Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
A MAGYAR JAKOBINUSOKRÓL 1091 nisták nem hazaflatlanok, állítja Benda - Kató Istvánnal és Révai Józseffel szembeszállva. Azután egy bonyolult elmélkedés következik: a jozefinisták azért szövetkeztek II. Józseffel, mert másra nem támaszkodhattak. Voltak az értelmiség körében természetesen olyanok is (Benda a jozefinista és az értelmiségi szavakat itt, nem mindenütt, szinonimaként használja), akikben „semmi magyar patriotizmus nem volt, csak az uralkodóhoz voltak hívek". Ezek azonban zömükben idegenek voltak. Köztük és a magyar jozefinisták között a különbség József alatt nem derült ki. A nemesi mozgalom előretörésével azonban, amikor „egy nemzeti átalakulás lehetősége" vetődik fel, „a jozefinista értelmiség sorai meghasadnak és kiválik belőle a magyar hagyományoktól idegen rész" (XXVII.). Példaként hozza ezekre Kohlmayer Sámuelt, Molnár Jánost, Gabelhofer Gyulát, Leopold Alois Hoffmannt. És ide tartozik Martinovics is. De ezek száma a patrióta érzelmű jozefinistákhoz képest — olvassuk — csekély. Ne tévesszen meg bennünket, hogy ők, zsebükben az udvar pénzével, akkora zajt tudtak csapni (XXVIII.). A patrióta, jozefinista értelmiség érzései és megnyilatkozásai mások. „Ok is félnek a nemesi reakciótól, rettegnek az alig indult reformok megmaradásáért, - de ugyanakkor nem is titkolt belső örömmel nézik a nemzeti mozgalom kibontakozását". Meggyőződéses jozefinisták állnak a nemzeti mozgalom mellé: Verseghy Ferenc, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Révai Miklós, Pálóczi Horváth Ádám, Berzeviczy Gergely, Koppi Károly, Hajnóczy József. Illúziójuk az, hogy a nemesség hajlandó lesz lemondani a kiváltságairól, és hajlandó lesz bizonyos mérsékelt reformokat életbe léptetni (XXXVIII-XXX.). „Hisznek a mozgalom lendületében, bíznak nagyműveltségű vezetőiben, az Orczyakban, Vayakban, a Helytartótanács felvilágosodott tisztviselőiben", az országgyűlés megyei küldötteiben, abban, hogy a nemesi tömegekkel szemben a reformerek véleménye lesz győztes. Az értelmiségi illúziókat táplálta, hogy két ponton a rendi és a polgári mozgalom céljai látszatra egybeestek: a klérus elleni harcban és a magyar nyelvért folytatott küzdelemben. Látszatra. A klérus elleni küzdelemben a köznemesség hatalmi szempontokat tart szem előtt. A vallási egyenjogúságért is azért száll síkra, „nehogy a protestánsok elidegenítésével gyöngüljön a nemesi front ereje". Az értelmiség nézőpontja más: a klérustól a világosságot, a társadalmi haladást félti (XXXI.). A nyelvügyben: a nemesség a német nyelv ellen, az értelmiség a magyar nyelvért harcol. Az értelmiség a nyelvi és az egyházi küzdelem vonalán ennek ellenére kapcsolódik a nemesi mozgalomhoz, és igyekszik abba belevinni a maga szerény reformtörekvéseit.(XXXIII.). Voltak nem szerény javaslatok is. Ilyen Benda Kálmán szerint Koppi Károly röpirata, amelyben ott vannak az 1789. augusztus 4-i francia deklaráció nyomai, és amely éppen emiatt túl sokat vár el a nemességtől (XXXV). A nem szerény javaslatok közül Hajnóczy József munkái emelkednek ki, aki azokat nem a vágyakhoz, hanem a lehetőségekhez szabta (XXXVI.). „Hajnóczy a magyar történelemben elsőnek adott nagy távlatú, államférfihoz és gondolkodóhoz méltó, teljes közjogi áttekintést, mely mai megítélésünk szerint is alkalmas lett volna arra, hogy a feudalizmusból a polgári-nemzeti fejlődésbe átvezesse az
