Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Pál Judit: Unió vagy „unificáltatás"? Erdély uniója és a királyi biztos működése (1867-1872) (Ism.: Cieger András) VI/1557
TÖRTÉNETI IRODALOM 1557 tet hetedik, egyben utolsó fejezete (Az eldöntő döntetlen. A schweehati csata 1848. október 30-án ) a dunántúli hadjárat befejezéseként az 1848. október végi, Ausztria elleni magyar támadó hadművelet előzményeit, lefolyását, és a schweehati csata, valamint a visszavonulás eseményeit tárgyalja, az egykorú szereplők visszaemlékezéseinek bőséges felhasználásával. A kötet végén található Függelék hat egykorú kimutatást, illetve hadrendet tartalmaz, melyek a Dráva-vonalon elhelyezkedő magyar, és a vele szemben álló, valamint az október közepén már Ausztriában állomásozó horvát haderő létszámát mutatják be. Végül a kötet zárásaként a lábjegyzetekben használt rövidítések feloldásai (itt sajnos néhány irodalmi hivatkozás feloldása elmaradt), illetve a tanulmányok első megjelenési helyei olvashatók. Solymosi József Pál Judit UNIÓ VAGY „UNIFICÁLTATÁS"? Erdély uniója és a királyi biztos működése (1867-1872) /Erdélyi Tudományos Füzetek 267./ Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2010, 496 o. A könyv címe és alcíme többszörösen félrevezető. Pál Judit ugyanis sokkal többet mond el munkájában, mint amennyit a címben ígér. Egyrészt a szerző nem csupán hat évet vizsgál, terjedelmes könyve két időhatára nagyjából a 18. század utolsó évtizede, illetve az 1870-es évek vége, záró gondolatai azonban ennél is tágabb időszakra vonatkoztathatók. Másrészt a vizsgált témák és módszerek is sokrétűbbek, mint amire a cím olvasásakor számítani lehet. Kétségtelen, Pál Judit munkája klasszikus politika- és intézménytörténeti megközelítésű (itt szívesen és elismerően használjuk e jelzőt, oly sok „hagyományos" szemléletben megírt munkát látva). A szerző azonban központi témájáról, Erdély integrációjának összetett folyamatáról úgy ír, hogy közben felhasználja a várostörténet, az elitkutatás, az életrajzírás és a szimbolikus politika területén végzett korábbi vizsgálatainak eredményeit. A munka alapforrását a Magyar Országos Levéltárban őrzött Erdélyi Főkormányszék és a Királyi Biztosság ügyiratai jelentik a kiegyezés körüli évekből, de a szerző számos egyéb (négy ország levéltárából származó) dokumentumot, sajtóanyagot és személyes forrásokat is felhasznált könyve elkészítéséhez. A könyv négy nagy fejezetre tagolódik. A leghosszabb, első fejezetben Erdély és Magyarország 1867/68-ban megvalósult uniójának az előtörténetét, az egymással vetélkedő koncepciók eszmetörténeti áttekintését olvashatjuk. Természetesen a szerző a legrészletesebb elemzésnek az 1848/49-es fejleményeket veti alá, azaz az uniótörvény (1848: VII. tc.) megalkotásának a körülményeit, valamint az egyesülés kimondásának a fogadtatását rekonstruálja politikusi levelek, naplók segítségével, illetve az Erdélyben élő etnikumok egymáshoz való viszonyának az alakulását vizsgálja a szabadságharc zaklatott hónapjai alatt. A második fejezetben Pál Judit az osztrák-magyar kiegyezés erdélyi vonatkozásaival foglalkozik. Roppant izgalmas a Magyarország és Erdély egyesítésének részletes szabályozásáról szóló (egyébként korántsem aprólékos) 1868. évi XLIII. törvénycikk előkészítésének a történetét olvasni, és szembesülni azzal a számos (politikai, etnikai,jogi, kulturális, mentális stb.) szemponttal és részérdekkel, amelyet a törvényhozóknak figyelembe kellett (volna) venni a terület integrációja során. Ebbe a fejezetbe került beillesztésre az egyesítést irányító királyi biztos, gróf Péchy Manó karrierjét tömören bemutató rész. Az erdélyi kötődéssel egyáltalán nem rendelkező (a feladatra éppen ezért alkalmas) abaúji főispánról Pál Judit szerzőtársával, Roman Holeccel közösen 2006-ban önálló biográfiát is megjelentetett szlovák nyelven. Ugyancsak a második fejezetben található egy esettanulmány, amely Ferenc József megkoronázásának erdélyi fogadtatását elemzi, méghozzá egy sajátos nézőpontból: a Lánchíd pesti hídfőjénél, az ország törvényhatóságai által küldött földből összehordott koronázási domb szimbolikáján, valamint a lovas-bandériumok kiállítása körüli bonyodalmak bemutatásán keresztül. E tanulmány ugyan látszólag elkanyarodik a kötet központi gondolatmenetétől, valójában azonban mégsem, hiszen az integráció két fontos fokmérőjét vizsgálja: a központ irányába tanúsított lojalitás, illetve a lokális identitás megnyilvánulásait.
