Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 107 gok annak idején nem kerültek nyilvánosságra. 1956 februárjában Ny. Sz. Hruscsov az SZKP XX. kongresszusát lezáró ún. titkos beszédében már nem a vezérkultusz megbélyegzésén, nem Sztálin túlzásba vitt magasztalásán volt a hangsúly.7 6 Az „önkény és önkényre serkentés", a „terrorista módszerek" és „a terror" tömegméretekben való alkalmazása — a párt- és államvezetés immanens részévé tétele — már a rendszer milyenségének velejét érintette. Miközben megválogatott példák hosszú sorával érzékeltette Sztálin gyanakvással keveredő önhittségének fokozatos elhatalmasodását, a beszéd végén hatásvadász dramaturgiai ellenpontként konstatálta: „nem mondhatjuk, hogy tettei egy őrült zsarnoknak a tettei voltak."7 7 Ez a beszéd viszont egyfelől kiszivárgott/kiszivárogtatott változatokban forgott közkézen a kortársak között, másfelől ez a közelítés lett az alapja mind a Sztálinhoz, mind pedig — magyar vonatkozásban — a Rákosihoz kötött személyi kultusz verifikálásának. Ez utóbbi összefüggésben többrétegű jelentéstartalmat hordoz a „személyi kultusz": a) a vezérkultuszhoz is kapcsolhatóan van egy deheroizáló, leleplező kontextusa; b) van egy perszonalizáló, a kommunista rendszer égisze alatt elkövetett szörnyűségekért viselendő felelősséget az első számú vezetőre összpontosítani igyekvő, bűnbakkereső vonulata; c) a személyi kultusz egyben a kommunista terroruralom szalonképesebb, eufemizált fedőneve. Az utóbbi lényege, hogy egy már létező kommunista pártzsargon „újrahasznosításával" volt megfogalmazható a Szovjetunióban Hruscsov, Magyarországon Kádár János korrekciós államszocialista modelljének és rendszerirányító praxisának „mássága". Mindennek viszont két következménye van. Az egyik, hogy ezért sem illeszthető Rákosi Mátyás személyi kultusza abba a magyar ikonográfiái, hagiográfiai vonulatba, amely mondjuk Szent István vagy Kossuth Lajos kultusszal övezett recepcióját vizsgálja. A másik, hogy a „Rákosi személyi kultusza" elnevezés alapvetően politikatörténeti tematika, s csak egyik elágazásában érintkezik a társadalom- vagy kultúrtörténeti diszciplínáknak abba a diskurzusuk vezérkedés", a „méltatlan hízelgés és tömjénezés, melyhez hozzászoktam és hozzászoktattam környezetemet", a „saját személyemmel kapcsolatban űzött tűrhetetlen kultusz" kifejezések között használja Rákosi. További három alkalommal a „személyi kultusz" kifejezést, mely az adott szövegkörnyezetben minden alkalommal úgy jelenik meg, mint a korábban felsorolt fordulatok szinonimája. T. Varga György. Rákosi Mátyás referátuma az MDP Központi Vezetőségének 1953. júniusi ülésén. Múltunk, 1990. 1. sz. 141-162. A Központi Vezetőség ezután született határozata tartalmában ezzel egyező módon szólt arról, hogy „a személyes vezetés és az ezzel párosuló személyi kultusz elteijedéséért elsősorban Rákosi elvtárs a felelős", mindemellett „a személyes vezetés módszere és a személyi kultusz — felülről lefelé — terjedt a pártban." A hibát korrigálandó, „létre kell hozni a párt kollektív vezetését, (...) fel kell számolni a személyes vezetést és véget kell vetni a pártban és az országban a személyi kultusznak." A Magyar Dolgozók Pártja határozatai... i. m. 194-203. A titkos beszédet leginkább Sztálin „nyilvános" leleplezéseként szokták volt interpretálni, s egyik vonulatában az is volt, holott a halott diktátor negligálásának, a bolsevik veterántablóból való kiretusálásának ambíciója sokkal inkább érhető tetten a XX. kongresszus ezt megelőző részében. Hruscsov úgy tartotta meg több mint hatórás első titkári beszámolóját a plenáris ülés nyitónapján, hogy harminc éven át regnáló közvetlen elődjének neve, említése egyszer sem fordult elő. N. Sz. Hruscsov: A Központi Bizottság beszámolója az SZKP XX. kongresszusának. Szikra, Budapest. 1956. Ez még akkor is szembetűnő, ha tudjuk, hogy Hruscsov ekkor már eltökélten készült a Sztálinra fókuszáló külön beszédére, hiszen a rendszert kormányzó párt vezetőjének nyilvános fellépése volt meghatározó „iránymutató" és „cselekvési vezérfonal" a szovjet közélet aktorai számára. '7 Nyikita Hruscsov: A személyi kultuszról és következményeiről. Beszámoló az SZKP XX. kongresszusának zárt ülésén. 1956. február 25. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 1988.
