Századok – 2011
MŰHELY - Gecsényi Lajos: Zsákutcában? Az osztrák-orosz történettudományi együttműködés magyar tanulságai VT/1543
1548 GECSÉNYI LAJOS 20. századi történetét, megkönnyítse a kutatók számára a hozzáférést a levéltári és könyvtári anyaghoz, konferenciákat rendezzen és kiadványokat adjon ki. Ha mindehhez hozzávesszük az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában 2005-ben megjelent újabb testes dokumentumkötetet, amely az 1945. április 2. és 1955. november 25. közötti időszakból 101 iratot tett közzé, két nyelven, bevezető tanulmánnyal, irodalomjegyzékkel, mutatókkal, akkor máris tovább gazdagodik a kép. (Sowjetische Politik in Osterreich 1945-1955. Dokumente aus russischen Archiven. Szovjetszkaja politika v Avsztrii 1945-1955 gg. Dokumentü iz Rosszijszkih archivov. Hg. Wolfgang Mueller, Norman M. Naimark, Arnold Suppan, Gennadij Bordjugov. Wien 2005. 1119 p.) Ennyi nagy vonalakban az osztrák-orosz történettudományi együttműködés eddigi hozadéka és várható jövője. Miért nem jutott el eddig a magyar történettudomány, tehetjük fel a kérdést, hiszen a kilencvenes évek valójában pozitív jelzéseket adtak? Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy az osztrák kormányzattal ellentétben a hazai látszólagos politikai/kormányzati támogatás alig volt több üres diplomáciai beszédnél és 20 esztendő is kevés volt, hogy valamelyik tudományos intézet céltudatosan felvállalja az oroszországi kutatások szervezését és finanszírozását. Az egyetlen pozitív kivétel a kulturális szaktárca által 2000-ben létrehozott Klebelsberg ösztöndíj volt, amely kiemelt célként jelölte meg az orosz levéltári kutatásokat, és ez tette lehetővé, hogy néhány kutató minden évben eljusson az orosz levéltárakba. Úgy is fogalmazhatnánk, ha ez nincs, akkor ma már nem lennének olyan elkötelezett kutatók, aki vállalják, hogy egy hónapig „küzdenek" az orosz levéltárakban az iratanyaghoz jutásért, és ily módon már végképp elapadt volna azoknak a publikációknak a sora, amelyek szovjet levéltári anyagra is támaszkodnak. Ám — enyhén szólva furcsa módon — az is a történethez tartozik, hogy a moszkvai magyar kulturális intézet két egymást követő bölcsész végzettségű igazgatója volt az, aki javasolta: ne kapjanak történészek levéltári kutatásra ösztöndíjat! Ez a helyzet még akkor is nehézzé tette volna a néhány elszánt kutató munkáját, ha az utazási körülmények (vízum) nem rosszabbodnak. Felettébb sajnálatos viszont, hogy a levéltári anyag feltárását a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban a bécsi levéltári delegáció analógiájára 2001-ben létrehozott „levéltári intézet" megszervezése, illetve 2003-ban a külügyminiszterek jelenlétében aláírt újabb megállapodás egy magyar-orosz levéltári vegyes bizottság létrehozásáról, sem vitte előbbre. A vegyes bizottság munkaterveiben évek óta szereplő, a gazdasági kapcsolatok 1945-1974 közötti történetére vonatkozó dokumentumkötet előkészítő munkálatai a pénzhiány miatt mindinkább csúsznak. Az egyszemélyes „levéltári intézet" energiája elsősorban kiállítások rendezésére, más irányú szervezési és protokolláris feladatokra ment el és arra már nem maradt idő, hogy szisztematikus levéltári kutatással és másoltatással legalább feltárja a magyar vonatkozású dokumentumokat, ami ugyan alapító levele szerint egyik feladata lett volna. Az „intézet" utoljára 2007-ben küldött a Magyar Országos Levéltárnak mikrofilmeket és azok sem feltétlen a magyar történelem forrásait tartalmazták. (Azt
