Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Kruppa Tamás: Miksa főherceg erdélyi kormányzóságának terve. Az erdélyi Habsburg-kormányzat felállításának kérdéséhez (1597-1602) IV/817
MIKSA FŐHERCEG ERDÉLYI KORMÁNYZÓSÁGÁNAK TERVE 841 volt a számára, mert erdélyi püspökként jövedelem nélkül maradt, szinte földönfutó, amint azt el is panaszolta. A másik vád eléggé érdekesen fogalmazódott meg: az erdélyi követség ugyanis nemcsak azzal vádolta a püspököt, hogy bezáratott minden ariánus templomot, hanem azzal is, hogy mindezt a pápai nuncius, Germanico Malaspina kifejezett tiltására tette, aki kiközösítéssel is megfenyegette, ha nem állna el szándékától. Első olvasásra tényleg nehezen hihetőnek tűnik a vád, ennek megfelelően kezeli Náprági is, mondván, ki hinné el ezt a képtelenséget, különben is, az ő elhívatása éppen az eretnekek elleni harcra szól. Csakhogy a 10. vádpont cáfolása során megemlít egy másik, korábban nem, csak itt felbukkanó momentumot, tudniillik, hogy ő Mihály vajda rossz szellemeként a templomok bezárását és az eretnek prédikátorok elűzését az erdélyi (eretnek) nemesség kiirtásával együtt javasolta. A Basta és egyéb egykorú, Mihály vajdához köthető levelezésanyagból tudjuk, hogy a lázadó nemesség elleni megtorlások néhol tömeges méreteket öltöttek, amelyeknek Prágában vagy Bécsben sem volt túl jó visszhangjuk. Nyilvánvaló, hogy taktikai szempontból szerencsétlen lépés lett volna a rendcsinálást tömeges kivégzésekkel kezdeni, illetve folytatni. Láttuk, hogy bár Mátyás főherceg környezetében fontolóra vették a tervet, végül elálltak attól; azt is tudjuk, hogy Mihály vajda erdélyi népszerűtlenségét a katonái tevékenysége következtében fellépő anarchikus belpolitikai viszonyok és a vagyonbizonytalanság mellett éppen kegyetlen kormányzati módszerei okozták. Ráadásul Náprági a vajda kancellárjaként tevékenykedett. Az erdélyieknek tehát minden okuk megvolt arra, hogy bosszút álljanak, és személyét lehetetlenné tegyék, illetve a kancellárnak pedig arra, hogy tisztázza magát a súlyos vádak alól. Mindez vonatkozik a Szentszékre is, hiszen — amint all. vádpont sorolja — Náprági akkor még nem rendelkezett a megerősítéssel (amelyet Rómából várt, és meg is kapott), az események tehát nem vetettek túl jó fényt a Kúriára sem. Az említett taktikai megfontolások szintén arra ösztönöztek, hogy engedékenyebb húrokat pendítsenek meg az eretnekek irányába. Ha az nem is hihető, hogy az erdélyi missziójába politikailag belebukó Malaspina nuncius exkommunikációval fenyegetőzött volna az ariánusok védelmében, az azonban igen, hogy azt tanácsolta Nápráginak, bánjon kesztyűs(ebb) kézzel az erdélyi protestánsokkal. Meg kell még jegyezni, hogy az 1597-ben Erdélybe kerülő Náprági roppant ambiciózusan fogott bele az eretnekség „irtásába". Visszakapott gyalui püspöki rezidenciáját az eretnekek elleni harc központjává építette ki, konvertita ifjakat gyűjtött maga köré, akiknek az volt a feladata, hogy szellemi munícióval lássák el a katolikus hit érdekében hadakozókat. Közülük egyet emelünk ki: az arianizmusból megtért Szilvási Jánost, aki 1597-ben adta ki Kolozsváron a Petrus Maiorius jezsuita erdélyi tartományfőnök-helyettes és Alfonso Visconti erdélyi pápai nuncius engedélyével ellátott Antiquitas et perpetva duratio fidei catholicae című hitvédelmi iratot. A fejedelemnek szóló ajánlás Náprági gyalui rezidenciáján kelt. Szilvási saját bevallása szerint azért írta művét, mert Dávid Ferenc szektája és a kálvinisták támadást indítottak a katolikus hit ellen. Szerinte a protestánsok az okai a széthúzásnak, amely most a törököknek
