Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
A MAGYAR JAKOBINUSOKRÓL 1065 zon közölte a halálos ítéletek tényét és azt, hogy a Hétszemélyes Tábla Martinovics ítéletét súlyosbította. Martinovics személyéről azonban, akit a nyolcvanas évek óta személyesen ismert (Lembergben ugyanis tanártársak voltak), dehonesztálóan írt. Alapos ismeretek, bölcsesség, emberismeret stb. híján szűkölködő, értéktelen teoretikusnak tartotta.15 Gerando Ágost 1848-ban részletesen tárgyalta a jakobinus mozgalmat, de semmi újat nem tett hozzá történetéhez.1 8 Munkájának vonatkozó fejezete egyértelműen a Berzeviczy-röpirat alapján készült, és osztotta annak jakobinusokkal szimpatizáló álláspontját. Kevés olyan megállapítása van, amelyet nem Berzeviczytől vett át. Mégis ilyen egy Martinovics személyével kapcsolatos, enyhén bíráló megjegyzése, miszerint Martinovics, aki a szabadelvűek feje volt jellemében nem ért fel azokhoz, akiket vezérlett. Változatok a jakobinizmus megítélésére Az első komoly és a szerző érdemei és tekintélye révén nagy hatású elemzést a jakobinus mozgalomról Horváth Mihálynál olvashatjuk, jóllehet a jakobinus mozgalom bemutatása monumentális magyar történetének csak részproblémája. Horváth szerint az 1792-ben trónra lépő Ferenc császár kormányzatában Franz Thugut államkancellár hatására a kényuralom és reakció iránya jutott uralomra. A „bécsi kormány szintúgy élethalálra háborút üzent a forradalom által terjesztett szabad szellemnek s felvilágosodásnak az ország belsejében, miként künn legyőzni törekedett hadseregei által a forradalmat". Magyarországon azonban nem volt képes rögtön elfojtani a „haladási szellemet".17 Az országban 1790 után két párt, azaz politikai irány létezett. Az egyik, a patrióták csoportja, amely 1790/91 örököse, s a nemzeti függetlenség és az alkotmányosság elveit képviselte a kényuralommal szemben. A másik, demokrata csoport tagjai 1789 elveinek barátai voltak, akiket az udvari párt jakobinusoknak szeretett nevezni, hogy már ezáltal is ellenszenvet támaszon velük szemben. A kormányzatra a patrióták voltak a veszélyesebbek. Erejük legalitásukban volt és abban, hogy tekintélyes vezető politikusokat (Zichy Károlyt, Ürményi Józsefet, Haller Józsefet), helytartótanácsi, kancelláriai, kamarai tanácsosokat, főispánokat tudtak soraikban, sőt Sándor Lipót nádor is csatlakozott hozzájuk. Thugut, hogy a patrióta pártot megfélemlítse, a gyengébbekre, a demokratákra csapott le. (Látjuk majd, hogy más-más „hangszerelésben" ez a gondolat a későbbi szakirodalomban is gyakran felmerült.) 15 Ugnatius] A[urelius] Fessier: Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. 10. Leipzig, Bey Johann Friedrich Gleditsch, 1825. 663-668. 18 Gerando Ágost: Politicai Közszellem Magyarhonban, a franczia forradalom óta. Pest, Emich Gusztáv Könyvkereskedésében, 1848. Munkája németül és franciául is megjelent. A. de Gerando: Jakobiner in Ungarn 1794. A. de Gerando: Ueber den öffentlichen Geist in Ungarn seit dem Jahre 1790. Leipzig, Verlag von J. J. Weber, 1848. 26-61.; A. de Gerando: Les jacobins de Hongrie (1794). A. de Gerando: De L'esprit public en Hongrie depuis la révolution française. Paris, Au Comptoir des Imprimeurs Unis, 1848. 29-67. 17 Horváth Mihály: Magyarország történelme. VIII. Bp. Franklin-Társulat, 18732. 152. (Első kiad. 1863.)
