Századok – 2011
200 ÉVE SZÜLETETT PERCZEL MÓR - Urbán Aladár: Perczel Mór, a rendőrfőnök III/637
PERCZEL MÓR, A RENDŐRFŐNÖK 651 PERCZEL MÓR LEMONDÓ LEVELE Belügy Miniszternek Szemere Bertalan úrnak! Miniszter Úr! Egyike valék azoknak, kik a Magyar Ellenzék által sok éveken át szorgalmazott, és a közelebbi Európai események ajándékozta szabadságnak meggyökeresíttetése végett, mindenek előtt a belbéke fenntartására irányzák törekvéseiket. A nem ugyan óhajtásainkat, de reményeinket és számításainkat igen is messze túl szárnyaló eredményei a Martiusi Európai mozgalmaknak, mondható, készületlen lepék és rohannák meg Magyarhon lakóit. A századokon át lelki s testileg elnyomorított nép ha, köszönet néhány Igazság tanító Hazafiak igazgatásainak, némü fogékonysággal is bírt a Mennyei ajándok ösztönszerű elvállalására; még is távol volt s van még ma is annak valódi eredete s természete tiszta felismeréséről. A nép, nem az Isteni igazság hirdetőinek, nem a szabadság bajnokainak, a nép azoknak akará tulajdonítni boldogságának érdemét, kik az ő, és benne a Nemzetnek legszentebb érdekeit három századon át irgalmatlanul tapossák. A nép olly állapotba nyűgözteték, mellyben való barátait, ellenségeitől alig lehete képes megkülönböztetni és annál kevésbé tuda fellelkesülni oly dolgok áldozatteljes védelmére, minő a Haza és Szabadság, mellyek megismeréséhez és szeretetéhez csak a birtok és élvezet vezet, és a mellyeket ennélfogva ő, a szüntelen megrablott és békózott, eddig csak utálni és gyűlölni tanula. Időt kelle tehát szerezni és nyerni a népnek, hogy a Hazát és Szabadságot megízlelhesse, megkedvelhesse. Belbékére val szükség, hogy a nép felvilágosíttassék az iránt, kik legyenek barátai, kik ellenségei; honnét vár reá üdv, és miben fekszik boldogságának biztosítéka; honnét fenyegeti őt, az ifjú szabadságot s az ujjá született Hazát árulás és veszély. Ezentúl időt kelle biztosítani, alkalmat nyújtani, hogy a nép az elnyert politikai jogok gyakorlatába bevezettethessék, hogy az alkotott törvények végrehajtathassanak; hogy a választók összeirathassanak; a Nemzetőrség országszerte megalakíttathassék, hogy a Népképviselők elválasztathassanak, és a Nemzetgyűlés össezállíttathassék. Szóval a Nemzetgyűlés békés beváratása, a Miniszterségnek eddig még gyengeségeiben is gyámolítása, minden annak tehetőségét s tekintélyét gyengítő és sértő időközbeni követelések a bántalmak eltartóztatása; ezek voltak azon elvek és nézetek, mellyek követését, szem előtt tartását a Haza és Szabadság érdekei feltétlenül parancsolák. Martius hó utósó napjától kezdve, midőn Posonból a Miniszteri hatáskört megszabó törvényjavaslat iránti leiratát a Magyar királynak Eötvös József Ok-