Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Sudár Balázs: Iszkender és Bethlen Gábor: a pasa és a fejedelem IV/975
ISZKENDER PASA ÉS BETHLEN GÁBOR 979 és a hátország korlátlan parancsolójává emelték az erőforrások összpontosítása, így a siker érdekében.) A magyarországi szerdárok és a budai pasák közötti kapcsolat azonban nem mindig volt zökkenőmentes, és időnként furcsa helyzeteket produkált. A beosztott egy időre néha főnöke felettese lett, ami nem segítette a feladatok megoldását, illetve a belpolitikai játszmák kiterjedését vonhatta magával. A 17. század elejének oszmán belpolitikai klímáját Kujudzsu Murád és Naszúh pasák ellentéte határozta meg. Murád szerb, más források szerint horvát származású oszmán főember volt, aki elsősorban a birodalom keleti felében tevékenykedett, és legnagyobb hírnévre az ún. dzselálí felkelések vérbe fojtásával tett szert (1604-1606), állítólag több tízezer ember lemészárlása száradt a lelkén. Naszúhhal 1607-ben veszett össze, amikor az utóbbi kerek perec megtagadta, hogy hadba szálljon vele. A haragvó Murád nagyvezír persze ki akarta végeztetni, de az engedetlen pasát maga a szultán védte meg (1612-ben még Ajse Szultán nevű leányát is hozzáadta feleségül).1 4 1611-ben azután Murád halála után Naszúh kapta meg a nagyvezírséget. Ezzel egy időben a hódoltságban is két tábor feszült egymásnak. Az egyiket a helyi erők képviselték: többnyire itt születtek, családi alapítványaik itt feküdtek, karrierjük jórészt e térséghez kötődött. A legjelentősebb család a Memibegovicsoké lehetett, akik a 16. század közepétől fogva jelen voltak a térségben, s éppen a 17. század elején emelkedtek egyre magasabbra, többek között egy a Szokollukkal kötött házassági kapcsolat révén. A több ágra szakadt család behálózta és vitathatatlanul uralta az északnyugati oszmán határvidéket.15 A hatalmi csoportosulást azonban a tizenöt éves háború időszakában nem ők, hanem — 1613-ig — Tirjákí Haszan pasa, a hosszú háború hőse vezette. Iszkender az ő köréhez tartozott. Portai támaszukat Naszúh pasában találták meg. Az 1600-as évek elején ezen csoport tagjai voltak azok, akik nem kívántak beletörődni a területi veszteségekbe, hiszen őket közvetlenül érintette a probléma. 1604 elején ugyanis az oszmánok számára a mérleg inkább negatív volt: Kanizsa és Eger nem túl sok hozadékkal járó elfoglalásával szemben keresztény kézen volt Esztergom, amely folyamatosan veszélyeztette a budai centrumot, és elveszett Erdély is, ami pedig a hódoltsági és a moldvai pozíciókat is jelentősen gyengítette. Nem csoda, hogy a helyi oszmán elit a Bocskai-felkelést (1604-1606) sikertörténetként könyvelte el: Erdély visszatért az „akolba", a Habsburgok felső- és alsó-magyarországi pozíciója megrendült, ráadásul — részben a hajdúk segítségével — sikerült visszaszerezni Esztergomot is. Nehezen értették meg, miért is kell beszüntetni a győztes háborúskodást. Tirjákí Haszan úgy nyilatkozott: ha engedélyt kapott volna, csapataival meg sem áll Bécsig.1 6 A velük szemben álló csoportosulást Hábil efendi és fia, Kádizáde Ali budai pasa vezették. Ok nem a helyi erőkhöz tartoztak, Anatóliából érkeztek a 14 ísmail Hakki Uzunçarqilv Osmanli Tarihi. III/2. Ankara 1995. 363-367. 15 A Memibegovicsokról: Sudár Balázs: Ki volt Jakováli Haszan pasa? Pécsi Szemle 9. (2006: 1. sz.) 27-34. 16 Sudár B.: Tirjákí Haszan i. m. 795-796.
