Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Millet, Hélene: Le concile de Pise. Qui travaillait a l'union de l'Église d'Occident en 1409? (Ism.: Kiss Gergely) V/1273

1274 TÖRTÉNETI IRODALOM 1378-1417, Századok 145. (2011) 510-516.) mellett újabb válogatással lepte meg a szakmai közönséget. Ezúttal a pisai zsinatról készített munkáit gyűjtötte össze és tette közzé a zsinat 600. évfordulójának alkalmából a Brepols gondozásában. Egy új sorozat nyitánya e kötet, amely elsősorban a nagy nyugati egyházszakadás korának problémáit feldolgozó monografikus alkotásoknak ad helyt. A cím — A pisai zsinat. Kik munkálkodtak a nyugati egyház egységén 1409-ben ? — sokat elárul a kötet tartalmáról. Az itt közölt hat tanulmány eredetileg 1981 és 2005 között jelent meg különböző tematikus konferenciakötetekben. Újraközlésüket nem az esetleges nehéz elérhetőség indokolta — legfeljebb csak magyar szempontból — hanem a pisai zsinat említett évfordulója. E mellett azonban a legfontosabb érv az újbóli közlés mellett a zsinat és az ott személyesen megjelent vagy megbízott által képviselt egyháziak személye, szerepük utóbbi időben megmutatkozó átértékelése. Jóllehet, ebben éppen a szerzőnek is nagy szerepel volt (és van jelenleg is), a pisai zsinatot általában sikertelennek tartja a hazai (és a régebbi nyugati) szakirodalom, mivel nem hozott áttörést az egyházszakadás megszüntetésében, sőt inkább elmélyítette azt. Ezzel szemben Millet joggal hangsúlyozza, hogy a zsinati atyák magukra mint az egység helyreállítóira tekintettek, akik szembehelyezkedésükkel alapvetően átértékelték az egyházkormányzat jogi alaptételeit. A szerző nem tagadja ugyanakkor, hogy az itt közölt tanulmányok nem valamiféle új „hivatalos" véleményt képviselnek, hanem azt, ahogyan ő maga személyesen tekint a zsinatra. A megközelítés — Miilet egyéb munkáinak ismeretében — nem meglepő, világosan érezhető, hogy megállapításait alapvetően a prozopográfiai kutatások eredményeire alapozza. A tanulmányok tehát alapvetően a résztvevők személyén keresztül láttatják a zsinatot. Teljes körképet sajnos — legalábbis az elemzések szintjén — nem kapunk. A zsinaton részt vett személyek vizsgálatának területi megoszlása korlátozott: Franciaország mellett — amellyel két tanulmány is foglalkozik — csak Skandinávia és Portugália kapott helyett. A francia „túlsúly" érthető. Az is teljesen világos, miért került be a válogatásba az a tanulmány, amelyik a zsinat összehívását előkészítő munkálatok egy szeletével, a skandináv területtel foglalkozik (A pisai zsinat propagandaanyagának egy skandináv darabja, 23-36. o. /társszerző: Élisabeth Mornet/). Ugyanakkor a kép nem teljes, nemcsak azért, mert maga a zsinat sem képviselte a teljes keresztény egyházat — pl. a német követek gyakorlatilag már a zsinat elején távoztak — hanem azért is, mert hiányzik több fontos terület — a tágabb értelemben vett Közép-Európa, Itália vagy Anglia — bemutatása. Az első tanulmány keretében, amelynek társszerzője Élisabeth Mornet, Millet készítette el a zsinat összehívását sürgető és meghívást tartalmazó szövegek Vatikáni Levéltárban őrzött párjának formai-tartalmi elemzését. Ennek eredményeként kiderült, hogy az Uppsalai Egyetemi Könyvtár C 47 és a Bibliotheca Vaticana Lat. 3477 számú kéziratai szoros rokonságban állnak, egy köztes, ma már nem létező forrásra mennek vissza. Ez előbbi szerzője XII. Gergely környezetéből került ki, a szöveg minden valószínűség szerint 1408 augusztusa és 1409 márciusa között készült, és feltehetőleg Giordano Orsininak tulajdonítható. Ezt a szöveget — és így keletkezett az uppsalai példány — a skandináv területek meghívása végett a pisai bíborosi közösség küldte Christian Cobant ratzeburgi kanonokkal, akinek írnokai útközben készítették el a megfelelő számú másolatokat. Röviden értesülünk Cobant útjának korlátozott sikeréről is: csak ő és Gjord Petersson, strängnäs-i püspök képviselte skandináv térséget a pisai zsinaton (58. o. 49. sz., 74. o., 189. sz.). A tanulmányt a két forrás közötti megfelelések rövid összefoglalása zárja (35-36. o.). A következő „tanulmány" a zsinati résztvevők listájának közlése (A pisai zsinati atyák 114091. Új kiadás, 37-284. o.). A kötet több, mint felét kitevő forrásközlés eredetileg 1981-ben jelent meg. Nem egyszerűen ismételt kiadásról van szó, hanem amint arra a cím is utal, egy új listáról. Már az eredeti is úttörő vállalkozás volt, hiszen a pisai zsinati résztvevőkről a 17. századtól kezdve többféle lista (Achéry, Lucas d': Spicilegium, sive Collectio veterum aliquot scriptorum qui in Galliae bibliothecis, maxime Benedictinorum, latuerunt. Paris 1655-1677, új kiadása: 1723, III. col. 853-861., Ughelli, F.: Italia sacra sive de episcopis Italiae. III. Roma, 1647. col. 556-573., Rinaldi, O.: Annales ecclesiastici. VIII. Lucca 1752. 264., Mansi, G. D.: Sacrorum Conciliorum Nova Amplissima Collectio. t. XXVII, col. 331-356.), ill. feldolgozás (Vincke, J.: Briefe zum Pisaner Konzil. Bonn 1940., Vincke, J.: Acta Concilii Pisani. Römische Quartalschrift XLVI. (1938) 81-331., Vincke, J.: Schriftstücke zum Pisaner Konzil. Bonn 1942., Graziano di S. Teresa, Fr.: Un nuovo elenco dei partecipanti al concilio di Pisa del 1409. In: Ephemerides Carmiliticae XVI. (1965) 384-411., Leinweber, J.: Ein neues Verzeichnis der Teilnehmer am Konzil von Pisa 1409. In: Konzil und Papst. Festgabe H. Tüchle. Hrsg. Schwaiger, G., Paderborn 1975. 207-246., Giergensohn, D.: Materialsammlungen zum Pisaner Konzil von 1409: Erler, Finke, Schmitz-Kallenberg, Vincke. Annuarium Históriáé Conciliorum 30. (1998) 455-519.) is ismeretes volt, amelyek összeál-