Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1096 POÓR JÁNOS „szintje" alapján megítélni, hiszen ők koruk magyar értelmiségeinek a legjobbjai voltak. De lényegében a társadalom valóságos, élő igényeinek adtak hangot. Nem Martinovics-ügyről van tehát szó, hanem széles tömegbázissal rendelkező mozgalomról (jóllehet szervezetlen mozgalomról). Amely nem politikai tettekben, hanem a szellemi előkészítés stádiumainak különféle jelenségeiben nyilatkozott meg. Magyarország politizáló társadalmának széles rétege egyetértett a perbe fogottakkal. Vörös tehát alapvetően osztotta a Benda-féle álláspontot. A recenzensnek a bevezetéssel volt egy kis „baja". De nem elvi kifogásai voltak: szerinte politikaiakon kívül a gazdasági és kulturális problémákat is exponálni kellett volna, azokat, amelyekkel a kor elégedetlen értelmisége találta szembe magát.10 7 Az 1957. évi népszerűsítő kiadványt10 8 Tarnai Andor ismertette, és az alapkoncepciót elfogadva méltatta: „Benda forrásfeltáró és forrásfeldolgozó munkájának legfőbb eredményét abban látjuk, hogy a szerző a jakobinus szervezkedést, mint a magyar radikális értelmiségiek és nemesi reformerek mozgalmát mutatja, akiknek tervei a magyar társadalmi viszonyokból nőttek ki, és az egész mozgalom a gyanakvással fogadott apát tevékenységétől eredetileg függetlenül jött létre."10 9 Alapvetően Benda Kálmán koncepciójába illeszkedik Walter Markov jakobinizmus-felfogása. Véleménye szerint a jozefinista eretnekséget 1790-ben nem polgári forradalom váltotta fel, hanem nemesi zendülés. II. Lipót a jozefinizmus machiavellista, toszkán változatához fordulva keveredett ki a bajokból. Megegyezett a lázongó nemességgel és a szelídített despotizmus jegyében kicserélte a garnitúrát.110 Meglehetősen bonyodalmas — nem csak Magyarországra vonatkozó — fejtegetéseit jellemzendő egy idézet: „Az osztrák tartományok elmaradt fejlődése nem tűzte napirendre a forradalmat. Az 1790-ben lefegyverzett jozefinisták 1792-ben utolsó lehetőségüket is elvesztették: a franciaországi események szakadást hoztak létre a soraikban. Kivált közülük a balszárny, amelyet azután az ellenforradalom és a kormányzat magatartása támadásra indított. A harcias, de gyenge ellenzék, attól való féltében, hogy szembe kerül a nemesi Fronde-dal, a Habsburg kormányzat elleni szövetségesével, zátonyra vitte a mozgalmat azáltal, hogy a parasztok antifeudális mozgalmaival nem lépett kapcsolatba. A jakobinus elnevezés, amit ők maguk is használtak, amit azonban a rendőrség is alkalmazott rájuk, megtévesztő, ha a francia mértéket alkalmazzuk: ezek az elméleti jakobinusok sohasem fejlődtek a néppel együtt harcoló jakobinussá. Mégis, sajátos helyzetükben, az elnevezésnek van némi jogosultsága: ezek a jakobinusok elérték a radikális demokratizmus, a forradalmi patriotizmus szintjét, s ez nem maradt következmények nélkül. A népi nyomás következtében a harcos felvilágosodás túlélte a korszakot és megóvta a roman-107 Levéltári Közlemények 18. (1958: 1. sz.) 278-281. 108 Benda K.\ A magyar jakobinusok. Iratok i. m. 109 Irodalomtörténeti Közlemények 64. (1960: 2. sz.) 281. 110 Walter Markov: Jozefinisták és jakobinusok. Századok 96. (1962: 3-4. sz.) 403-404. (A Századokban megjelent tanulmány egy 1962-ben olaszul kiadott tanulmány kivonata. Az olasz nyelvű munka 1977-ben németül is megjelent. Walter Markov. Jakobiner in der Habsburger-Monarchie. In: Reinalter, H. [szerk.]: Jakobiner in Mitteleuropa i.m. 291-311.)
