 1792. évi koronázó országgyűlésen lényegében kiegyezett. Minden arra mutatott, hogy nemzeti szellemű uralom lesz megvalósítható, amely a felvilágosodás — rendi jogokat és az ország struktúráját nem sértő — kívánalmait is át fogja venni. A királyság már Lipót alatt lemondott a társadalmi fejlődés modernizálásáról és meggyorsításáról — emlékezzünk, hány korábbi szerző gondolta éppen az ellenkezőjét, és tartotta Lipótot reformer uralkodónak! —, ettől kezdve „nem maradt hátra jobb lehetőség, mint nemzeti-rendi szellemű vezetés alatt a rendiségnek kívülről nem befolyásolt, bármi lassú evolúciója. Ebben zavarta meg a magyarságot Martinovics összeesküvése. "7 1 Szekfű szerint tehát egy meglehetősen kisszerű helyzetben történt mindez. Kisszerű Martinovics pályája is, ebben nem volt más a véleménye, mint Mályusznak. Martinovics azoknak az elégedetleneknek — akik között nemzeti szellemű írók és többé-kevésbé nemzetellenes radikálisok is vannak -— az egyike, akiket nem elégítettek ki az 1791. évi eredmények. Az utóbbiakat szervezte be Lipót elsősorban a pesti és budai szabadkőműves páholyok átalakításával. A páholyok hemzsegtek II. Lipót fizetett kémeitől. Martinovicsot — akit Szekfű szerint mérhetetlen ambíció fűtött, melynek „szolgálatában állott minden korlátot túllépő erkölcsi megbízhatatlansága" — Gotthardi „szállította" az uralkodónak. Ez a társaság Lipót halálával éhen maradt. Martinovicsot — ajánlkozá-68 Mályusz Elemér. Martinovics és társai. Napkelet 8. (1926) 489-506. 69 Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet. V köt. Bp. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 19362. 70 Hóman B. - Szekfű Gy.: Magyar történet i.m. V 82. 71 Hóman B - Szekfű Gy.: Magyar történet i.m. V 90.
