Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Bagi Zoltán Péter: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt éves háborúban. Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek (Ism.: Végh Ferenc) V/1295
TÖRTÉNETI IRODALOM 1295 forrásszövegekbői vett hosszú idézetekkel találkozunk, a dolgozatoknak még a német viszonyok között is kínosan precíz felépítése viszont megkönnyíti a tájékozódást. A kötet maximálisan igazolja a szerkesztőknek és a szerzőknek azt az állítását, hogy az APW forrásai számos kutatási lehetőség kiindulási pontjául szolgálhatnak, de a vizsgálatokat olvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy a kérdések és válaszok valóban izgalmas megfogalmazásához nem árt kissé el is távolodni e forrásoktól. Végül érdemes megjegyeznünk, hogy a kötetben szereplő dolgozatok az egyes részletkérdések jobb megismerésén túl a kora újkor magyarországi kutatói számára is továbbgondolásra érdemes ötletekkel és analógpéldákkal szolgálhatnak. Forgó András Bagi Zoltán Péter A CSÁSZÁRI-KIRÁLYI MEZEI HADSEREG A TIZENÖT ÉVES HÁBORÚBAN Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek Históriaantik Könyvkiadó, Bp. 2011. 523 o. A tizenöt éves (1591/93-1606) vagy — ahogy már a kortársak is nevezték — a „hosszú török háború" mérföldkő volt az oszmán-magyar küzdelmek sorában, ennek ellenére a magyar történetírás csak a rendszerváltozást követően szentelt nagyobb figyelmet e nagy hadakozásnak. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a másfél évtizedes küzdelem látszólag nem volt más, mint egy elszalasztott lehetőség a Magyarország egy harmadát megszállva tartó oszmánok kiűzésére. A Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom közismerten nem bírt egymással a magyar-horvát hadszíntéren, így a zsitvatoroki békével (1606) nagy vonalakban a háború előtti határ állt helyre. A háború mégis joggal tekinthető fordulópontnak, hiszen a hadügyi forradalom eredményeképpen taktikai fölénybe került keresztény haderő első sikerei ekkor oszlatták el az oszmánok legyőzhetetlenségének mítoszát. Cezúra abban a tekintetben is, hogy a háború talaján sarjadt ki a magyar történelem első, Bocskai István nevével fémjelzett Habsburg-ellenes felkelése (1604-1606), amely lényegét tekintve nem volt más, mint „háború a háborúban". A mozgalomnak nagy szerepe volt abban, hogy az 1603-tól a perzsa fronton is hadakozó Oszmán Birodalom nem maradt alul a magyarországi küzdőtéren. A békeokmány pontjai nem hagynak kétséget afelől, hogy Bécshez hasonlóan Isztambul is átértékelni kényszerült korábbi Magyarország-politikáját, ami egy új korszak nyitányát jelentette. A kötet végén található közel 80 (!) oldalt kitevő bibliográfia és az ugyancsak terjedelmes historiográfiai bevezető — a szerző felkészültségén túl — arról tanúskodik, hogy a téma kutatója számára magyar, német (és egyéb) nyelven egyaránt bőségesen állt rendelkezésre vonatkozó feldolgozás. Jelen esetben a nemzetközi és hazai irodalom szerencsés módon ki is egészíti egymást. A német és osztrák kutatók érdeklődése ugyanis érthetően inkább a háború nemzetközi összefüggéseire irányult. Elegendő ehelyütt Jan Paul Niederkorn magisztrális diplomáciatörténeti feldolgozására gondolnunk, de emellett a hadszervezet és újabban a finanszírozás kérdései is kiemelt figyelmet kaptak, miként a fiatalon elhunyt Sahin-Tóth Péter számos tanulmányában a nyugatról érkező zsoldosok is. A magyar historiográfia ellenben alapvetően az eseménytörténet rekonstruálását tekintette feladatának. Tóth Sándor László munkásságának köszönhetően immár kronológiai áttekintéssel is rendelkezünk. Kelenik József a hadügyi forradalom magyarországi megjelenését vizsgáló alapvető tanulmányainak inspiráló hatását is könnyű felismerni a bemutatásra kerülő kötet lapjain. Fodor Pál oszmanisztikai kutatásai a háború kirobbanásának okát helyezték új megvilágításba, míg Ivanics Mária az azt lezáró békekötéshez vezető diplomáciai puhatolózások történetét tárta fel. Bagi Zoltán Péter neve ugyancsak jól ismert a korszak kutatói előtt. A történész-levéltáros a Hadtörténelmi Közlemények, a Századok és más szakfolyóiratok hasábjain mintegy tucatnyi tanulmányt adott már közre, különösen a 16-18. századi hadszervezet és a finanszírozás témaköreiben. Az elkötelezett, megfelelő szakmai és nyelvi ismeretekkel felvértezett fiatal kutató elsődlegesen a bécsi Osztrák Allami Levéltár német nyelvű anyagait hasznosította a munkája során, de figyelmét nem kerülték el a hazai területi levéltárakban fellelhető magyar és latin források sem. Az elsőkötetes szerző a könyvészeti adatokat és levéltári forrásokból kinyerhető információkat siker-
