Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - The Holy Roman Empire 1495-1806 (Ism.: Vajnági Márta) V/1279
1282 TÖRTÉNETI IRODALOM társadalomnak, amelyet eddig elhanyagoltak, és eredményeiket szervesen építsék be a Német-római Birodalom történetébe. A kötet harmadik, társadalom- és kultúrtörténeti egysége Susan C. Karant-Nunn Van-e a Német-római Birodalomnak társadalomtörténete? című tanulmányával indul, amelyben a szerző a birodalom társadalmáról szóló átfogó monográfia elkészítését sürgeti. Historiográfiai jellegül írásában bemutatja a társadalomtörténeti kutatások régi és új irányait, csokorba szedi azokat a megközelítéseket és témákat, amelyeknek véleménye szerint egy átfogó birodalmi társadalomtörténetben szerepelniük kell: társadalmi csoportok, vallás-, jog- és várostörténet, gender studies, kisebbségek. Bár a szerző elismeri, hogy egy ilyen munka elkészítése igen sok problémát vet fel a majdani alkotóknak, de úgy véli, a rendelkezésre álló társadalomtörténeti munkák jó alapot nyújtanak, már csak a megfelelő kérdésfeltevéseket kell kidolgozni. Christian Wieland írása a 15-16. századi bajor nemességet veszi górcső alá. Amint Wiguläus Hund (1514-1588) 1585-1586. évi Bayerish Stammen Buc/ijának elemzéséből kiderül, a bajor nemesség— elismerve a csoporton belüli rétegződést (arisztokrácia, alsóbb nemesség, lovagok stb.) — hajlamos volt magára birodalmi nemességként tekinteni annak ellenére, hogy a bajor herceg (és nem a birodalom) közvetlen alattvalói voltak. A fejedelmi politika elemzésével Wieland bemutatja, hogy a bajor hercegek igyekeztek a területükön élő, a birodalomnak közvetlenül alárendelt nemesek számát csökkenteni. Mivel e családok — ha nem haltak ki — idővel kivonultak a helyi politikából, a hercegeknek sikerült egy viszonylag homogén nemességet létrehozniuk. A győzelem azonban nem volt teljes, mivel a nemesek igyekeztek kivonni magukat a fejedelmi joghatóság alól, és a 16. század első felétől kezdődően egyre gyakrabban fordultak a legfelsőbb birodalmi bíróságokhoz, ha érdekeik érvényesítéséhez szükségesnek látták. Hillay Zmora a frankföldi birodalmi lovagság kialakulását európai összehasonlításban vizsgálta. Kasztília és Franciaország példáján keresztül mutatta be, hogy ezen államokban a területi egyesítés folyamán a nemesek a királyok számukra kedvezőtlen politikáját az uralkodó rossz tanácsosainak tulajdonították, és arra törekedtek, hogy az udvarba bekerülve érvényesíthessék érdekeiket, így függésbe kerültek az uralkodótól. Frankföldön azonban a territoriális hatalmak 15-16. századi államszervezési kísérleteik során egymással versengtek, és nagyban támaszkodtak az udvarukban, hivatalaikban tevékenykedő birodalmi lovagokra. így a fejedelem volt ráutalva a nemességre, ami megerősítette a frank nemesi identitást, amely miatt a nemesek a fejedelemre úgy tekintettek, mint maguk közül egyre. Ezen okokból a frankföldi birodalmi lovagok elég erősek voltak ahhoz, hogy a territoriális fejedelmek betagozó politikájára azzal válaszoljanak, hogy a császár közvetlen fennhatósága alá adták magukat. A kötet több szerzője is kiállt amellett, hogy a nemzetfogalom kutatásának a kora újkori birodalomban is van relevanciája. Közéjük tartozik Joachim Whaley is, aki egy különösen sokat „szidott" periódusban, nagyjából az augsburgi vallásbéke (1555) és a harmincéves háború kitörése (1618) közötti időszakban vizsgálta a nemzeti és vallási identitásokat. Whaley Nicodemus Frischlin (1547-1590) Julius Redivimis című drámáját, majd Melchior Goldast (1578-1635), a középkori német (alkotmány)történeti dokumentumok gyűjtésével foglalkozó humanista tudós munkásságát elemezve arra jutott, hogy a korszak gondolkodásában élt a rómaiak birodalmát továbbvivő, számos erénnyel rendelkező német nép képe. Ügy véli, hogy voltak a birodalomban a felekezeti megosztottságon felülkerekedő tendenciák is, így a harmincéves háború előestéjén a birodalom nem volt annyira megosztott, mint eddig feltételezték. Markus Völkel három kronologikus fejezetben tekintette végig a birodalomra vonatkozó 16-18. századi történetírást. A sort a főleg I. Miksa császár (1493-1519) által foglalkoztatott humanista történetírókkal nyitotta, akik az antik hagyományokhoz visszanyúlva elsősorban klasszikus leírásokban elemezték a birodalmat. A reformáció idején a történeti munkák domináns eleme volt az isteni beavatkozás hangsúlyozása, majd a 16. század második felétől a jogi dokumentumok kerültek a történeti érdeklődés középpontjába. Ennek hatására a 17. századtól a birodalom alkotmánya és története szervesen összefonódott, és a birodalom történetére vonatkozó legfontosabb munkákat a 18. század végéig jogász-történészek (Reichshistoriker) alkották. Völkel külön fejezetet szentelt Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) 1688. évi memorandumának, amelyben igen modernnek számító szempontok szerint tett javaslatot a birodalom történetének megírására. A mintaszerű birodalmi posta történetébe enged rövid bepillantást Wolfgang Behringer írása. Az udvari postát I. Miksa itáliai mintára vezette be 1490 körül, működtetésével pedig az itáliai Taxis családot bízta meg. Ez a későbbiekben jó választásnak bizonyult, miután ugyanis Miksa fia, Fülöp — anyagi fedezet híján — teljes mértékben átengedte a posta működtetését a Taxisoknak, a
