Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Tamási Zsolt: A római katolikus egyház az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban III/525
A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ERDÉLYBEN, 1848/49-BEN 545 rusból is szintúgy, mint az oláh Unitus Honoratiorokból egynéhányat a Kolosvári zsinatra meghívni kegyelmesen méltóztassék".9 6 A püspök méltányolja a plébános javaslatát, de rámutat arra, hogy a román görög-katolikus egyház külön egyházmegyét alkot, „s mivel ők a Katholikusok petícióit mellőzve inkább nemzetiségi tekintetben iparkodnak jogokat szerezni", nem tartja aktuálisnak az erdélyi római katolikus egyházmegye tanácskozásaiba őket is bevonni.9 7 Az örmények esetében viszont egészen más a püspök hozzáállása, még ha az örménység is különálló rítusként voltjelen. A görög katolikusokkal szembeni fenntartásai ebben az esetben már nem kerülnek megfogalmazásra. Ugyanis miközben a görög katolikusok aktívan lobbyztak a görög katolikus érsekség ügyében, az örmény papságra ez 1848-ban nem voltjellemző. A pápai óvásokkal szemben mindinkább a latinizálódás konkrét lépéseit tették meg korábban is, ekkor is. Róma ezt azért ellenezte, mert az erdélyi örmény rítus fennmaradásában látta a lehetőséget arra, hogy a keleti (havasalföldi, moldvai és bukovinai) örmény „szakadárokat" meg lehessen téríteni, ahogy a görög katolikus egyházszervezet önállósításával is ezt a szempontot követte. A havasalföldi, moldvai és bukovinai örménység katolizálása viszont nem feltétlenül tette szükségessé az örmény rítus erősítését 1848-ban, erdélyi szempontból. A latin püspökség fennhatósága alá került erdélyi örménység példájára inkább megpróbálják kiterjeszteni az erdélyi püspök joghatóságát ezeknek a térségeknek római katolikusaira, s feltételezhetően ezt követően örményeire is. Az 1848-as egyházmegyei zsinaton ideiglenes megoldásként javasolják, hogy joghatóságilag az erdélyi egyházmegyéhez csatolják a moldvai és havasalföldi római katolikusokat, elsősorban a csángókat. Végső megoldásnak az esetleges áttelepítést tartották az egyházmegyei zsinaton részt vevők.98 A moldvai magyarság egyházi joghatóságának a rendezése ugyan elmaradt, viszont az erdélyi római katolikus érsekség létrehozásának a lehetősége, s ennek joghatósági kiterjesztése működtethető elv lehetett az amúgy is a gyulafehérvári latin püspökség joghatósága alá rendelt örmények esetében a keleti katolizálás terén is. Ellenforradalmi szempontból ugyanakkor az osztrák kormány szívesen hozzájárult volna az erdélyi örmény püspökség visszaállításához, a rítus ilyen formájú erősítéséhez, de az örmények nem akarták hazafiúságuk árán püspökké tenni Lukácsi Kristófot, aki személyesen visszautasította az ajánlatot.9 9 Az örmény klerikusok egyébként sem tiltakoznak a latin püspök joghatóságának gyakorlása ellen. Teljesen természetesnek tekintették, hogy Kovács Miklós püspök erősítse meg a helyi választás eredményeként felterjesztett plébánosok személyét. Az 1848-as zsinaton személyesen nem jelenhetett meg az örményeket 96 Kovács Antal brassói plébános levele Kovács Miklós püspökhöz. Brassó 1848. július 24. -GYFL Pl 393. d. 37. cs. 989/1848. 97 Kovács Miklós püspök válaszlevele Kovács Antal brassói plébánosnak. Gyulafehérvár 1848. július 28. - GYFL Pl 393. d. 37. cs. 989/1848. 98 „Addig is, míg talán magyarhon ezen moldvai testvéreknek honunkba leendő áttelepítése iránt intézkednék": Az erdélyi egyházmegyei zsinat jegyzőkönyve. Első ülés, 6. pont. - GYFL EZs d. I. l/e. 1085/1848. 99 Szongott Kristóf: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája. 1700-1900. III. A Magyarörmény metropolisz. Szamosújvár 1901. 48.
