Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Borhi László: Magyar-amerikai kapcsolatok 1945-1989. Források (Ism.: Stefano Bottoni) VI/1572
1576 TÖRTÉNETI IRODALOM Következésképpen Magyarország vezetői alapvetően nem azért közeledtek Amerikához, mert vonzónak találták. Az egyre magasabb rangú amerikai képviselőkkel folytatott tárgyalásokat és informális egyeztetéseket az önérdek (kilépés a nemzetközi elszigeteltségből) és a gazdasági kényszerhelyzet motiválta, elsősorban a krónikus devizahiány miatt. Magyar oldalról az amerikai reláció fejlesztésének késleltetése azzal is magyarázható, hogy egészen az 1980-as évek végéig az Egyesült Államok szinte ismeretlen világ maradt nemcsak a külföldre ritkán utazó, angolul nem tudó magyar közvélemény, de a döntéshozók előtt is. Miközben évente több tízezren utazhattak Ausztriába, Franciaországba vagy Olaszországba, az USÁ-ba utazók száma elenyésző maradt. Mindez nagymértékben hátráltatta a hidegháborús beidegződések visszaszorítását és a párbeszédet. Hogyan tekintett az Egyesült Államok Magyarországra az 1956 utáni időszakban? A forradalom leverését követően Washington már nem számolt a kelet-európai országok „felszabadításának" lehetőségével, a radikális változásokat a „lassú átalakulás" elve váltotta fel. A megtorlás éveiben Magyarország elszigetelésére törekedtek. Az 1950-es évek elejéhez hasonlóan most is szemben állt egymással a keményebb retorziót fontolgató katonai vezetés és a State Department, de hosszú távon utóbbi álláspontja győzött. Noha a tárgyalt időszakban többször váltották egymást demokrata és republikánus kormányzatok, Eisenhower, majd 1960 után J. F. Kennedy elnök alapvető stratégiájának középpontjában mindvégig a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése és az ezt kísérő hídépítés állt. Részben az 1956-os forradalom hatására, amerikai részről a korábbi destabilizációs törekvéseket a kelet-európai térség konszolidációjára irányuló törekvés váltotta fel. Az 1960-as évektől kezdődően az Egyesült Államok legfőbb célkitűzése a korábban „csatlós országokénak nevezett kelet-európai kommunista rendszerek nemzeti önállósítása lett. Az első nagyarányú amerikai siker, a Romániával 1964-ben kötött kereskedelmi egyezmény hosszan tartó politikai illúziót eredményezett, amely a későbbiekben csalókának bizonyult. Románia belső liberalizációjának elmaradása ugyanis komoly figyelmeztetésvolt: a szovjetellenesség és a nemzeti függetlenség visszanyerése iránti küzdelem nem mindig párosul az emberi jogok tiszteletben tartásával. Az 1960-as években Washington más szemszögből tekintett e kérdésre. Magyarországhoz való viszonyát ekkor sok negatív jelenség terhelte, köztük nemcsak az 1971-ig megoldatlan, minkét fél számára egyre kínosabb Mindszenty-kérdés, hanem a rendkívül „vonalas" magyar álláspont Vietnam ügyében vagy a szovjet tömb álláspontját követő magyar magatartás az 1967-es hatnapos háború és az 1968-as prágai tavasz tekintetében. Borhi László megjegyzi, hogy az 1963-as amnesztia és a magyar kérdés levétele az ENSZ napirendjéről nem tekinthetők igazi fordulópontnak az amerikai-magyar kapcsolatokban (94-95.). A kádári hatalom Amerika iránti ideológiai töltetű, tehát őszinte ellenszenvét a hidegháborús diplomáciai botrányoknál még jobban szemlélteti egy látványos sikerélmény, az Egyesült Államok első részvétele a Budapesti Nemzetközi Vásáron 1965-ben. A kádári külpolitika plebejuspragmatizmusának Amerika-képét tükrözi a 45. dokumentumban közölt és az amerikai pavilon megnyitásának körülményeit megvitató MSZMP PB ülés jegyzőkönyve. Pár hónappal korábban Magyarország látványosan „túlteljesített" a vietnámi háború elleni tiltakozás ügyében is. 1965 februárjában Budapest belvárosában engedélyezett (bátorított és szervezett) Amerika-ellenes diáktüntetést tartottak. A tömeg által elkövetett rongálás kisebb kárt okozott a Szabadság téren levő amerikai nagykövetség épületében, ami dühös reakciót váltott ki Washingtonban (104.). Az 1970-es években a magyar-amerikai kapcsolatok alakulásában folyamatosan egymást követték a részsikerek (pl. a Mindszenty-ügyben elért, és az Egyesült Államok kormánya és a Szentszék által erőteljesen szorgalmazott kompromisszum)az) és a kapcsolatok fejlődését akár évekig lassító konfliktusok. 1967-ben például Radványi János nagykövet és egy másik Washingtonban szolgáló magyar diplomata disszidálása szított viszályt. Különösen érdekes a konszolidációs időszakban magyar oldalról tett barátságtalan lépések sora: ennek ékes példája volt az éppen Budapesten tartózkodó Deák István történésznek, a Columbia Egyetem tanárának „hírszerzés" vádjával történt kiutasítása 1973-ban (84. sz. irat). A köztiszteletben álló szakember ellen indított eljárás szakmailag teljesen indokolatlan volt, komolyan veszélyeztette a nemrég indult tudományos csereprogram folytatását, amire Magyarországnak nagy szüksége volt elsősorban műszaki téren. A folyamatos nehézségek és a kádári kormányzat túlságosan szovjetfúggő irányvonala azt eredményezték, hogy még 1973-ban, a Mindszenty-kérdés megoldása után is az USA számára Magyarország az egész keleti tömbön belül az egyik legkevésbé fontos gazdasági és politikai partnernek számított (106.). Fájdalmas ellenpont volt ezzel szemben a szomszédos Románia külpolitikai sikerei egészen az 1980-as évek közepéig. Románia 1972-ben csatlakozott az IMF-hez (a csőd szélén álló
