Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Gerald Stourzh: Spuren einer Intellektuellen Reise (Ism.: Somogyi Eva) III/783
784 TÖRTÉNETI IRODALOM publikálta. A tizenéves Stourzh tehát egy kifejezetten náci ellenes, européer protestáns családban nőtt fel, az alkotás, a szellemi tevékenység abszolút tiszteletének légkörében. Gyermekként érzékelte, hogy egy elfogadhatatlan világ veszi körül. A politika primátusáról szerzett akkori tapasztalatából eredt a politikatörténet, a politikai gondolkodás, az alkotmánytörténet iránti érdeklődése, ami későbbi tudományos tevékenységét is meghatározta. Már egyetemi évei alatt (1947-51) igyekezett nyugati tapasztalatokat szerezni. A provinciális, összetört Ausztriából sikerült eljutnia Franciaországba, majd Angliába. 1951-ben pedig, a hidegháború mélypontján Ausztria négyhatalmi megszállása idején, amikor az ország jövője teljesen bizonytalan, ő maga pedig mindössze huszonkét esztendős volt, asszisztensi állást szerzett a chicagói egyetemen. Itt írta első jelentős könyvét Benjamin Franklinról (Benjamin Franklin and American Foreign Policy, 1954) amellyel azonnal elnyerte a „legjobb könyv a korai amerikai történetről" díjat. Rengeteget tanult és érdekes emberekkel ismerkedett meg, nemcsak az egyetem neves professzoraival, mint amilyen Hans Morgenthau (az ő tanítványa, segítségével jutott Amerikába), vagy a honfitársa, Friedrich von Hayek volt, hanem olyan európai gondolkodókkal, mint Reinhold Niebur, Raymond Aron, vagy Arnold Toynbee. Érdekli az osztrák emigráció sorsa. Hayek kezdeményezésére megpróbálja számba venni az amerikai egyetemeken és tudományos könyvtárakban alkalmazott honfitársait, de ő maga nem kíván közéjük tartozni. És itt mutatkozik meg az életpályának az ő generációjához tartozó magyarokétól alapjában eltérő volta. Stourzh haza akart térni, (ami egyébként, ahogy mentora és professzora, Engel-Janosi példája is mutatta, Ausztriában sem volt túl egyszerű dolog). 1958-ban mégis állást kapott Bécsben, tudományszervezői feladatot, a Gesellschaft für Außenpolitik felépítését. Ezzel összefüggésben kezdett el foglalkozni Ausztria nemzetközi pozíciójának alakulásával a második világháború után, amely a négyhatalmi megszállás végéhez és az osztrák államszerződés megkötéséhez vezetett; a témával, amely későbbiekben is kutatásainak fontos része volt (Geschichte des Staatsvertrages 1945-1955. Österreichs Weg zur Neutralität, amely több átdolgozásban és kiadásban jelent meg). A Franklin könyvnek köszönhette, hogy 1964-ben meghívták Berlinbe, (Freie Universität) az akkor alapított Ujabb kori Történeti Tanszékre, ahol nagy súlyt helyeztek az amerikai történet oktatására. 1969-ben vette át Friedrich Engel-Janosi professzortól az Újkori Történeti Tanszék vezetését Bécsben. Stourzh könyvében számba veszi legfontosabb kutatási területeit. Ebből a magyar szakmai közönség leginkább bécsi korszakát ismeri, a magyar történetírásra legnagyobb hatással monarchia-történeti kutatásai voltak és vannak; a nemzetiségek egyenjogúságáról, az osztrák identitásról, és a dualizmus állam jellegéről írt munkái. [Csak jelzésként a nálunk legismertebb írásokra hivatkozva: Die Gleichberechtigung der Nationalitäten in der Verfassung und Verwaltung Österreichs 1848-1918 (Wien 1985); Vom Reich zur Republik. Studien zum Österreichbewusstsein im 20. Jahrhunder (Wien 1990); Der Umfang der österreichischen Geschichte. In: Wolfram Herwig und Pohl Walter (Hg.), Probleme der Geschichte Österreichs und ihrer Darstellung (Wien 1991) 3-28; Der Dualismus 1867 bis 1918: Zur staatsrechtlichen und völkerrechtlichen Problematik der Doppelmonarchie. In: Wandruszka Adam-Urbanitsch Peter (Hg.), Die Habsburgermonarchie 1848-1918, Bd. 7: Verfassung und Parlamentarismus (Wien 2000) 1177-1230.] Számára, mint az osztrák történetírás számára általában alapvető probléma, hogy mit kell érteni „osztrák" történelmen. Egy impozáns historiográfiai tanulmányban elemezte a 19. és 20. század legjelentősebb osztrák historikusai Ausztria-fogalmát, azt a problémát, amely az „osztrák" megnevezés értelmének divergenciájából eredt, abból, hogy „Österreich" egy uralkodó ház, és ugyanakkor a történelem során nagyon változó kiterjedésű területi egység neve. És hogy pusztán a 19. században maradjak: míg cáfolja a mítoszt, hogy a dualista Habsburg Monarchia nyugati fele 1915-ig (az ismert címerrendeletig) valójában névtelen volt, (tehát vitatja, hogy a dualista Monarchia félszázada alatt Ciszlajtániában nem alakult ki állami identitás) elismeri, hogy a Monarchia bukásáig tovább élt egy schwarzgelb „nagyosztrák" felfogás, amely Ausztriát a dualizmus időszakában is Gesamtmonarchiával azonosította, s amelynek maradandó lecsapódása az osztrák szépirodalomban Josef Roth, Franz Theodor Csokor munkásságán át Musilig vezet és tovább, egészen napjainkig. Tehát míg egyfelől nem vitatja, hogy „a régi Ausztria" gyakran az „összbirodalmat" jelenti, az ő interpretációjában 1867-ben két állam jön létre; és nagyon figyelemreméltó ezzel kapcsolatban kiegyezés-értelmezése. Ennek középpontjában a dualista paritás eszméje áll, ami nem pusztán azt jelenti, hogy két, belkormányzatát tekintve önálló állam jött létre — aminek hangsúlyozását mi oly fontosnak tartjuk —, hanem a „paritás" által Ciszlajtánia Magyarországhoz hasonló egységállam lett. A kiegyezés teremtett a Landok felett Reichsratot, a Reichsratnak felelős ciszlajtán kormányt, vagyis garantálta az alkotmányosságot a szűkebb Ausztriában (Ciszlajtániában).
