Századok – 2011
MŰHELY - Gecsényi Lajos: Zsákutcában? Az osztrák-orosz történettudományi együttműködés magyar tanulságai VT/1543
Gecsényi Lajos ZSÁKUTCÁBAN? Az osztrák-orosz történettudományi együttműködés magyar tanulságai Két évtizede újból és újból visszatérő panasza a hazai kortörténet kutatóinak, hogy az egykori szovjet hatóságoknak az oroszországi levéltárakban őrzött dokumentumai mily kevéssé kutathatók magyar történészek számára. Pedig aligha vitatható, hogy ezek ismerete nélkül Magyarország sorsának alakulása a szovjet zónában, mi több a hidegháború által meghatározott történeti fejlődés egészében csakis nagy hiányokkal, kellő pontosság nélkül ábrázolható. (Éppen ezért csakis a II. világháború utáni időszak kutatásáról szólunk.) Kétségkívül igaz, hogy a szovjet levéltári anyag hozzáférhetősége, használata még napjainkban is nem csekély nehézségbe ütközik, különösen, ha az 1945 utáni korszakról van szó. A levéltárak széttagoltsága, egyes levéltárak teljes elzártsága (pl. Elnöki Levéltár, podolszki katonai levéltár), a kutatásra vonatkozó eltérő rendelkezések (pl. az iratrendelés, másoltatás a Külügyminisztériumi Levéltárban), a titkosítás végtelenül elhúzódó feloldása, a segédletek hiánya, illetve elzártsága, mind-mind megnehezíti, vagy éppen ellehetetleníti a rendszeres kutatói munkát. Ámde mindezek mellett joggal merül fel a kérdés, hogy a hazai politikai akarat, a tudományos-kulturális élet irányítói és résztvevői megtettek-e, és megtesznek-e mindent a nehézségek áthidalásáért és olyan kapcsolatrendszer kiépítéséért, amely legalább oldaná a zárványokat, segítené a mindenki által óhajtott munka előrehaladását. Annak a fényében, hogy a moszkvai kutatási helyzet vélhetően nem fog egyik-napról a másikra megváltozni, s ha egyszer magától meg is változik, idehaza nem lesz már olyan kutató, aki megfelelő nyelvismeret és szakmai felkészültség birtokában vállalni tudja majd öt évtized forrásainak feltárását. Már csak azért sem, mert a kutatói utánpótlás a lehetőségek, a várható eredményesség hiányában jószerével teljesen elapad, miközben már most is igencsak vékonyka szálat jelent. Nem adnánk azonban valóságos képet az elmúlt időszakról, ha nem említenénk meg azokat az eredményeket, amelyeket a magyar történettudomány a moszkvai levéltárakban feltárt szovjet dokumentumok felhasználásával ért el. Mert a moszkvai rendszerváltást követő (levéltári) nyitás nem maradt hatástalan idehaza sem. Eltekintve az egyedi forrásközlésektől több kötet is megjelent. Borisz Jelcin elnök 1992-ben 62 dokumentum másolatát adta át az 1956-os forradalomról és utóéletéről Göncz Árpád köztársasági elnöknek, egy gyorsan végzett orosz válogatás eredményeként, úgymond egy „ajándékozási gesztus" keretében. Közzétételük a maga idején így is fontos előrelépés volt a forradalom