Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359
1396 VITÁRI ZSOLT katonai képzés bizottságát. Ezzel szemben például a román küldött a kevésbé fontos iskolai bizottság elnöki tisztét kapta.12 8 A megnyitó ülést követően ünnepélyes keretek között írták alá az Európai Ifjúsági Szövetség alapító okmányát. Ezután a résztvevők a várszínház (Burg) előtti emelvényre vonultak, ahol a HJ 45 perces felvonulását tekintették meg. A kongresszust rendkívül fényes külsőségek között rendezték meg, szinte „császári pompával". A Burgban és Schönbrunnban hatalmas, több száz fős díszebédek zajlottak, különleges alkalmakkor pedig a császári étkészletet használták. A hivatalos programok után hajnalig tartó mulatságot rendeztek, állítólag Schirach határozott utasítására. A követség szerint a külföldiek meg is jegyezték, hogy „Bécs hű maradt önmagához: táncol a kongresszus". Az egyes rendezvények német résztvevőinek nagy része pedig a bécsi Gestapo emberei közül került ki.129 A megnyitót követően a munkabizottságok üléseztek. A Béldy-féle bizottságban lényegi változtatás nélkül fogadták el a Béldy által előterjesztett közös munkarendet, megszerkesztették a szövetség elnökei számára a munkabizottság zárójelentését. Ezzel a bizottság a bécsi tevékenységét be is fejezte.13 0 A kongresszus utolsó napján, szeptember 18-án 15 órakor a parlament épületében került sor a szövetség záróülésére. A megnyitó beszédeket Ricci és Schirach tartották, majd ezután került sor a munkaközösségek elnökeinek beszédére. A Béldy által vezetett munkaközösség nyilatkozatában kifejtette, hogy az előkatonai képzés a jövőben az államok egyik legfontosabb feladata lesz. Ezt fogja elősegíteni az európai ifjúságok nagy mértékű tapasztalatcseréje, de a szövetség nem kíván egységes irányelveket életbe léptetni ezen a területen. Az előkatonai képzés egyes országokban folyó gyakorlatáról előadások, megbeszélések, kölcsönös látogatások útján tájékozódhatnak, és ezeken keresztül válhat lehetővé a munkabizottság ajánlásának alkalmazása. A bizottság felszólította azokat az országokat, amelyek erről a tevékenységről sajtó, rádió vagy filmanyagokat készítenek, hogy jutassák el azokat a bizottság elnökének a célból, hogy az ki tudja azt értékelni, és azt más országok számára is hozzáférhetővé lehessen tenni. Tervezték, hogy az előkatonai képzésben minden évben sor kerül majd egy európai tábor megszervezésére, amelyre a bizottság elnöke minden európai ifjúságot meghív, hisz a tábornak is az a célja, hogy megismertesse a résztvevőket egymás módszereivel. Végezetül kinyilvánították, hogy az európai országok készek arra, hogy ifjúságukat katonai szellemben neveljék, hogy 128 Uo.; Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II.; Der ungarische Staatsjugendführer in Wien. Neues "Wiener Tagblatt, 1942. szeptember 13. (MOL K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.); Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II. 129 Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. cs„ K 66-1942-III-9.; Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II.; Magyar Királyi Követség a miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 28. - MOL, K 63, 204. cs., 21/7. t.; Magyar Királyi Követség a Magyar Királyi Külügyminisztériumnak. Szigorúan bizalmas, Berlin, 1942. szeptember 28. - MOL, K 70, 274. cs., K 70-1936-1944-4/c. 130 Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kongresszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9.