Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Buza János: A Thurzó-birtokoktól a „Magyar művelődéstörténetig" IV/797
798 BERLÁSZ JENŐ PROFESSZOR URAT KÖSZÖNTJÜK A Thurzó-család múltjának és szerepének szaktudományos feltárása már a 18. század végén kezdetét vette, hangsúlyozni kell azonban azt, hogy gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból a „ Thurzó-birtokok " akkor váltak fogalommá, amikor Berlász Jenő doktori értekezése megjelent1 a méltán rangosnak tartott Domanovszky-sorozatban. Roppant méretű nagybirtokra tettek szert a Thurzók, a szepesi ág 125 jobbágyközséget, illetve 6 várat mondhatott magáénak mintegy 350 000 katasztrális hold, körülbelül 203 000 hektár terjedelemben. A latifundiumként is óriási birtokegyüttes természetesen nem alkotott zárt egységet, több — egymástól eltérő távolságban lévő — vártartományból tevődött össze. Földrajzilag a szepesvári és a rihnói várbirtok a Hernád folyóhoz és mellékvizeinek környékéhez, a galgóci és a semptei uradalom a Vág völgyéhez, a bajmóci dominium 2 pedig a Nyitra folyóhoz kapcsolható. A gazdaságföldrajzi feltételek függvényében a lakosság a bányaművelés, illetve az erdőgazdálkodás, majd a szélesedő folyóvölgyekben a gabonatermesztés, délebbre helyenként a szőlőművelés révén biztosította megélhetését, s természetesen igyekezett állatokat is tartani. Berlász Jenő a Thurzók vártartományi gazdálkodását európai kitekintés keretében elemezte, s arra a következtetésre jutott, hogy még a 17. század elején is a jobbágyi járadékokra épülő Grundherrschaft, s nem „a piacra termelő" Gutsherrschaft volt a meghatározó;3 az uradalmi bevételek 80 — esetenként ennél is magasabb — százaléka a jobbágygazdaságokból származott, s csupán 12-22%-a eredt a majorságokból. Ez utóbbiakat részben a pusztatelkekből, részben az irtásokból alakították ki, a jobbágyföldek elvétele, a parasztság földtől való megfosztása olyannyira nem voltjellemző, hogy helyenként — átmeneti jelleggel — az ősi várföldek egy része is paraszti használatba került. A parasztság gazdálkodási egysége a jobbágytelek (= sessio), magja pedig a házhely ( = fundus) volt, amelyhez változó nagyságú szántóföld és több szekér szénát adó rét (kaszáló) tartozott. Egységes erdőhasználat nem alakulhatott ki, lehetőségei a fával borított területek nagyságához igazodtak. Az egésztelkes gazdaság egyre ritkábbá, a féltelkes pedig egyre gyakoribbá vált. A jobbágytelkek szétdarabolódása és a zselléresedés foka eltérő volt az egyes vártartományokban, a telekaprózódás eléggé előre haladt a galgóci uradalomban, ahol 1/32, sőt 1/64-nyi töredéktelkeket4 is összeírtak. Természetesen a földhasználat nem szűkült le a telki állományra, irtásföldekre és a jobbágy telkektől független szőlőkre még a zsellérek is szert tehettek. A Thurzó-birtokok népe — az ország jobbágy népességéhez hasonlóan — pénz-, természetbeni és munkajáradékkal tartozott urainak. A pénzjáradék ( = 1 Berlász Jenő: A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére. Bp. 1936. (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez, 11. Szerk. Domanovszky Sándor). 2 Szerző a vártartomány kifejezést tartotta a leghelyesebbnek, de a fentiek mellett — a források szóhasználatát tiszteletben tartva — nem törekedett a tartomány és jószág kifejezések kiküszöbölésére sem. Berltísz: i.m. 5-6. 3 Berlász: i.m. 19-20. 4 Berlász: i.m. 35.
