Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Britz Pál: A bukás után. Barcza György hazai életének kezdete - és annak előtörténete VI/1325

1330 PRITZ PÁL Csáky azonban nagyon jól tudta, hogy az angol-román viszony messze nem normális. Két nappal korábban Barcza jelentette: „angol-román viszony angol alattvalók letartóztatása és bántalmazása miatt annyira feszült, hogy mint hivatalos körökből bizalmasan értesülök, diplomáciai viszony megszakítá­sának terve komolyan mérlegeltetik." Ezt azért is fontolgatják, mert a „teljesen német befolyás alatt és a Vasgárda terrorja alatt álló román kormány" hasonló lépését akarják megelőzni.1 3 Az angol követtel történt találkozója után még aznap este befutott Barcza újabb számjeltávirata, amiből Csáky megtudhatta: Sir Alexander Cadogan, a Foreign Office vezértitkára — tehát a külügyminiszter állandó helyettese — az angol-román viszonyt „rendkívül feszült"-nek mondotta. Ennek oka angol ál­lampolgárok letartóztatása és német csapatok Romániába érkezése. Ha bebizo­nyosodik — mondotta partnere —, „hogy Románia magát vak eszközül adta né­meteknek, úgy angol követ további ottléte céltalan és diplomáciai viszony meg lesz szakítva. Amennyiben német csapatok Magyarországon át dunai úton mentek, úgy azért nézete szerint magyar kormányt nem lehet felelőssé tenni. Budapesti kö­vet még nem jelentett. Magyarországi-ól véleménye, hogy nekünk Erdély visszaszerzése fontos volt, panaszai nem voltak, beszélgetés legbarátságosabban folyt."1 4 13 DIMK Y 405. sz. - Barcza még arról is ír, hogy az angol sajtó „híven közli" a magyarok kiuta­sításáról és a magyar megtorló intézkedésekről szóló híreket. „Hangulat Románia ellen igen felhábo­rodott. Economist egyenesen légi bombázással fenyegeti Bukarestet." 14 Uo. 411. sz. - Mindenkor roppant nehéz egy olyan (nagy)követ helyzete, aki beszorul saját kormánya/országa és a fogadó állam közötti eltérő érdekek szövevényébe, illetve úgy kell kormányá­nak (kül)politikáját szolgálnia, hogy annak helyességéről nincs (számos esetben nem feltétlenül azon­nal, inkább csak az idő múlásával) meggyőződve. Ez történt Barcza Györggyel is. Közismert tény, hogy a történésznek ugyancsak ébernek kell lennie a követi jelentésekkel szemben (is), hiszen azok még a legjobb esetben is úgy tükrözik a fogadó ország (kül)politikáját, hogy maga a fogalmazó (vagy csupán aláíró) diplomata igencsak tekintettel van felettesei véleményére, politikai vonalvezetésére is. - Mondjuk mindezt annak kapcsán, hogy a főszövegben idézett mondat igencsak ellentétben áll a má­sodik bécsi döntésről kormányfői szinten már szeptember 5-én nyilvánosan megfogalmazott angol ál­lásponttal, mely szerint Anglia azt nem ismeri el. Ha elolvassuk a memoáríró Barcza beszámolóját az angol visszhangról (ugyanis az emlékirat szerint az átvonulást a követ nem csupán Cadogan-nek, ha­nem Edennek is bejelentette), akkor bizony más hangvételű brit álláspontról értesülünk: „válaszuk az volt, hogy Románia már nem lévén Anglia szövetségese, az angol kormányt a dolog közvetlenül nem érinti, csodálkoznak azonban, hogy Magyarország egy román kívánság iránt egyszerre ilyen elő­zékenységet mutat. (A memoár szerint Csáky azt üzente Londonba, hogy román kívánságra egyeznek bele a német csapatok küldésébe. - PE) Abból tehát csakis arra következtethetnek, hogy Magyaror­szág és Románia is mind jobban német befolyás alá került, és a német követelésekkel szemben nem tud vagy nem akar függetlenségének fenntartása érdekében fellépni. Ugyanakkor Mr. Eden a legka­tegorikusabban közölte velem, hogy egészen más lenne az eset, ha német csapatok magyar területen egy oly állam elleni harcra vonulnának át, amely állam Nagy-Britannia szövetségese. Egy ilyen átvo­nulás megengedése részünkről Anglia ellen barátságtalan cselekedet volna, melynek következménye­ivel számolnunk kellene. Ez a nyilatkozat gyakorlatilag azt jelentette, hogy ha Magyarország megen­gedné azt, hogy német csapatok magyar területen Jugoszlávia ellen vonuljanak át, úgy Anglia Ma­gyarországgal megszakítaná a diplomáciai viszonyt, sőt talán hadat is üzenne nekünk." (Barcza 1994, I, 481.) Vélelmünk szerint mindkét elbeszélés egyoldalú, ám ez alkalommal a jelentés állhatott köze­lebb a valósághoz. A memoár szövegét azért közöljük ilyen terjedelmesen (ám csupán itt a jegyzet­ben), mert az ebben a terjedelemben a szakirodalomban a diplomáciai jelentés helyett kapott interp-

Next

/
Oldalképek
Tartalom