Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057

1076 POÓR JÁNOS és erejéből táplálkoznak. Magyarországon a keserűség megvolt, de hiányzott az erő. A rémuralomtól vacogó bírák, a bécsi udvartól utasított Kúria azonban vérbe fojtotta még a gondolatot is. Rózsa kis historiográfiai visszatekintést is adott. Fraknói Martinovicsot összeesküvőnek tekintette, és bár tárgyilagosan ábrázolta, bűnösnek tüntette fel. Pulszky szerint a bírák elfogultak voltak. Várady szerint testileg is kínozták Martinovicsot, ez magyarázza vallomásai el­lentmondásait. Ám nem kisebb emberek szolgáltattak igazságot neki, mint Kossuth Lajos és Deák Ferenc. Ami a főszereplő jellemhibáit illeti, Rózsa a kor­nak tudta be, erényei viszont századokra vetik előre fényüket. Nem írja senki jelleme rovására, olvassuk, hogy menekülni akart fogságából. Nem fegyvertár­sai rovására tette.5 1 Pogány József, már kornak tulajdonítható hibákat sem rótt fel Martino­vicsnak a Martinovics és a magyar intellektuelforradalom című cikkében.5 2 A rövid írás, mint az ideológiai indíttatású rajongás példája érdemel figyelmet (mint ahogy alább, Mályusz Elemérnél majd az ideológiai indíttatású ellen­szenvre látunk majd példát). A magyar progresszív mozgalom — Pogány sze­rint — önkereső útján jutott el Martinovicshoz és a 18. század magyar értelmi­ségi forradalmának 1795. évi véráldozataihoz. De előbb vastag falak téglatör­melékein kellett magát keresztülfúrnia, melybe Martinovicsot a reakciós törté­nelmi tradíció befalazta. Azok írták meg a történetét, akik leverték, kivégezték, és akik halála után fojtogatták. Az 1830-1840-es években azután már mártírt kezdtek látni benne, 1848 Dózsa mellett Martinovics nevét koszorúzta babér­ral, a forradalmi érzésű nép pedig a szívébe zárta őt és mozgalmát. Ám „papok, jezsoviták, professzorbaglyok, inkvizíciós bírák" gaznak, árulónak, ateistának felforgatónak bélyegezték őket később is. A mi szemünkben — írta a szociálde­mokratákra gondolva — már óriás alak, aki „fejével a halhatatlanság csillagait verdesi". Martinovics se hiú, se erkölcstelen, se sarlatán nem volt, sem a felhők világában élő reformer álmodozó, hanem egész ember és forradalmár. Egyfor­mán érdemes a reakció gyűlöletére és a demokrácia hódolatára. Martinovics Li­póttal szövetkezett. Bár a köztársaságot többre tartotta a királyságnál, úgy érezte, mellé kell állnia, ha elvei valóra akarja váltani. Azután Ferenccel vége lett a kormányzati reformtörekvéseknek. Mikor kiderült, hogy a királyság poli­tikája reakciós fordulatot vett, levonta a konzekvenciát: alulról, a nép forradal­mával fogja detronizálni a reakciós nemességgel szövetkezett reakciós királysá­got. Nem az elvei változtak meg, hanem a politikai helyzet. Elindult, hogy meg­keresse helyét a forradalom oldalán. Összeesküvése elsősorban a magyar értel­miség forradalma volt, de nem volt annyira elszigetelve, mint történetírói gon­dolják. Az ember és polgár kátéja nem utópikus ábrándokat, hanem gyakorlati politikai programot tartalmazott. Azután hitvány bírák szolgai ítélkezése véres hóhérkézzel sújtott le az összeesküvők fejére, és az abszolutizmus az országot a reakció és csönd temetőjévé tehette. Tömegeket az összeesküvés nem mozga­tott meg. Ezen és nem a hóhér bárdján bukott el a mozgalom. Nem a paraszt-51 Rózsa Ignác. Martinovics Ignác és társai. Bp. Lampel. R. Könyvkereskedése, 1913. 42. 52 Pogány József-. Martinovics és a magyar intellektuelforradalom. Szocializmus 8. (1913-14: 1. sz.) 6-21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom