Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 85 számon tartott kulcsfigura, Gerő Ernő születésnapi laudációja foglalta össze: „Rákosi és a párt - egy! Rákosi és a magyar munkásosztály - egy! Rákosi és a magyar nép - egy!"3 1 Ez nem csupán a „nemzet atyja" babérkoszorúval társítva eredményez(ett) többszörösen megbicsakló szillogizmust, hanem akkoriban — az eltelt idő rövidsége miatt is — könnyen ébreszthetett asszociálást a rosszemlékű „Ein Volk, ein Reich, ein Führer!" szlogenre.32 A tömeggyűléseken — különösen pártrendezvényeken — rituálissá váló, ütemes tapssal párosítva skandált „Éljen Rákosi, éljen a Párt!" fordulat éppúgy a vezérkultusz részét képezte, mint az, hogy iskolák, kultúr- és gyermekotthonok, utcák, terek, hidak, téeszek viselték a nevét, vagy hogy az ország legnagyobb nehézipari komplexumának, a Csepeli Vas- és Fémműveknek, az ekkor alapított miskolci egyetemnek, vagy a kiemelt állami ösztöndíjnak ő lett a névadója. Arcképnyomatai minden intézményben, irodában, iskolában központi helyen függtek a helyiségek falán, mintegy az ő „vigyázó-útmutató" tekintetével kísérve végezte napi tevékenységét mindenki az országban. Bár a két ország méretkülönbségét figyelembe véve Sztálin személyi kultuszától aligha maradt el a magyar provincia első emberének vezérkultusza, legalább két különbség említhető azon túl is, hogy Rákosinak e mesterségesen gerjesztett dicsfényre bő fél évtizednél több nem adatott, míg Sztálin (ön)tömjénezése húsz évnél is tovább tartott. Az egyik, hogy Rákosi regnálása nem vált személynévből „izmussá" képzett főnévvé (sztálinizmus, maoizmus, vagy trockizmus, titoizmus). A másik, hogy a magyar, illetve az orosz-szovjet szocio-kulturális hagyományok különbözősége miatt alighanem eltérő volt a társadalmi recepciója a vezérkultusznak. Sztálin önkényuralmát csak egy csipetnyit kellett historizálni ahhoz, hogy illeszthető legyen a korábbi orosz-bizantin uralmi tradíciókhoz. (A Nagy Péter cár uralkodásához kötődő, felülről vezérelt autokratikus modernizáció allúziója párosítható volt a „rettenetes" előnevű Iván cár reinkarnálásával.3 3 ) Rákosi viszont — kultuszgyártó intézmények és udvari dalnokok sokaságának minden igyekezete ellenére — idegen uralmi-kulturális rend képviselője, birodalmi helytartója volt és maradt a magyar társadalom többsége számára.3 4 A kortársi 31 Gerő Ernő: Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Társadalmi Szemle, 1952. 2-3. sz. 100-106. Másodközlés: Nehéz esztendők krónikája 1949-1953. Dokumentumok. Szerk. és bev.: Balogh Sándor. Gondolat, Budapest, 1986.391-397. Idézi: Vonyó József: Diktatúrák és diktátorok. Ünnepelt vezérek. Új Fórum, 1989. 13. sz. 45. 32 Kelet-Németországban — a többi csatlós országnál is sokkal közvetlenebb és militarizáltabb befolyás közepette — azért volt komplikáltabb feladat a Sztálin-kultusz „másságának" a megkomponálása, mivel Sztálin heroizálása, vezérkultusza kiépítése közepette volt kívánatos Hitlert démonizálni-deheroizálni, kultuszát eliminálni. Jan Plamper: „The Hitlers Come and Go...", the Führer Stays: Stalin's Cult in East Germany. In: Personenkulte im Stalinismus. Hrsg: Klaus Heller - Jan Plamper. Göttingen 2004. 301-329. 33 Bebesi György: Bolsevizmus-sztálinizmus. In: Utak és alternatívák. Szerk: Lengyel Gábor. PTE-MOSZT-TCE. Pécs, 2009. 91. 34 A Szovjetunióban Sztálin jószerivel megörökölte a korábbi orosz „cár atyuska" imázst, illetve az iránta táplált illúziókat. A muzsikokat — úgymond — a kíméletlen udvaroncok-csinovnyikok sanyargatják, amiről lehet, hogy nem is tud a moszkvai szuverén. Rákosi esetében aligha várt tőle jobbat a végtelenségig sanyargatott magyar parasztgazda, vagy a (szakszervezeti mozgalomban iskolázott) meghurcolt ipari munkás, mint a terrort naponta kárára érvényesítő káderállományától, hiszen számukra Rákosi az idegen és oktrojált uralmat megszemélyesítő helytartó volt. Illúziót csak azon lefogott pártkáderek egy része táplált a vezér iránt — itt is, és ott is, — akik vallatásaik kezdetén rendre azért ágáltak vagy esedeztek, hogy értesítsék e „félreértésről" Sztálint/Rákosit, aki — mint naivan hitték — majd igazolja őket. Az újkori magyar történelem évszázados tradíciója volt az idegen uralmi
