Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Simon Attila: Adalékok Pozsony történetéhez. Pozsony kérdése az 1938-as magyar-csehszlovák határvita során VI/1455
1462 SIMON ATTILA kább egy a Németország pártfogása alatti önálló Szlovákia terve rajzolódott ki a horizontra. Ezt igazolta a Hlinka-féle Néppárt zsolnai manifesztuma és az október 7-én kinevezett autonóm szlovák kormány bel- és külpolitikai irányvonala is, amelyet a feltétlen németbarátság, az antiszemita magatartás és az autoriter elemek erősödése jellemzett. A Pozsonyból érkező jelzések minden bizonnyal szerepet kaptak abban, hogy a berlini külügy is átértékelni látszott korábbi álláspontját. Ennek eredményeként az ott október 5-én elkészített elemzés már Pozsonynak a Birodalomhoz csatolását tartotta optimális megoldásnak, a „magyar megoldást" pedig már határozottan kizárta.2 4 Arról azonban, hogy Pozsonyt meghagyják-e a szlovákoknak, vagy — mint azt a pozsonyi németek és a SD bécsi kirendeltsége is egyre határozottabban sürgette — a Német Birodalom nyeli le, csupán a következő napokban, részben a komáromi tárgyalások közelgő voltára tekintettel született (születhetett) végleges döntés. Ennek alapját a Woermann helyettes államtitkár által október 7-én Hitler birodalmi kancellár számára készített feljegyzés képezte.2 5 Ebben, miközben Pozsony német múltját és jelenét hangsúlyozta, Woermann a Szlovákiával szemben folytatott német politika érdekeire hivatkozva a Pozsony iránti magyar igények határozott elutasítása és a város szlovák kézben hagyása mellett foglalt állást. Ennek a megoldásnak az optimális eszközeként az 1918-as állapot szerint megrendezett népszavazást nevezte meg, s részletesen kitért a lehetséges népszavazási forgatókönyvekre is. Elemzésében úgy vélte, hogy ha a lakosságnak Németország és Magyarország között kell döntenie, akkor a német győzelem biztos. Ha viszont Magyarország és Szlovákia között, akkor a német szavazók akarata fog dönteni, vagyis Szlovákiáé marad a város. Arra az esetre pedig, hogy ha három alternatíva között kell választania a lakosságnak ismét csak német győzelmet feltételezett. Mai ismereteink alapján Hitler már másnap rábólintott Woermann javaslataira — vagyis arra, hogy Pozsony a szlovákoké maradjon —, noha a népszavazás kérdésében nem foglalt állást.2 6 Meg kell azonban jegyezni, hogy Hitler Szlovákia jövőjével kapcsolatban ekkor még továbbra sem rendelkezett határozott elképzeléssel, s csupán a következő egy-két hónapban döntötte el véglegesen, hogy Csehszlovákia szétverésében a szlovák szeparatizmusnak szánja a döntő szerepet. Azt azonban már ekkor felismerte, hogy a pozsonyi vezetésben egy készséges és magát mindenben a német érdekeknek alávető partnerre talál. Ez a felismerés pedig mindenképpen belejátszott Pozsony hovatartozásának az eldöntésébe is. A komáromi tárgyalások megkezdésének időpontjára, tehát már stratégiai döntés született Pozsony sorsáról, amely a várost a status quot megőrizve Szlovákiának szánta.2 7 A döntés mögött húzódó motívumokról az alábbi Woermanntól 24 Kovác, D.: Nemecko a nemecká, i. m. 132. 25 „Tretia rísa" i. m. 35. sz. dokumentum, 84-88. 26 Schvarc, M. : Bratislava v nemeckych i. m. 29. 27 A döntés azonban ekkor még nem volt publikus, s a német szakértők közül sem értett egyet vele mindenki. A berlini egyetem „magyar intézetének" a vezetője, az ezekben a napokban szakértőként Pozsonyba küldött Helmut Klocke ugyanis határozottan a város birtokbavételét támogatta. Az október közepén Berlinbe küldött jelentésében is e mellett érvelt: „A kelti német hatalmi fölény kö-
