Századok – 2011
KRÓNIKA - † Lackó Miklós 1921-2010 (Hajdú Tibor) I/265
KRÓNIKA 267 rendkívüli szellemi frissességét. Nem sokat változott eközben, szinte demonstrálta a klasszikus elvet: „Légy hű önmagadhoz." A világháborús fiatalok hányatott életű nemzedékéhez tartozott, így a budapesti egyetemre csak 1945-ben iratkozhatott be és azt, mint mások is, az akkor gyakori évkedvezmény igénybevételével, három év alatt fejezte be. A háború alatt részt vett a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban s bár — mint kortársaitól tudom — ott nem tartozott a radikális irányzathoz, 1945-ben mégis a kommunista párthoz csatlakozott. Nem mintha magával ragadta volna az átmeneti eufórikus lelkesedés, mint sokunkat, szkeptikus és mérsékelt gondolkodású volt, de látta, hogy ott gyülekezik a baloldal igazi ereje. Egyetemi hallgatóként először az újságírás felé indult, szerkesztette az „Ifjúság" és „Magvető" című lapot, sajtóreferens volt a Népjóléti Minisztériumban, itt ismerkedett meg az akkori miniszterrel, Molnár Erikkel, majd pártiskolára küldték és ott is tartották - évekig pártiskolákon volt tanár, hol vidéken, hol Budapesten. Evvel megnyílt volna előtte a politikai karrier lehetősége - valami, amire sohasem vágyott. Viszont aspirantúrát végezhetett, nem is akárki, Czóbel Ernő vezetésével. Mikor letette aspiráns-vizsgáit, 1954-ben sikerült a pártmunka elől a Történettudományi Intézetbe menekülnie, ezt mentsvárnak tekintette, amit többé nem hagyott el. 1956-ban élesen bírálta a Rákosi-rendszert, de nem csatlakozott a forradalmárokhoz - nem osztotta optimizmusukat, de nem is volt hajlandó elítélni őket. A forradalom után Molnár Erik kívánságára ő lett a Történettudományi Intézet első MSZMP-titkára. Egy sort nyitott meg ezzel - olyan párttitkárokét, akik feladatuknak nem a denunciálást, hanem az értékes munkatársak védelmét tekintették. Erről csak annyit, hogy az intézetben represszió senkivel szemben nem érvényesült, viszont odavettek az évek során máshonnan elűzött kollégákat. Lackó, vérmérsékletének megfelelően nem csatlakozott a demokratikus ellenzékhez, de később is feladatának tekintette ellenzéki kollégái, barátai (főleg Szabó Miklós, Litván György) védelmét - makacsul és eredményesen. Az Intézet folyóiratának, a Történelmi Szemlének, első szerkesztői közé tartozott (1958-1962), majd egy évtizeden át (1963- 1973) felelős szerkesztője. A mellett, hogy hozzájárult a folyóirat magas szakmai színvonalának megőrzéséhez, a lassan enyhülő hatvanas években egy sor olyan történész és filozófus kolléga írásait közölte, akiknek akkor máshol publikálni még nehéz volt. Evvel függött össze, hogy lemondott e megbízatásáról, mikor problémát okozott egy ellenzéki filozófusnak a hivatalos fasizmus-definíciót elvető tanulmányának közlése. Mentalitására jellemző tanácsot adott nekem, mikor 1970-ben több évre a TMB tagja lettem. Kínos helyzetekbe kerültem ebben a szigorú pártirányítás alatt álló testületben, s ha konkrét kérdésekkel fordultam hozzá, azt felelte: ha olyanok kapnak magas fokozatot, akik nem érdemlik, az téged ne érdekeljen, ez a világ rendje. A te dolgod csak az, hogy harcolj azokért, akiktől megtagadják az őket munkásságukért megillető címet. Nyugdíjazása után vállalt még megbízatásokat, ő is volt a TMB tagja (de már a rendszerváltás után), a Soros-bizottság egyik vezetője, de legszívesebben szakirodalmi terveinek élt, amelyeket, céhünk kárára, már csak kis mértékben valósíthatott meg. Hajdú Tibor
