Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
UGRÓN ISTVÁN ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 1918 TAVASZÁN 1423 fent vázolt 1915-ös háborús sikerek eldöntötték. Ha nem akartak a szövetséges Németország mellett lemaradni, akkor vállalniuk kellet a területi bővítést. Németországban az ausztropolonista megoldás ellentéziseként egy hosszú, több mint fél évszázados ideológiatörténeti fejlődés keretében megszületett a keleti impérium létrehozásának programja, amely ugyancsak több tucatnyi variánsból és irányzatból állott. Az első világháború elején is ismertek voltak ezek a tervek Ausztriában is és mindenütt a világon. Ami végül 1916-tól német részről a gyakorlati megvalósíthatóság közelébe került, az a „Lengyelország mint ütközőállam", a hírhedt „Pufferstaat" politikai terve volt. E megoldási javaslat fő variánsa lemondott Galíciáról és Bukovináról, mint a jövendő lengyel állam történelmileg is integráns részeiről, csupán az egykori Kongresówka, azaz Orosz-Lengyelország területével számolt, de ugyanakkor erős német katonai és politikai függőség formájában magába foglalta volna Litvániát, Kurlandot, Livóniát és a mai Észtország egy részét, tekintélyes belorusz területekkel. Nem nehéz előre látni azokat a nehézségeket, amelyeket ez a formáció a háborúból esetlegesen győztesen kikerülő Ausztria-Magyarországnak jelentett volna. Mindenekelőtt a lengyel irredenta kérdését: Galícia osztrák kézen maradása Lengyelország negyedik felosztásával lett volna egyenlő, ami ellen soha nem szűnt volna meg a lengyel nemzet egészének ellenállása, egészen addig, amíg Galíciát mégis elszakították volna Ausztria-Magyarországtól. Az osztrák-lengyel megoldást — holott a kérdés egyetlen biztos és tartós megoldását ígérte — mégis elutasította mind a német társadalmi közvélemény, mind a Reichstag, mind pedig a nagyon megerősödött militarista Hindenburg-Ludendorff-vonal, amely mögött a német nagytőke meghatározó csoportjai álltak és alapvető érdekek fűzték őket a keleti impérium megalapításához. A terjeszkedés elméleti alátámasztása lett Friedrich Naumann „Mitteleuropa" című politikai vitairata, amely az Északi- és Keleti-tengertől az Adriáig terjedő hatalmas szövetség vízióját vázolta fel, vámunióval, a tőke, az áru és a munkaerő szabad áramlásával.13 „Ezt a területet, mint egységet, mint sokszorosan tagozódott testvérországot, mint védelmi szövetséget, mint egy gazdasági területet lássátok magatok előtt. Itt minden történelmi partikularizmus mosódjék el a világháború nyomása alatt annyira, hogy az egység gondolatát elbírja."1 4 — bíztatta híveit Naumann. Párhuzamosan az osztrák-magyar hadsereg 1916-os katonai kudarcaival Naumann írása a legtöbbet olvasott „Kriegszielschrift" lett a német birodalomban, nemcsak az egyszerű olvasók táborában, hanem a politikai és katonai döntéshozók körében is. Ebbe a koncepcióba jól beleillett az ütközőállam Lengyelország. Egyáltalán nem illet azonban bele az osztrák-magyar diplomaták és tábornokok elképzeléseibe. Ok 1916 után, miután a két ország viszonyában Naumann koncepciója a német erőfölény hatására áttörte a gátat, sem szűntek meg ellen-13 Ormos M. - Majoros /.: i. m. „Ezt fejezte ki az ügynevezett Mittel-Europa terv is, amelynek tengelye eleinte a Nyugat (Dánia, Hollandia, Belgium, Észak-Franciaország), 1917-től kezdve pedig a Kelet felé hajlott el." 223. 14 Friedrich Naumann: Mitteleuropa. Reimer Verlag, Berlin, 1915. Idézi: Galántai J.: Az első világháborű i. m. 327. Lásd még: Irinyi K. i. m. 12-13.
