Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
1408 VITÁRI ZSOLT szálak azonban már csak szórványos jelleggel bírtak, s főleg a lányok léptek az intenzívebb kapcsolatok útjára, ami Jutta Rüdiger és Pilar Primo de Rivera elkötelezettségének és jó viszonyának következménye volt. Portugália is folytatta saját államifjúsága felépítését, de a Hitlerjugenndel már csak minimális szinten tartotta a kapcsolatokat.173 Nyugat-Európa a német megszállás következtében gyökeresen eltérő követelményeket támasztott a Hitlerjugenddel szemben. Franciaországban a HJ próbált ugyan partnert keresni, de a megszállt részen a külügyminisztérium akadályozta meg ebben, a Vichy-Franciaország ifjúságával pedig annak széttagoltsága miatt nem számoltak. így az egyetlen jelentős működési terület Elzász és Lotharingia maradt. Elzász példaképe volt annak, hogy miként lehet egy a korábban is HJ gondozásában álló német ifjúságot zökkenőmentesen beilleszteni a HJ-struktúrájába. Ennél kissé nehezebb helyzet alakult ki Lotharingiában, ahol a német nyelvismeret és a németség sokkal gyengébb pozíciókkal rendelkeztek, mint Elzászban, így itt az ifjúsági szolgálati kötelezettséget is csak jóval később sikerült bevezetni. Hollandiában már eltérő volt a megoldás, hiszen ezeket a területeket semmilyen formában nem kapcsolták a HJ birodalmi struktúrájához. Az itt létrehozott parancsnokságnak ezért a Birodalom nyugati HJ-területeinek segítségével foglalkoznia kellett az itteni HJ kiépítésével, illetve a holland náci ifjúság megerősítésével, s birodalomhoz kötésével. Miután a HJ minden nehézség és intrika ellenére sikeres tevékenységet folytatott itt, a holland náci ifjúságot 1944-ben a Hitlerjugendbe is átvették. Belgiumban jóval kisebb volt a fogadókészség a HJ törekvései iránt, meg kellett elégedni a germán testvériség elfogadásával. Eupen-Malmedy beillesztése a birodalomba Elszászhoz hasonlóan zökkenőmentesen lezajlott, a Hitlerjugendet megerősítették, s 1940 végén már itt is minden birodalmi HJ-előírás érvényben volt. Belgium fennmaradó részében a Hitlerjugend a helyi náci jellegű ifjúságot támogatta, s kötötte mind erősebben magához. Luxemburgban a helyi ifjúság átvétele a Mosel-vidék HJ-terület bábáskodása mellett szintén gond nélkül zajlott.174 A Hitlerjugend számára az igazi kihívást azonban az újonnan megszerzett keleti területek felépítése jelentette. A hatalmas terület, a rossz feltételek és a népi németek birodalomba telepítésének elhúzódása közepette a Hitlerjugend keleti bevetésének kulcsszerep jutott, hiszen a már korábban is itt élő, s most ide áttelepített németséget minél előbb be kellett illeszteni a német népközösségbe, s a nemzetiszocializmus meggyökereztetése csak a fiatalok esetében le-173 PAAA, R 98927, R 27135; BArch, NS 26/358; BArch, NS 28/39, 40, 81, 85, 117; NS 9/131; 1941 - Aufbau in den neuen Gebieten. In: Hitler-Jugend 1933-1943. Die Chronik eines Jahrzehnts. Zentralverlag der NSDAP Berlin 1943, 49.; Rückblick 1941 - Niederlande. RJF Auslandsund Volkstumsamt, Lageberichte, 1942/1. sz. - BArch, NSD 43/33; Die Hitlerjugend im Elsaß. Frankfurter Zeitung, 13. September 1940 (BArch, NS 5/VI/437, 12.); Hitlerjugend im Elsaß. Amtliches Nachrichtenblatt des Jugendführers des Deutschen Reiches, Nr. 3., 5. März 1942 (BArch, NS 28/123, 107.; BArch, NSD 43/15); Tiemann, Dieter, Deutsch-französische Jugendbeziehungen der Zwischenkriegszeit. Bouvier Verlag, Bonn 1989, 370. és Id. Még: Halls, Wilfried Douglas, The Youth of Vichy France. Oxford 1981; Giolitto, Pierre, Histoire de la jeunesse sous Vichy. Perrin, Paris 1991; Lambert, Pierre Philippe - Le M arec, Gérard, Organisations, mouvements et unités de l'État français: Vichy, 1940-1944. Le grand livre du mois, Paris 2002. 174 A Hitlerjugend keleti tevékenységét részletesen egy önálló tanulmányban elemezzük.