Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bagi Zoltán Péter: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt éves háborúban. Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek (Ism.: Végh Ferenc) V/1295

TÖRTÉNETI IRODALOM 1297 tartását is, ami — mint jó ideje már közismert — békeidőben is szinte megoldhatatlan feladat elé állította a kormányzatot. A gyalogos és lovas regimentek fenntartására kiutalt összegeket az alakulat felállításával megbízott, annak belső ügyeiben teljhatalmat élvező hadivállalkozó-ezredes (Oberst) kezelte. Az anyagi és politikai előnyökért szolgálataikat felkínáló főrendű, rendszerint a hadügyigazgatásban tevékenykedő és jó udvari kapcsolatokkal rendelkező — olykor egymással is szembekerülő — személyek vitathatatlanul a hadkiegészítési rendszer kulcsfigurái voltak. A főtisztek az uralkodóval kötött, részletekbe menően szabályozott megállapodás (Bestallung) értelmében állították fel és vezették a magyar hadszíntérre alakulataikat. A hadivállalkozók jó alkupozícióik birtokában magától értetődően minél előnyösebb feltételek kiharcolására törekedtek a tárgyalások során, ami a zsoldköltségek folyamatos emelkedésében érhető tetten. A vállalkozó főtisztek szerepének joggal szentel kitüntetett figyelmet a szerző, sőt példák sorával igazolja, hogy anyagi gyarapodásuknak legális és törvénytelen csatornákon keresztül egyaránt tág tere nyílt. Másfelől viszont a hitelekre utalt kincstárnak megelőlegezett összegek révén maguk is nagymértékben hozzájárultak a hadkiegészítési rendszer működőképességének fenntartásához. A visszásságok természetesen a Habsburg Monarchia döntéshozói előtt is ismertek voltak, akik megannyi reformintézkedéssel próbálták elejét venni a nyilvánvaló visszaéléseknek, és törekedtek ezáltal egy hatékonyabban működő hadvezetési és hadkiegészítési rendszer kiépítésére. Rendszeresen visszatérő eleme e tervezeteknek a hadsereg állandó fegyverben tartásának gondolata, amelyet elsősorban a költséghatékonyság okán szorgalmaztak. Csak nyomatékként merült fel az érv, hogy az ezredek hadszíntéren történő átteleltetésével és korai harcbavetésével a keresztény fél kezébe ment volna át a stratégiai kezdeményezés. Az előremutató javaslatok azonban a finanszírozás buktatói miatt eleve kudarcra voltak ítélve. A horribilis, ráadásul növekvő tendenciát mutató háborús kiadások ugyanis állandó és előre kalkulálható bevételeket igényeltek volta, ehelyett csak az uralkodó és a rendek politikai alkuinak eredményeképpen alkalmilag megszavazott segélyek álltak az udvar rendelkezésre. E szűkös források jó része is elfolyt a hadkiegészítési szisztéma „eresztékein", ahogy a szerző találóan fogalmaz, főként a rendszer legfőbb haszonélvezői, a döntéshozatalban is részes hadivállalkozók kezéhez. Mint azt az inkább kitekintésnek tartható rövid összegzésből megtudhatjuk, a Habsburg Monarchia döntéshozóinak útkeresését a háború során mindvégig kényszer szülte megoldások fémjelezték. Képletesen szólva a betegségről felállított diagnózis ugyan helyesnek bizonyult, a szükségletek és a pénzügyi lehetőségek között húzódó áthidalhatatlan szakadék azonban lehetetlenné tette a sikeres terápiát. Különösen, ha az a döntéshozók egy részének sem állt érdekében. A Habsburg Monarchia első, modernnek tekinthető háborúja mégis hagyott maradandó, jövőbe mutató nyomokat. Bagi Zoltán Péter utal arra, hogy az oszmánok elleni másfél évtizedes hadakozás során gyűjtött tapasztalatok igazából a harmincéves háború (1618-1648) harcterein kamatozódtak. A reformtörekvések nem egy eleme ugyanis a Habsburgok állandó hadseregének megszervezésekor köszönt majd vissza. Mint a fentebbi, szükségszerűen vázlatos tartalmi áttekintésből is kitűnik, a kötet legfőbb erénye, hogy — a hazai historiográfiát uraló eseménytörténet központú szemlélettel szakítva — a tágan értelmezett logisztika optikáján keresztül mutatja be a tizenöt éves háború történetét. A monográfia lapjain ugyanis a fő csapásirányt jelentő hadszervezeti-hadvezetési és financiális problémakörök mentén a korabeli hadtápellátás és a tábori egészségügy kérdésén át a katonai táborokban jelen lévő nők —jószerével ismeretlen — szerepéig más témák is teret kapnak. A nagyszabású munka komplexitásán túl szükségképpen újszerű is, hiszen Bagi Zoltán Péter kutatói koncepciója kialakításakor nem tudott követendő előképre támaszkodni. Az útkeresés kétségkívül fáradtságos és buktatókkal teli, ám hálás feladata így a szerzőre hárult. Mindez csak tovább növeli a kiadvány értékét, amely — a recenzens meggyőződése szerint — a kora újkor kutatóinak körénél szélesebb olvasóközönség érdeklődésre is számot tarthat, itthon és külföldön egyaránt. A kötet esetleges fogyatékosságai nagyrészt éppen annak úttörő jellegével magyarázhatóak. A teljességre törekvés szándéka ugyanis helyenként inkább megnehezítette a jól felismerhetően a hadszervezet-finanszírozás kérdése köré épülő szerzői koncepció kibontását. E szerkezeti anomáliát mutatja, hogy a terjedelem tekintetében tág határok között mozgó, olykor csak lazán kapcsolódó fejezetek közötti tartalmi és esetenként textuális átfedések mutatkoznak. Előbbire példa, hogy a hadivállalkozók tisztségéről a 7., 13. és 18. fejezetben is olvashatunk. A recenzens véleménye szerint a húsz fejezet némelyike akár önálló tanulmányként — e monográfiából kiemelve — is megállta volna helyét. Mások ellenben bővebb kidolgozást tettek volna szükségessé, ennek hiányában