Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
A HITLER-JUGEND KÜLFÖLDI KAPCSOLATAI 1403 A főtitkárság az EISZ minden munkaközösségének összekötő szervének szánták, amely központilag küldte ki a publikált anyagokat, a munkacsoportok elaborátumait, minden évben beszámolót készített a szervezet munkájáról. A főtitkárság részét képezte a szervezőbizottság, amely az ülések előkészítéséért volt felelős. A főtitkárság adta volna ki 1944 elejétől a szervezet rendszeres közlönyét, amelyhez feltételezték az egyes munkaközösségek közreműködését.15 8 Az európai együttműködés visszhangja A bécsi alapító kongresszus a sajtót is napokig foglalkoztatta, amely így hatalmas nyilvánosságot biztosított az ifjúság szerveződésének. Németországban a reakciók megoszlottak, Hitler semmilyen módon, sem negatív, sem pozitív értelemben nem nyilatkozott az EISZ megalakulásáról, s Kaufmann szerint üdvözlő távirata is teljességgel biankó volt. A kezdetben segédkező propagandaminisztérium feje, Goebbels már szeptember 18-án támadásba lendült, s kifejtette, hogy jó, ha a pillanatnyi szituációban hangot adnak idealizmusuknak, de nem jó, ha olyan formában teszik mindezt, amit senki sem hisz el, a tárgyalásokat fiatalok haszontalan csevegésének minősítette.159 Az eseményről még a szovjet sajtó is megemlékezett, a Pravda „Az árja bika megszökteti Európát" címmel közölt cikket az alakuló ülésről. A cikk „újabb kötelezettségnek" minősítette a megszállt, illetve szövetségbe kényszerített országok EISZ-ben való közreműködését, amely egy „hitleri bandita", a „német ifjúság megvetendő elcsábítója", Baldur von Schirach kezdeményezésére jött létre.16 0 A német lapok is igen tág teret szenteltek a magyar ifjúság kongresszusi részvételének. A magyar küldöttséget és ifjúságot érintő cikkek szinte kizárólag mind pozitív hangnemben íródtak. A magyar delegáció kínosan ügyelt arra, hogy idejében elejét vegye annak a valós vagy vélt veszélynek, hogy a német lapok többet írjanak a románokról, mint Magyarországról. Ezt szolgálta a külügyminisztérium által eljuttatott propagandaanyag a leventemozgalomról, amelyet a Völkischer Beobachter is felhasznált. A Grazer Tagespost még vezércikket is közölt a leventéről.161 Az eseményt a magyar sajtó is megpróbálta a magyar siker oldaláról bemutatni, így például a Magyar Lapok című újság az alábbi címmel jelentetett meg cikket: „Magyar mintára szervezik meg az új Európa népei katonai előképzésüket".16 2 A bécsi alapítóülést követően a Birodalmi Ifjúságvezetőség kiadta az Európa. Az ifjúság kontinense című reprezentatív kiadványát, amelynek előszavá-158 Schaar, i. m. 330-331. 159 Uo., 329-330. 160 Dr. vitéz Van der Venne kir. főkonzul a miniszterelnöknek, 1942. szeptember 18. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. t.; Wiener Blätter über die Levente-Organisation. DZ, 17. September 1942, 4.; Die vormilitärische Jugenderziehung in Ungarn. Neues Wiener Tagblatt, 1942. szeptember 16. (MOL K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.); BArch, NS 28/115, 268-269. 161 Magyar mintára szervezik meg az új Európa népei katonai előképzésüket. Magyar Lapok, 1942. szeptember 2., 5. 162 Eu ropa. Kontinent der Jugend. Festliche Veröffentlichung zur Begründung des Europäischen Jugendverbandes in Wien 1942. Verlag „Die Pause", Wien, é. n., 3^1.