Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Vitári Zsolt: Európai összefogás a bolsevizmus ellen. A Hitlerjugend külföldi kapcsolatai a világháború idején VI/1359

1390 VITÁRI ZSOLT Schirach azon előzetes szándékát, hogy az alakuló ülésre Velencében ke­rüljön sor, a külügyminisztérium azzal akadályozta meg, hogy nem adott kiuta­zási vízumot a HJ vezetőinek. Az alapításra tehát csakis a birodalmi határokon belül kerülhetett sor. A kongresszus így végül Bécsben ült össze, 1942. szeptem­ber 13. és 19. között, olyan időpontban, amikor Németország legnagyobb euró­pai területi kiterjedését érte el. Az egyes országok 20 fős küldöttséggel vettek részt, melyek 44 millió 10-18 éves európai fiatalt képviseltek. Az alapításon a két vezető hatalom mellett részt vett Belgium, Bulgária, Dánia, Finnország, Horvátország, Hollandia, Norvégia, Románia, Szlovákia, Spanyolország és Ma­gyarország, s a kongresszus végére Portugália képviselője is megjelent.109 A kongresszus két napján a japán nagykövet is részt vett. Dániából a dán Nemze­tiszocialista Munkáspárt ifjúsági vezetője, Jensen kapott meghívást, s ehhez hasonlóan Belgiumból, Hollandiából és Norvégiából is a náci ifjúságok vezetői vettek részt.110 (5. ábra) A svédeket, a svájciakat és a franciákat azonban nem hívták meg a rendezvényre. Megfigyelő státusban jelen volt viszont Jacques Schweizer az Új Európa Ifjai (Les Jeunes de l'Europe Nouvelle) szervezet Kol­laborációs Csoportjának (Groupe Collaboration) képviselője, akivel a Birodalmi Ifjúságvezetőség tulajdonképpen illegális, a külügyminisztériumot megkerülő kapcsolatokat ápolt. Jelen volt a német delegáció részeként a Cseh Ifjúsági Ku­ratórium képviselője, valamint Alexander Matheas és Gustav Kalkun személyé­ben a lett és az észt ifjúságok vezetőségi tagja.111 A magyar küldöttség tagjai leginkább a Honvédelmi Minisztérium VIII. csoportfőnöksége, valamint 40. osztálya, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Mi­nisztérium (VKM) munkatársai közül kerültek ki. Béldy szerint a magyar ifjú­ság képviselőit „a régi világháborúban és a jelenlegi háborúban egyarán t nagy részt vállaló szövetségest megillető fegyverbarátsággal és őszinte megbecsüléssel fogadták".11 2 A Béldy által vezetett magyar delegációban számos személy helyet kapott, köztük vitéz Kudriczy István vezérkari ezredes, a Leventék Országos Parancsnoka, vitéz Lászlóffy László alezredes, a Társadalmi Sport és Testneve­lés vezetője.11 3 109 Magyar Királyi Követség Kállay Miklós miniszterelnöknek, Berlin, 1942. szeptember 26. -MOL, K 63, 204. cs., 21/7. II. 110 Ezekben az országokban államifjúságnak minősülő szervezetek nem is léteztek. Luther für den Gesandten v. Rintelen, 11. August 1942 - PAAA, R 27651, 95-97.; Luther für den Gesandten v. Rintelen, 11. August 1942 - PAAA, R 27651, 95-97.; Kameradschaft der europäischen Jugend. DZ, 26. September 1942, 1-2.; Europäischer Jugendverband. Das Junge Deutschland, 1942/9. sz., 225-226.; BArch, NS 28/116, 20-21.; Stachura, Peter D„ The German Youth Movement 1900-1945. An Inter­pretative and Documentary History. The Macmillan Press Ltd., London 1981, 160.; Klose, Werner, Generation im Gleichschritt. Ein Dokumentarbericht. Stalling Verlag, Oldenburg-Hamburg 1964, 248.; Boberach, Heinz, Jugend unter Hitler. Droste Verlag, Düsseldorf 1982, 64.; Schaar, i. m. 324-325.; Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 790-791. 111 Buddrus, Totale Erziehung, i. m. 792.; Rüdiger, Selbstverständnis, i. m. 267-269. 112 Jelentés a Wienben 1942. IX. 14-től IX. 18-ig megtartott Európai Ifjúsági Szövetségi kong­resszusról - MOL, K 66, 3(5)64. es., K 66-1942-III-9. 113 További résztvevők: vitéz Major István alezredes, Bakay Árpád alezredes, vitéz Szalay Lajos alezredes, Lovas László vezérkari őrnagy, Dr. Saád Ferenc szak. szolg. őrnagy, dr. Nagypataky Gyula or­vos őrnagy, Vizy Elemér százados, P. Tarcsafalvy Lajos szkv. tábori főlelkész, vitéz Tárczay-Felicides Román minisztériumi osztályfőnök, dr. Emődy István minisztériumi tanácsos, Kolozsváry Béla testne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom