Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Varga Szabolcs: Nádasdy Tamás horvát-szlavón bánsága (1537-1539)
NÁDASDY TAMÁS HORVÁT-SZLAVÓN BÁNSÁGA (1537-1539) 817 rolás fegyveréhez nyúlt, és hamarosan elterjedt a hír, hogy követek útján tárgyaltak Szapolyaival, sőt Perusics Gáspár és Ervencei László ismét János király mellé álltak.16 9 A helyzet akkor vált kritikussá, amikor Katzianer felvette a kapcsolatot Török Bálinttal, Szemcsey Farkassal, és állítólag szülőföldje, Krajna is biztosította a támogatásáról.17 0 Ez már komolyan destabilizálta a tartományt, ráadásul Zrínyi Miklós és Katzianer megtagadta az adó befizetését is, ami szintén komoly károkat okozott.17 1 Félő volt, hogy Török Bálint és Katzianer seregei egyesülnek, ami újabb háború kitörését vagy a behódolást jelentette volna Szlavóniának. Keglevics és Nádasdy azonban szinte tehetetlenek voltak, mert katonáikat nem fizették, és közülük többen, akik korábban Pekry alatt szolgáltak, komolyan nehezteltek Ferdinándra egykori kapitányuk kiiktatása miatt. Ferdinánd király a helyzet megoldására végül ezer lovast küldött a tartományba, akiknek vezetését Székely Lukácsra bízta. Az ő fizetésükre hadiadó megajánlását kérte a rendektől és mustrát rendelt az ott szolgáló hadaknak Mottling mellett, illetve Pettau közelében.172 Időközben az uralkodó a szlavóniai nemesek közül is mind többet fogadott fel zsoldjába, miközben Erdődy Simon, Tahy Ferenc, Kasztellánffy János, Gyulay István és Zay Ferenc is ötven-ötven lovas tartására kaptak fizetést.17 3 Ezzel Ferdinándnak sikerült megnyernie a szlavóniai nemesség elitjét, akik mindinkább tőle vártak újabb kinevezéseket és adományokat. A helyzet tisztázására 1538. május közepén Zágrábban gyűlést tartottak, ahol a megjelent horvát nagybirtokosok kinyilvánították Habsburg Ferdinánd iránti hűségüket. Az ingadozók meggyőzésére, és az adót megtagadó nemesek megbüntetésére a vicebánok sereggel indultak a Kulpa-Száva közére.17 4 Jelenlétükkel egyben biztosították Usztilónya térségét a lehetséges török támadásokkal szemben, és ezzel mintegy megvetették a későbbi báni határőrvidék alapjait. A Katzianer vezette mozgalom, amely Horvátország török uralom alá juttatását tűzte ki célul, nyáron kifulladt. A váradi béke nyilvánosságra kerülése után Szapolyai János és Hans Katzianer között minden kapcsolat megszakadt. Személye azonban még egy évig zavaró tényező maradt a térségben, de Zrínyi Miklós és János jól felfogott érdekeiktől hajtva Kosztajnicán pontot tettek az ügy végére. Döntésük helyesnek bizonyult, mert ezzel a család éveken át tartó vesszőfutása véget ért, és megkezdődött a Zrínyiek felfelé ívelő karrierje. Hans 169 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 34. Konv. A. fol. 91-95. 1538. jan. 30. Keglevics Péter és Nádasdy Tamás I. Ferdinándnak, kiadva: Sisic, F.: Saborski spisi i. m. II. 159-163. 170 Siàié, F.: Saborski spisi i. m. II. 171-172. 1538. febr. 15., Usztilónya. Nádasdy Tamás és Keglevics Péter I. Ferdinándnak. 171 Sisic, F.\ Saborski spisi i. m. II. 185-186. 1538. febr. 27., Usztilónya. Nádasdy Tamás és Keglevics Péter I. Ferdinándnak. 172 Sisic, F.: Saborski spisi i. m. II. 123. 1538. ápr. 29. 173 Uo. 174 „alias gencium nostrarum cum domino collega meo expedivimus inter Zawum et Kwppam ut cogant recusantes ad exsolucionem eiusdem, ceteras vero reliquemus ex hac parte Zawi." MOL E 185, Missiles, 1538. máj. 21., Zágráb. Tarnóci András Nádasdy Tamásnak, kiadva: äisic, F.: Saborski spisi i. m. II. 136.