Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Horváth Pál: Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez (Ism.: Péteri Zoltán) III/794

795 TÖRTÉNETI IRODALOM majd „A korai reneszánsz Studium generáléja" címmel a magyar jogi felsőoktatás kezdeteiről tudósítanak (Horváth PáD.E témához kapcsolható az az ünnepi üdvözlet is, amellyel a Veszprémi Egyetem tiszteleg a város e téren elért korai eredményei előtt (Botos Gábor). A komparatista jogász különös érdeklődésére tarthat számot — bár ezt a nagyigényű címhez képest nem teljesen elégíti ki — a kötetnek „A jogi kultűrák" című második fejezete, amely a forráskutatás és forráselemzés kérdéskörében az ún. segédtudományok szerepét, azok interdiszciplináris elemeit, valamint a történeti jogtudományok kútfőinek és forrásainak jelentőségét tisztázni hivatott, megalapozó jellegű tanulmány (Horváth Pál) után Komáromi Lászlónak egyrészt a bizánci kultúra magyarországi hatását tárgyaló hosszabb, másrészt a közhitelű magán írásbeliség hazai középkori megjelenését bemutató rövidebb tanulmányát, majd Szuromi Szabolcs Anzelmnek a középkori egyetemek létrejöttéről és az egyetemi oktatás megszületéséről szóló kontribucióját tartalmazza, végül sokoldalú és színes képet nyújt „A városjog kialakulása és a humanizmus" címmel a középkori és kora újkori városokról és városállamokról, és azok fejlődésének meghatározó elemeiről, valamint az olyan, „ideális" modellt ábrázoló városállam-koncepciókról, mint Szent Ágoston „Civitas Dei" című műve vagy Morus Tamás Utópiája (Szűcs Éva Orsolya). Talán nem tűnik túlzó igénynek, ha megjegyezzük, hogy a jogösszehasonlítás iránt érdeklődő olvasó szívesen látott volna e tanulmányok mellett a jogi kultúra mibenlétéről szóló s így a fejezet címválasztását eszmeileg megalapozó, továbbá az egyes középkori jogi kultúrák jellemző vonásait, illetve azok hasonlóságait és különbségeit összehasonlító módszerrel bemutató írásokat is. A kötet harmadik fejezete — teljes egészében Horváth Pál munkája — a jogi historizmus magyarországi kialakulásának és kezdeti fejlődésének néhány alapvető kérdését vizsgálja, igen széles körű szakirodalom felhasználásával.Az első két tanulmány „A módszeres kutatóelemző jogi tudományosság kezdetei Magyarországon", illetve „Adalékok a politikai-kamerális tudományok és a modern jogtudomány kifejlődéséhez" címmel a 16-17. századbeli kezdeteket mutatja be, majd további két terjedelmes tanulmány a felvilágosodás magyarországi hatásainak a jogi gondolkodásban kirajzolódó főbb területeiről nyújt részletes tájékoztatást, végül „a fejlett Nyugat példáját keresők" szerepét összegzi a hazai polgári átalakulás eszmerendszerében. Az alapvetően történeti megközelítésmód indokolhatja e tanulmányoknak a magyar fejlődés átfogó folyamatába történő beillesztését a kötet szerkezeti felépítésében, és a nyugat-európai felvilágosodásnak a jogi historizmus kialakulásában játszott szerepére történő számos utalás logikus átmenetet jelenthetett volna a jogi historizmus rendszer- és módszertani kérdéseivel foglalkozó fejezethez is Ehelyett — a történeti út követésével — negyedik fejezetként a 19. századbeli fejleményeket bemutató írások szerepelnek a kötet anyagában, ugyancsak Horváth professzor tollából. E tanulmányokat a fejezet címében szereplő tanszabadság fogalma kapcsolja egybe, így a jogi kultúrának a szerző-szerkesztő által kiemelkedő jelentőségűnek ítélt összetevőjéhez illeszkednek. Ez a vezéreszme kapcsolja össze „A magyar egyetem alapszabályai Eötvös Józseftől" című írást, valamint a történeti jogi irányzat fejlődésének kezdeteit bemutató német nyelvű tanulmányt, továbbá két, terjedelmes és mélyenszántó tanulmányt a tudományszabadságról és a jogi szemináriumok szerepéről, illetve a tudomány szabadságának történelmi szerepváltásairól. Önálló tanulmányban történik meg a hazai tudományosság fejlődésében meghatározó szerepet játszó „tudós elmék" és eredmények bemutatása is. A könyv utolsó, ötödik fejezete — címéből következően — a jogi historizmus kérdéseit az összehasonlító aspektus előtérbe állításával volt hivatva megközelíteni, így elsősorban elméleti, rendszer- és módszertani eredmények bemutatását ígéri, jellegét azonban inkább a címhez kapcsolódó Miscellanea megjelölés tükrözi. Az itt szereplő tanulmányok ugyanis nem csupán tudományelméleti kérdéseket feszegetnek — mint a jogfejődés regionális összefüggéseinek összehasonlító elemzésére vállalkozó vagy ugyanezt a célkitűzést a jogtörténet fő feladatai közé soroló német nyelvű, továbbá az összehasonlító jogtörténet alapjaiba bevezető angol nyelvű írások (Horváth Pál) —, hanem olyan, napjainkban sem meghaladottnak tekinthető öszszefüggések megvilágítására is vállalkoznak, mint a szuverénitás jelképeként értelmezett korona viszonya a szabadsághoz (Zlinszky János), a nemcsak a jogtörténészek számára emlékezetes ún. Eckhart-vita tanulságai (Tóth Zoltán József), vagy a külső tényezőknek a „közép-kelet-európai"-ként aposztrofált jogrendszerek újabb kori fejlődésében játszott domináns szerepe. (Horváth Pál) Ezzel kapcsolatban talán nem fölösleges felhívni a figyelmet arra a jólismert tényre, hogy a második világháború előtti magyar jogrendszer számos olyan vonást mutatott(Szent Korona-eszme, írott alkotmány és polgári törvénykönyv hiánya, a szokásjog jelentősége, a bírói gyakorlat szerepe, stb.), amelyek jogos kétségeket ébreszthettek e jogrendszernek valamilyen nagyobb egységbe — jogcsaládba vagy jogkörbe — történő besorolhatóságát illetően, ami viszont nyilvánvalóan nem csupán tudományelméleti