Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Balla Tibor: A nagy háború osztrák-magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok (Ism.: Hajdú Tibor) III/785

787 TÖRTÉNETI IRODALOM nem említi, hogy Conrad, az ugyancsak szereplő Pflanzer-Baltin és Kövess egy-egy fia elesett az 1914-es galíciai harcokban. De hát megjegyzéseknél nem lehet a Baliára nagyon is jellemző teljes következetességre törekedni.) A megjegyzés rovatban szerepelnek olyan érdekes adalékok, hogy pl. Boroevic azért nem kérte a Mária Terézia rendhez a bárói rangot, mert a végső győzelem után grófi rangra számított. (Balla ugyan azt írja, hogy „elutasította az MMTO-K-val járó bárói rangot", de ez így nem pontos, a bárói rang nem automatikusan járt, kérni kellett s akkor az uralkodó megadta.) Az adatok forrásainál bizonyos problémákat okoznak a tiszti minősítési lapok és hasonló szolgálati, iskolai minősítések. Az egyik az apa foglalkozása; a Qualificationsliste adatai néha még régiesek, mint „magánzó" vagy „polgár" ami csak azt jelzi, hogy nem tiszt vagy köztisztviselő. A nyelvismeretnél a minősítés elsősorban a beosztáshoz szükségeseket vette figyelembe, azokat viszont olykor nagyvonalúan. Tehát az átlagosan 4 nyelv ismerete irigylésre méltó, de túlzott. Ha viszont az „ezrednyelvek" között nem volt ott a magyar, akkor olykor olyannál sem szerepel, aki gyermekkorát töltötte hazánkban vagy hosszú szolgálati, esetleg nyugdíjas éveket; tehát tudhatott magyarul, de (szolgálati szempontból) minek? Ezt csak azért jelzem, mert Baliánál a nyelvismeret a magyarság egyik ismérve. Megemlíti, hogy forrásai nem közlik az anya nevét, ami felesleges is szolgálati szempontból, de a tábornok nemzetiségét, társadalmi helyzetét árnyalhatná. Világosabbá teszi az adatok jelentését, ha azokat összevetjük az előző generációval vagy a következővel - a kilencszázharmincas évek Szakály Sándor által feldolgozott tiszti elitjével. Az első világháborús tábornokok képzettsége nagyobb és rendszeresebb, mint azoké, akik karrierjüket az 1868-as hadseregreform előtt alapozták meg. Kétharmaduk végzett katonai akadémiát, a többi kevés kivétellel kadétiskolát. Ami azt igazolja, hogy a kadétiskola nem jelentett nagy hátrányt a tábornoki karrierben, legfeljebb 1-2 év késedelmet. Csupán néhány százalék azok aránya, akik kadétok (hadapródok) sem voltak, ezek is magasabb végzettségűek, heten vannak ugyanis, akik az értelmiségnek kijáró 1 éves önkéntesi kedvezmény után léptek hivatásos tiszti pályára. A korábbi generációkhoz képest nagyon kevesen vannak, akik közvitézből, „öreg" altisztből küzdötték föl magukat. Ez nemcsak a legjelentősebb különbség, de eltér a legtöbb hadsereg fejlődési irányától - még az orosz hadseregben is tágabb az ilyen mobilitási csatorna (kozákok). Csupán egy iparosfi és 4 parasztfiú van köztük, ezek is speciális esetek: 3 délszláv határőr, „Grenzsohn" és egy tiroli császárvadász, akit kadétiskolára küldtek. Miután a 178 tábornok nagy többsége már az 1868-as hadsereg-reform után kapta kinevezését, elmondhatjuk, hogy a szociális mobilitás csökkent a tisztikarban a kiegyezés előttihez képest. A határőrök, vitéz altisztek előtt elzáródott a karrier útja, 5 altiszt és néhány katonai kistisztviselő fiai jelzik a megmaradt mobilitási csatorna (minden „Soldatensohn" jogosult volt tisztiiskolai felvételre) beszűkülését. A népfiak helyét a tisztek fiai mellett a növekvő számú értelmiség fiai veszik át, de csak a Bildungsbürgertum és nem a Besitzbürgertum; kevés a polgári vagy középbirtokos családból származó. Ugyancsak megcsappant a kívülről érkezők aránya (más német államokból, olasz, ír, „vallon" katolikusok) - mindez áll nagyjából az itt nem szereplő vezérőrnagyokra, altábornagyokra is. Talán ezért sem emelkedik fel a nagy háborúban egy Prinz Eugen. Hősi halált egyedül Emil Ziegler lovassági tábornok halt: a fronton szerzett kolerában hunyt el. A szereplő tábornokok kereken 80%-a nemes ember, ezeknek fele örökölte, másik fele maga kapta címét. A született főnemesek aránya elég magas, 16%, köztük féltucatnyi Habsburg főherceg - utóbbiak 25-30 évesen már ezredesek lehettek, míg a többiek előléptetését a szabályzat uniformizálta, csak a háborús évek tettek lehetővé gyorsabb avanzsálást. A kötetben szereplők között a háború végén nem volt 50 évesnél fiatalabb, néhány főherceget nem számítva. Itt kell megjegyezni, hogy számos magas rangú tábornok a háború alatt már nyugdíjba, rendelkezési állományba vagy tiszteletbeli beosztásba (testőr) került, másrészt voltak magas beosztásban olyanok, mint például Waldstätten Alfréd, a vezérkar főnökének helyettese, aki még csak vezérőrnagyi rangot ért el, tehát nem szerepelhet a kötetben. A valóságos világháborús vezető elit névsora tehát bizonyos fokig eltérne a közöltekétől, valamivel fiatalabbak. A kötet tábornokai nagyjából a kiegyezés, hadseregreform körüli években és a következő két évtizedben kaptak tiszti rangot, tehát a konzervatív mobilitási adatok ennek az időszaknak a jellemzői. Ha összevetjük a kötet adatait Szakály Sándor szélesebb körű, de hasonló tárgyú vizsgálatával (Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. 2. kiadás Bp. 2003.), amelynek szereplői túlnyomórészt a 19. század utolsó két évtizedében születtek, azt látjuk, hogy ezek között