Századok – 2011
FIGYELŐ - Pritz Pál: Krausz Tamás könyvéről. Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció I/215
228 PRITZ PÁL A történtek megértéséhez igen lényeges mérlegelni, hogy 1905 hagyományaként 1917-ben Oroszországban létezik a közvetlen demokrácia rendszere (is), amely a munkás-önigazgatás formájában működött, következőleg tévedés lenne azt gondolni — figyelmeztet Rosa Luxemburg korabeli, a sztálinizmus által elrekesztett elemzésére támaszkodva a szerző — mintha „az emberek a bolsevikok uralmát akarták volna megvalósítani."(271-272.) Ugyancsak igen lényeges kérdés, hogy Lenin (és a bolsevikok) — mivel számukra a polgári demokratikus parlamentarizmus összeegyeztethetetlen rendszer a szovjethatalommal — csak olyan nemzetgyűlést hagytak volna életben, amely beépül a szovjethatalom rendszerébe. Mivel így az ellentét feloldhatatlan ellentmondást jelentett, ezért azt csak erőszakkal lehetett feloldani. E hatalmi harc olyan körülmények között ment végbe, amikor óriási tömegek nem csupán éheztek, hanem az éhhalál fenyegette őket, tömegesen éhen vesztek. Ebben a világban az emberek a bolsevikokkal szembeni ellenérzésüket nem a polgári demokrácia iránti odaadással, hanem a cárizmus iránt nosztalgiával fejezték ki. „Le a bolsevikokkal és a lóhússal, éljen a cár és a marhahús" - tükrözte ezt az érzést az egyik korabeli jelszó.(282.) A munkás- és parasztszoyjeteket saját szervezeteiknek tartották, s azokkal lázadtak az éhínség és a bolsevikok ellen. Ezért volt hamis a kronstadti lázadás fehérgárdisták vagy mensevik-eszer ellenforradalmárok műveként történt beállítása a szovjet történetírásban-propagandában (mondja a szerző), hiszen a lázadók - bolsevikellenes éllel kimondottan a szovjethatalom megőrzéséért küzdöttek. Lenin ugyan azt gondolta, hogy a központi hatalmat és a szovjet önigazgatást egyszerre lehet fejleszteni, valójában a hatalom megtartása jegyében az utóbbit fejlesztették, s ekképpen a nevében proletárállam, „félállam" egy bürokratikus elit uralmává korcsosult. Kautsky A proletariátus diktatúrája című írásában mutatott rá eszme és az új orosz valóság közötti ellentmondásra, Lenin pedig A proletárdiktatúra és a renegát Kautsky című dolgozatával vágott vissza. Rosa Luxemburg a vitában nem csupán azt állapította meg, hogy Kautsky programjából kikerül a proletárhatalom célja, de azt is, hogy az orosz „proletárdiktatúra" gyakorlatilag szembekerült a munkásdemokráciával.26 Egyetértett a bolsevikokkal az Alkotmányozó Gyűlés megítélésében, ám bírálta őket, hogy ennek okán „minden alkotmányozó gyűlés fölöslegességére következtettek".2 7 Krausz Tamás mindehhez azt teszi hozzá, hogy az adott helyzetben rendkívüli intézkedések nélkül bármely hatalom fenntarthatatlan volt. Az Alkotmányozó Gyűlés utóélete — kísérletek történtek Szamarában, majd szibériai területeken az újjászervezésére, ám Alexandr Vasziljevics Kolcsak drasztikusan végzett velük — is ezt, tehát a korabeli orosz társadalom demokráciára való alkalmatlanságát bizonyítja. „Végső soron — olvassuk a szerzőt — a dolgokat természetesen nem Lenin vagy Trockij akarata döntötte el, hanem a polgárháború és a gazdasági elszigetelt-26 Érdemes megemlíteni, hogy Rosa Luxemburg ezen eltemetett munkája magyarul 1983-ban elérhetővé vált az ELTE AJK Tudományos Szocializmus Tanszéke jóvoltából. - Vő. Krausz: i.m. 272. o. 15. sz. jegyzet. 27 A mensevikek vezetője Julij Martov a luxemburgi kritikát saját felfogásuk igazolásaként igyekezett interpretálni. Vele szemben Krausz Tamás kiemeli, hogy belső kritikáról van szó. I.m. 293.
