Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
UGRÓN ISTVÁN ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 1918 TAVASZÁN 1433 tatlan osztrákbarát, az ausztropolonista megoldás feltétlen híve, ezúttal nagyon bizonytalannak mutatkozott. Hangsúlyozta ugyan, hogy a németek várható kívánságait csak akkor szabad kielégíteni, ha azok nem zárják ki az ausztropolonista megoldást, tehát az ország egyesítését Galíciával. Bár — tette hozzá a lengyel miniszterelnök — „hiányzik a német ígéretekbe vetett bizalom is."5 5 Ugrón az utasítások szerint járt el. Burián és a közös minisztertanács álláspontja úgy szólt ezekben a hónapokban is, mint ahogy a háború során bármikor: ki kell zárni a lengyelkérdés egyoldalú rendezését, a központi hatalmak csak egyeztetések után dönthetnek fontos kérdésekben. „Komolyan óvtam attól — írta Ugrón —, hogy bármilyen megállapodást kössenek a németekkel, s elmagyaráztam neki, hogy a kérdés végleges megoldása csupán akkor lehetséges, ha előtte ebben a vonatkozásban a szövetségesek megegyeznek, s értelmetlenség lenne részükről, ha idő előtt elkötelezik magukat."56 Steczkowski megígérte Ugronnak, hogy képviseli a monarchia érdekeit, s a régenstanács tagjait mindenképpen vissza fogja tartani a meggondolatlan döntésektől. Ami egyébként nem volt könnyű feladat, hiszen azzal Ugrón is régtől fogva tisztában volt, hogy a Monarchiához fűződő pozitív viszony nem minden lengyel politikusra jellemző. Korábbi jelentéseiből is kitűnik, hogy ezekkel az emberekkel szemben a propagátor szerepét is gyakran magára vállalta, amire utasítása nem volt. Ezen a ponton látszott, hogy Ugrón átértelmezi a Ballplatz utasításait, és saját felfogásához igazítja őket, gyakran úgy, hogy személyes kreativitását is belecsempészi a különféle akciókba. Természetesen nem úgy, hogy átlépte volna a diplomata kötelező hivatali lojalitásának határait. Próbálkozásai ennek ellenére az esetek többségében nem jártak sikerrel. Ennek legfőbb oka a külpolitikai vezetésben bekövetkezett szükségszerű, de Ugrón felfogása szerint elvtelen kompromisszumokban rejlett. Ilyennek látta 1918. február 9-én a békeszerződés aláírását az úgynevezett Ukrán Népköztársasággal. Miközben folytak a tárgyalások Bresztben, Czernin és a másik három hatalom, Németország, Bulgária és Törökország képviselői létrehozták az úgynevezett „kenyérbékét". Nomen est omen: a szerződés aláírására nem külpolitikai, hanem gyakorlati okokból került sor. A Monarchia tartalékai a negyedik háborús év elejére már teljesen kimerültek, miközben a német katonai lobbi erőszakosan követelte a háború folytatását. Élelmiszerre volt szükség, s Ukrajna vállalta, hogy egymillió tonna gabonát szállít a Monarchiának. Az ügyletért a szövetségesek nagy árat fizettek. A hírre a szovjet delegáció azonnal felállt a tárgyalóasztaltól, Trockij visszautazott Szentpétervárra, de legnehezebben a lengyelek viselték el a sértést. Váratlanul érte őket a döntés. Csalódtak Ausztriában. 1867 után a galíciai lengyelek a Monarchia favorizált népévé váltak, s a lengyel nemzet másik két csoportja, a poroszországi és az oroszországi egyaránt úgy gondolta, hogy Ausztria-Magyarországnál nincs következetesebb protektora a lengyel ügynek. A „kenyérbékét" árulásként értelmezték. Az ausztrolengyel megoldás halálos sebet kapott az ukrán szerződés által, hiszen az kilátásba helyezte a chelmi kerület átadását, valamint Bukovinából és Kelet-Galíciából 55 Ugrón számjeltávirata Buriánnak, 1918. április 16. HHStA. PA. Krieg 56/7. Karton rot 1015 56 Uo.
