Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Lázadó csordák - oktrojált alkotmány. Egy legenda története V/1117

1142 HERMANN RÓBERT mány között. Ez Fejtő Ferencnek a centenáriumra írott rövid összefoglalója a ma­gyar szabadságharcról, amely franciául és angolul is napvilágot látott.10 3 Eckhart Ferenc szintézise — helyesen — állapította meg, hogy a kremsieri parlament feloszlatását és az oktrojált alkotmány kiadását alapvetően az abszolu­tisztikus hatalomgyakorlást képviselő császár és kormánya, illetve az államberen­dezkedést a népszuverenitás elve alapján elképzelő parlament közötti konfliktus okozta. Ugyanakkor mégis a Windisch-Grätz által „a rég várt teljes győzelem "-ről „elkapkodva" küldött hírnek tulajdonítja azt, hogy az összbirodalmi alkotmány ki­hirdetése lehetővé vált, hiszen „a császár és kormánya fővezére híradása alapján meg volt győződve, hogy a magyarok ellenállása végképp megtört és akaratának végrehajtásában nem áll többé előtte semmiféle akadály."104 Az 1948 és 1956 közötti korszak népszerű, hivatalos történeti összefogla­lóinak egyike, Mód Aladár hét kiadást megért munkája is úgy fogalmazott, hogy „a bécsi reakció a február 26-i kápolnai csata után Windisch-Grätz tudósítása alapján azt hitte, hogy a 'lázadókat' tönkreverték és a harcot csakhamar be lehet fejezni. Ebben a hitben az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy terveivel nyíltan is kilépjen", s március 4-én azt uralkodó kiadta az oktrojált alkotmányt.105 A Spira György tollából 1959-ben megjelent (de már 1956 előtt elkészült) nagyszabású összefoglaló is idézi Windisch-Grätz állítólagos hadijelentését az­zal, hogy a herceg szokás szerint túlbecsülte győzelmét. „Olomoucban, az udvar ideiglenes székhelyén azonban még nem tanulták meg, hogyan kell helyesen ér­telmezni Windisch-Grätz diadalittas kijelentéseit", és ezért a kápolnai csata első hírére „a kamarilla tagjai eljöttnek érezték a régvárt pillanatot, amikor végre fenntartás nélkül kinyilatkoztathatják Magyarország függetlenségének teljes felszámolását."106 A Molnár Erik-féle kétkötetes összefoglalóban Varga János is úgy fogal­maz, hogy „a lényegében döntetlen — mert az ütközet félbehagyásán kívül mást nem eredményező — csatát Bécsbe győzelmesnek jelentette a császári fő­vezér. Erre a kamarilla bezáratta Kremsierben a birodalom országainak adandó alkotmányon vitázó birodalmi gyűlést, és március 4-én Ferenc József maga hir­detett alkotmányt."10 7 Jóval óvatosabb Urbán Aladár összegzése, aki az 1849. januári magyar kudarcok és a kápolnai csata együttes hatásának tulajdonítja az oktrojált alkotmány kibocsátását.10 8 103 Fejtő Ferenc: A magyar szabadságharc. In: Európa tavasza 1848. Szerk. Uő. Bp. é. n. [1948.J 113. és 115. 104 Eckhart Ferenc: 1848, a szabadság éve. Bp. 1948. 228-229. 105 Mód Aladár: 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. 7. bőv., átdol. kiad. Bp. 1954. 229. 106 Spira György: A magyar forradalom 1848-49-ben. Bp. 1959. 449. Valamivel rövidebben ugyanígy fogalmaz az egyetemi tankönyvben is. Uő.: Polgári forradalom és nemzeti szabadságharc 1848-1849. In: Magyarország története 1790-1849. A feudalizmusról a kapitalizmusra való átme­net korszaka. Magyarország története III. Egyetemi tankönyv. Szerk. Mérei Gyula - Spira György. Bp. 1961. [1975.] 546. 107 Varga János: Az 1848-1849-i polgári forradalom és szabadságharc. In: Magyarország törté­nete. Főszerk. Molnár Erik. Szerk. Pamlényi Ervin - Székely György. Bp. 1964. I. k. 533. Hasonló­képpen fogalmaz a több kiadást megért népszerű összefoglaló munka is. Unger Mátyás - Szabolcs Ottó: Magyarország rövid története (Rövid áttekintés) Negyedik kiadás. Bp. 1970. (I. kiadás: 1973) 197. 108 Aladár: Európa a forradalom forgószelében 1848-1849. (Népszerű Történelem) Bp. 1970. 172., 222.

Next

/
Oldalképek
Tartalom